Abony — Súlyos következményei lehetnek Kis Grófo és testvére családi balhéjának! Ahogy arról korábban beszámoltunk, május 29-én vasárnap állítólag Grófo és testvére a helyi temetőnél leszorította, majd ütésváltásba keveredett unokatestvérük volt barátnőjének családtagjaival. Később az énekes testvére a megtámadott férfiak szerint fegyvert is fogott rájuk.
Budapest — Hatalmas összeget bukott a labdarúgó-Európa-bajnokságon VV Aurelio. Nem elég, hogy mindhárom kedvenc csapata – a magyarok, az olaszok és a svájciak – kiestek, még a legnagyobb hibát is elkövette, amit egy vérbeli fogadó megtehet, érzelemből döntött. Így több mint 270 ezer forinttal lett szegényebb a focitorna végére – csak a francia–portugál finálén 80 ezret vesztett.
Az idén májusban indult EZ Expressz nevű magyar közösségi futárszolgálat adhat munkát annak a mintegy 1200 személyszállításból élő kisvállalkozónak, akik az Uber magyarországi tevékenységének felfüggesztése miatt elveszítenék a munkáját - közölte a startup cég az MTI-vel csütörtökön.
Budapest — Két autóba is alig fért, annyi bútort vásárolt a kormányszóvivő az Ikea áruházban a hét végén. Kovács Zoltán a hivatali Skodája mellett egy másik járműbe is pakolt, mégpedig egy hatalmas luxus Mercedesbe, ekkor kapta lencsevégre olvasóriporterünk.
Budapest — „Lejáratták a családomat” – ezt mondta a Blikknek annak a kétéves kislánynak a nevelőapja, akit brutálisan megerőszakoltak. Mint megírtuk, a kisgyerek rettentő sérülésekkel került kórházba, sebesülései arra utaltak, hogy valamilyen eszközzel becstelenítették meg.
Budapest — Tovább csökkent a légiósok száma a holnap rajtoló új NB I-es szezonban – a külföldi focisták 29 országból jöttek a 11 élvonalbeli magyar csapathoz, ugyanis a Gyirmótban jelenleg nem szerepel külföldi állampolgár. A legnépesebb a szerbek különítménye, de amíg két évvel ezelőtt 28-an voltak, addig a július 14-i állás szerint már csak 9-en.
Több mint 20 ezer pályázat érkezett az államilag támogatott hűtőgép- és fagyasztócsere-programra az eddigi három - a dél-alföldi, az észak-alföldi és az észak-magyarországi - régióban, a pályázók közel 70 százaléka a kedvezményezett célcsoportokhoz tartozik - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-vel.
Los Angeles — Siker a munkában, kudarc a családban! A közismert átok Sylvester Stallone (70) esetében is helytálló, sőt kísérteties, hogy a kellemetlenségek akkor kezdődtek, amikor a csúcsra ért.
Semmi sem tölti el most nagyobb büszkeséggel a magyarokat, mint a válogatott Eb-szereplése. Ennek apropóján arra vagyunk kíváncsiak, vajon az ön érdeklődése megmarad-e a magyar futball iránt, és most, hogy ekkora lépést tettünk, fogja-e követni az NB I-es mérkőzéseket is!
Viszkető szem, orrfolyás és duzzadt nyálkahártya. Sokaknak keserítik meg életét az allergiás nátha - szénanátha - tünetei. Mire készülhetnek az allergiás betegek?
Új típusú partnerséget ajánl Oroszországnak az Egyesült Államok Szíria, a szíriai helyzet rendezése és a terrorellenes harc ügyében - erről tárgyalt az amerikai diplomácia vezetője, John Kerry Vlagyimir Putyin orosz elnökkel Moszkvában, ahová csütörtökön érkezett meg hivatalos látogatásra.
Ideiglenesen bezárták Bukarestben a plasztikai sebészeti és égési sérülésekre szakosodott kórház egyik részlegét, miután a kórházban uralkodó higiéniai körülményekről felkavaró videofelvételeket tett közzé csütörtökön egy oknyomozó újságíró.
Évek óta azt halljuk, hogy a virtuális és a kiterjesztett valóság használata lesz a következő nagy dobás a tech szektorban, az áttörés azonban eddig elmaradt. Nem Google Glass-szal a fejükön...
"Erre az egész projektre a legjobb esettanulmány a Városliget, pont 160 éve nyitották meg a közepén az Állatkertet, ott a Műjégpálya is, ez egy unikális hely, a világon egyedülállóvá válik, ha 21. századi eszközökkel nyúlnak hozzá"– erről Baán László beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Az Európai Unió (EU) és az onnan kilépni készülő Nagy-Britannia közötti szoros kapcsolatrendszer fenntartása mellett foglalt állást Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki az ulánbátori Ázsia-Európa csúcstalálkozón (ASEM) négyszemközti megbeszélést folytatott az ugyanezt az álláspontot osztó Charlie Flanagan ír külügyminiszterrel.
Járókelők közé hajtott egy teherautó csütörtök este a franciaországi Nizzában, és 80 kilométeres óránkénti sebességgel haladva egy sétány két kilométeres szakaszán sok embert szándékosan elgázolt a francia nemzeti ünnep alkalmából rendezett tűzijátékot néző tömegben.
Maga az ír statisztikai hivatal is nehezen tudta elhinni, de Írország gazdasága tavaly 26 százalékkal növekedett. Egyből azt gondolná az ember, biztos van az adatban turpisság vagy torzítás, esetleg egyszeri hatás, és van is, no de még enélkül is 7,8 százalékra számítottak. És végül a torzításmentes szám is lenyűgöző.
Budapest — Hatalmas összeget bukott a labdarúgó-Európa-bajnokságon VV Aurelio. Nem elég, hogy mindhárom kedvenc csapata – a magyarok, az olaszok és a svájciak – kiestek, még a legnagyobb hibát is elkövette, amit egy vérbeli fogadó megtehet, érzelemből döntött. Így több mint 270 ezer forinttal lett szegényebb a focitorna végére – csak a francia–portugál finálén 80 ezret vesztett.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium egy sérült magyar nőről tud a nizzai tömeges gázolással összefüggésben - közölte Menczer Tamás, a tárca szóvivője péntekre virradó éjszaka az M1 aktuális csatornán.
Megegyezéssel zárult a csütörtöki bértárgyalás az OBI német menedzsmentje és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ), valamint a sztrájkbizottság között, ezért egyelőre a hétvégén nem lesz országos sztrájk a barkácsáruháznál - közölte a KASZ csütörtökön az MTI-vel.
Los Angeles - Ahogy évek óta, idén is a Trónok harca kapta a legtöbb, ezúttal 23 jelölést a legrangosabb amerikai televíziós elismerésre, az Emmy-díjra.
Járókelők közé hajtott egy teherautó csütörtök este a franciaországi Nizzában, és 80 kilométeres óránkénti sebességgel haladva egy sétány két kilométeres szakaszán sok embert szándékosan elgázolt a francia nemzeti ünnep alkalmából rendezett tűzijátékot néző tömegben.
Tegnap az amerikai indexek újabb csúcsokra kapaszkodtak, ami ma reggel az ázsiai tőzsdéknek is lendületet adott, a jó hangulatot emellett az is segítette, hogy a második negyedéves kínai GDP adat...