Phoenix - Térfigyelő kamera rögzítette a vérfagyasztó pillanatot, amint a kocsi három beszélgető rendőrbe hajtott, és az első szolgálati napját töltő rendőr a levegőbe repült.
Nyugdíj feléledésével kapcsolatban szeretnék kérdezni. Férjem 2004.11.05-én halt meg. Két árva gyermek miatt 2012.06.30-ig kaptam özvegyi nyugdíjat. Ismereteim szerint 2004.évben a nyugdíj korhatár 62 év volt. Jövő évben leszek 62 éves. Kérdésem: mikor éledhet fel újra az özvegyi nyugdíj jogosultságom, mikortól igényelhetem újra?
Szeretnék érdeklődni, mi szükséges az újraszámoláshoz. 1942-ben születtem, 1956-tól 3 évig ipari tanuló voltam, 1960-tól 2002-ig a Tungsramban dolgoztam. 2003-ban visszahívtak 2008 ig újra ott dolgoztam. 2002-ben 86000 forinttal mentem nyugdíjba.
Százhatvannyolc önkormányzat 5900 dolgozója vett részt a polgármesteri hivatali dolgozók bérének emeléséért tartott, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) által szervezett szerdai országos sztrájkban - mondta az érdekképviselet elnöke a kispesti polgármesteri hivatalban tartott sajtótájékoztatóján.
Kutatás-fejlesztési központot épít Győrben a balassagyarmati székhelyű Delta-Tech Mérnöki Iroda Kft., amely egyedi igények alapján, saját tervezésű gépek, gyártó és szerelősorok, csomagolósorok, szállítópálya rendszerek és megmunkáló berendezések tervezésével és kivitelezésével foglalkozik - mondta az alapkőletételen Simon Róbert Balázs, a térség fideszes országgyűlési képviselője.
Már több mint két hónapja a szüleink beleegyezése nélkül akár egy harmadik fél is beperelhet minket, ha nem fizetünk szülőtartást. A törvénymódosítás nyáron hatalmas port kavart. A Pénzcentrum utánajárt, melyek az első tapasztalatok, megugrottak-e a szülőtartással kapcsolatos perek száma.
Dublin - A ketrecharcosok világából érkezik az egyik legnépszerűbb konzoljáték, a Call of Duty következő részének új szereplője. A gyártók ugyanis az ír UFC-sztárt, Conor McGregort kérték fel a főhős karakterének.
Nyugdíjas, többdiplomás, 10 éves vállalati és 30 éves tanítási gyakorlattal bíró mérnöktanár vagyok. A volt iskolám igazgatóhelyettese felkért, hogy egy felnőtt OKJ-s szakmai (iskolai) képzésben vállaljak megbízási szerződéssel óraadást. Azonban a polgármesteri hivatalban ezt nem engedélyezték, mivel vagy a nyugdíjamat, vagy a vállalt munkám utáni díjat kaphatom, ami azt jelentené, hogy ez esetben…
Sarka Kata és Hajdú Péter házasságának válsága bombaként robbant a köztudatba, de úgy tűnik, még mindig nem született meg a végső döntés kapcsolatukat illetően.
Sőt, visszamenőlegesen is jár nekik a különbözet - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a szocialista Bangóné Borbély Ildikó kérdésére válaszul
Csütörtökön is minimális elmozdulással kezdte a napot a forint az euróval szemben, így egy hajszállal a lélektanilag fontos 310-es árfolyam felett jár a jegyzés. Egyelőre a többi piacon is minimális...
Megérkezett a Mercedes-AMG GT nyitott verziója, ám a gyártó nem elégedett meg a vászontetős átalakítással: ’C’ utónéven új csúcsmodellt is kapott a sorozat, amely az ’S’ kivitelnél is erősebb 47 lóerővel.
A Budapesti Közlekedési Központ szabályozta az automaták visszaadását, de erről nincs tájékoztatás a gépeken. Elnézést kértek az okozott kellemetlenségért, de nem fizetik vissza a kárt.
Bár egyes európai vezetők azt gondolják, valamilyen módon kifizetődik a bevándorlás, a Migrációkutató Intézet kutatója szerint eddig csak kudarctörténeteket lehetett hallani: a gazdasági növekedés nem indult be, a bevándorlókról több esetben kiderült, hogy nem olyan képzettek, az utóbbi tíz évben Európába érkezőket pedig úgy tűnik, nem sikerült integrálni
Összecsapások voltak a helyiek, a készenléti rendőrség, valamint menedékkérők között szerda este Görögországban, Híosz szigetén az egyik befogadó központnál tartott tiltakozáson
Csingtao, Kína -A 32 éves Chen Zou és a 11 éves Gao Zhiyou két dologban hasonlítanak: mindketten elvesztették alsó végtagjaikat, és mindketten hihetetlen akaraterőről tettek tanúbizonyságot, mikor megmászták a Lao-hegyet öt óra leforgása alatt.
A jelenlegi ingatlanárak mellett legalább 14 ezer munkaóra, vagyis közel egy évtizeden át tartó folyamatos krumplisütés, hoszteszkedés, szórólaposztás áll azok előtt, akik kizárólag diákmunkából szeretnék előteremteni az első lakásra valót. Ez ráadásul minden megkeresett forint félre tételét feltételezi. A valós kép ennél minden bizonnyal komorabb, de a szakértő szerint a megfelelő eszközök és…
Nemsokára elromlik az idő a Földközi-tengeren, így a migránsok valószínűleg újra a nyugat-balkáni útvonalon próbálkoznak majd, ennek megakadályozására mielőbb döntéseket kellene hoznia az Európai Uniónak - mondta Kiszelly Zoltán politológus a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában
Erkölcstan. Már a tantárgy neve érzelmeket kelt. Kiben milyet? Sokan harcos hívei annak, hogy szervezett keretek között verjék a gyerek fejébe az együttélés szabályait. Leginkább az illemtanhoz kapcsolhatóakat. Mások ugyanezt hittanórán végeztetnék az iskolával. Megint mások úgy vélik, az iskolában folyamatosan erkölcstanóra zajlik, a gyerekek magukba szívják azt, hogy milyen a világ. Ligeti…
Igen alacsony szintre csökkentek Európában a hagyományos áramtermelésbe történő beruházások, ami már az energiaellátás biztonságosságát veszélyezteti - derült ki a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA)...
Megérkezett a Mercedes-AMG GT nyitott verziója, ám a gyártó nem elégedett meg a vászontetős átalakítással: ’C’ utónéven új csúcsmodellt is kapott a sorozat, amely az ’S’ kivitelnél is erősebb 47 lóerővel.
Összecsapások voltak a helyiek, a készenléti rendőrség, valamint menedékkérők között szerda este Görögországban, Híosz szigetén az egyik befogadó központnál tartott tiltakozáson.
"A fluktuáció kezeléséhez paradigmaváltásra van szükség. Gyors és egyszerű megoldás nem létezik. Eredményt elérni béremeléssel, vagy vezetői tréninggel már nem tudunk. Átfogó, folyamat szintű megoldás szükséges" - nyilatkozta Kincses Krisztina, aki 20 éve dolgozik vezetők mellett trénerként és az októberi HR FÓRUM előadója a témában.
Elfogyott az első körben legyártott készlet az iPhone 7 Plusból az előrendelések során - jelentette be az Apple. Az amerikai technológiai óriás azt nem közölte, hogy ez hány darabnak felel meg, így...
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Heti Válasznak adott interjújában fejtette ki, hogy miért nincs szükség online kasszákra a kaszinókban. Varga Mihály az interjúban elismerte, hogy az EU...
Megsemmisítheti a Kúria a Nagy Imre és társai, Maléter Pál és Gimes Miklós ügyében 1958-ban hozott ítéletet, amely alapján az egykori miniszterelnököt és honvédelmi miniszterét, illetve az újságíró Gimest 1958. június 15-én kivégezték az 56-os forradalomban játszott szerepük miatt.
Az őszi-téli időszakban még inkább oda kell figyelünk arra, hogy energiában-és vitaminban gazdag ételeket fogyasszunk, illetve, hogy testünket felvértezzük a hideggel szemben. Íme 10 tipp, amit érdemes megfogadni.
Az Európai Unió (EU) külső határait közös összefogással, az európai határ- és parti őrség aktív alkalmazásával kellene lezárni – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatornán csütörtökön