2016. szeptember 15. csütörtök

szept. 15
9:12
Riasztó előrejelzés - Phenjan húsz atombombát is gyárthat (Kripto Akadémia)
A John Hopkins egyetem szakértői gárdája szerint reális az aggodalom.
szept. 15
9:14
KSH: csökkent az építőipari termelés volumene júliusban (Gondola)
Az építőipar teljesítménye júliusban 17,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, ezen belül az épületek építése 1,0 százalékkal emelkedett, az egyéb építményeké 31,8 százalékkal esett vissza - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)
szept. 15
9:14
Októberben hallgatják meg Assange-t (Kripto Akadémia)
Formálisan azzal vádolják, hogy megerőszakolt két svéd nőt.
szept. 15
9:15
Már elfogyott az új iPhone (Portfolio)
Elfogyott az első körben legyártott készlet az iPhone 7 Plusból az előrendelések során. Az Apple nem közölte, hogy hány darabot adtak el, így nem lehet tudni, hogy ez azért van, mert nagyon népszerű...
szept. 15
9:15
Sztrájkoltak az önkormányzati dolgozók, béremelést követeltek (Pénzcentrum)
Az önkormányzati közszolgák 75-90 ezer forintot keresnek....
szept. 15
9:15
Gyurcsány: A Fidesz legfelső vezetése is érintett az őszöd utáni káoszban (ATV)
"Létezik olyan, államtitokká minősített dokumentum, amely tényszerűen arról ír, hogy az őszödi beszéd kiszivárogtatása utáni káosz előállításában a Fidesz legfelső vezetése is érintett" - állítja Gyurcsány Ferenc egy, a beszéd kiszivárgásának évfordulójára készülő kötetben.
szept. 15
9:15
Eladó R2-D2 saját Rolls-Royce-ja (Auto Pult)
Egy látszólag teljesen hétköznapi 1982-es Rolls-Royce kerül kalapács alá Nagy-Britanniában. A nemrégiben veterán korba lépett kék Corniche Coupé egykori tulajdonosa viszont nem más, mint Kenny Baker, aki a Csillagok háborúja filmekben az örök kedvenc robotot, R2-D2-t játszotta.
szept. 15
9:16
Orbán: Egy kommunista oktat ki demokráciából (Gondola)
Orbán Viktor szerint politikai tréfa Magyarország uniós tagságának megvonásáról beszélni.
szept. 15
9:16
Falkland-szigetek: lassú közeledés? (Kripto Akadémia)
1982-ben Nagy-Britannia és Argentína még háborút vívott az alig 3 ezer lakosú szigetcsoport miatt.
szept. 15
9:17
Megdöccent az építőipar, de nincs ok a panaszra (Portfolio)
Júliusban az építőipari termelés volumene 3,2%-kal elmaradt az előző havi szinttől. Az egy évvel korábbihoz képest 17,6%-os a visszaesés. A két szám alapján akár temethetnénk is az ágazatot, de ne...
szept. 15
9:18
Hiába az óriási botrány Amerikában, a vezérigazgató nem mond le (Privátbankár)
Nagyon csúnya ügy bukott ki az egyik vezető hitelintézetnél, a vezérigazgató szerint a dolgozók hibája az egész.
szept. 15
9:19
Pénzhez jutnak az ukránok az IMF-től (Portfolio)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa 1 milliárd dollárnyi támogatást hagyott jóvá Ukrajnának csütörtök hajnalban. Az összeget a következő napokban utalják át. Az igazgatótanács ülése után...
szept. 15
9:21
Az amerikai botrány boríthatja a bankok értékesítési modelljét (Portfolio)
A legfrissebb bankbotrányt kirobbantó Wells Fargo jelentős változásokat fog tenni abban, ahogy menedzseli a lakossági ügyfelekkel foglalkozó személyzetét, Richard Bove, neves amerikai bankelemző...
szept. 15
9:24
BÉT - Eltérő elemzői várakozások (ProfitLine)
Eltérően vélekednek a tőzsdei kereskedés várható irányáról az MTI-nek csütörtökön nyilatkozó elemzők.
szept. 15
9:27
Ma tárgyalják a budapesti combinós gyilkos ügyét: "Nem akartam megölni, de elém tolakodott" (Blikk)
Budapest - Ma tárgyalja a Fővárosi Ítélőtábla 9-től a combinós gyilkos néven elhíresült A. Áron Gergely ügyét.
szept. 15
9:29
30 zacskó heroint találtak egy óvodás kisfiúnál (Blikk)
Trenton, New Jersey - Az International Academy of Trenton-hoz hívták ki a rendőrséget az óvónők, miután 30 zacskó heroint találtak az egyik kisfiú uzsonnásdobozában.
szept. 15
9:30
Hiába került 15 millió eurónkba (Kripto Akadémia)
Mi akik fizettünk, 2043-ig nem ismerhetjük meg, mit rejtenek az akták.
szept. 15
9:30
Álláskereső valóságshow valódi állásinterjúkkal (HR Portál)
Lezárult Magyarország első álláskereső valóságshow-jának, a Pályakezdő leszek! programnak az első szériája. A Profession és a Colibri közös projektjének célja három kiválasztott pályakezdő felkészítése és eljuttatása három valódi állásinterjúra és mindezt egy hatrészes videósorozatban osztják meg weboldalukon.
szept. 15
9:31
1999 után ismét Eb-résztvevő a magyar férfikosár-válogatott (Blikk)
Luxembourg - Ötödik mérkőzését is megnyerte a selejtezőcsoportjában a magyar férfikosárlabda-válogatott, amely szerdán három ponttal győzött Luxemburgban, és az utolsó forduló eredményétől függetlenül kijutott a jövő évi Európa-bajnokságra. A nemzeti csapat előzőleg 1999-ben szerepelt Eb-n.
szept. 15
9:32
Kiesnek az oktatásból a menekültgyerekek (Kripto Akadémia)
Nem csak a jelenük nehéz, de a jövőjük is kilátástalannak tűnik.
szept. 15
9:32
A németországi migránsok hetven százaléka nem keres munkát (HR Portál)
Az elmúlt másfél évben Németországba érkezett több mint egymillió migráns közül csupán 250-300 ezer keres aktívan munkát, vagyis nagyjából hetven százalékuk nem - közölte az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója.
szept. 15
9:33
Nincs egyértelmű irány a tőzsdéken (Portfolio)
Amerikához hasonlóan Európában is bizonytalan a hangulat a tőzsdéken, ami a közelgő jegybanki kamatdöntések, valamint az olajár mélyrepülése okoz elsősorban.Kinyitott Európa 2016.09.15 09:10Napok óta...
szept. 15
9:33
Sportfogadás: Tippeltünk az Európa Ligára is! (Agroinform)
Csütörtökön az Európa Liga csoportkörében is útjára indul a labda, így megtettük tétjeinket az első fordulóra.
szept. 15
9:34
A fluktuáció felerősödése nem HR adminisztrációs kérdés (HR Portál)
A munkaerőért folytatott harc miatt különösen fontos, hogy érzi magát a dolgozó a vállalatnál. Fontos, hogy foglalkozzunk a munkavállalókkal, a munkahelyi légkörrel, és felmérjük a pszichoszociális tényezőket. - A fluktuáció felerősödése elsősorban nem HR adminisztrációs kérdés: az innováció, a technológia folyamatossága, a fejlődés fenntarthatósága miatt fontos a stabilitás - hangzott el a…
szept. 15
9:35
Zöld lámpát kapott a brit Paks II. (Portfolio)
A Bloomberg értesülései szerint a brit kormány elfogadta a Hinkley Point atomerőmű bővítésének tervét. A beruházás megtérülésével kapcsolatban az utóbbi időszakban itt is komoly aggályok merültek fel...
szept. 15
9:36
Súlyos Clinton állapota? Jogunk van tudni (Privátbankár)
Hillary Clinton demokrata elnökjelölt 9/11-es rosszulléte egy csapásra ráirányította a figyelmet az elnökjelöltek egészségi állapotára: vajon képesek fizikailag is megfelelni az elnöki szék nyújtotta stresszes és idegőrlő kihívásoknak, vagy alkalmatlanok a feladatra? Mindaddig nem kapunk választ erre a kérdésre, amíg saját orvosaikkal vizsgáltatják magukat az elnökjelöltek.
szept. 15
9:36
Az elbocsátás a vezetőket is érinti az MTVA-nál (HR Portál)
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnál (MTVA) jelenleg több mint kétezren dolgoznak, közülük küldenek el 145 embert. Így tizennégy vezetőtől, nyolc betanított munkástól, egy segédmunkástól, százöt ügyintézőtől és tizenhét ügyviteli alkalmazottól válnak meg - erősítette meg közleményben az MTVA.
szept. 15
9:37
Éledezik a forint és a dollár (Portfolio)
Csütörtök reggel vissza tudott kapaszkodni 310 alá a forint az euróval szemben, emellett a dollár is erősödni kezdett. Napközben Nagy-Britanniából jöhetnek fontos hírek, egy makroadat mellett a Bank...
szept. 15
9:45
Dráma! 13 éves gyereket lőttek agyon a rendőrök (Blikk)
Columbus – Egy légpisztolyt rántó, 13 éves gyereket lőttek agyon rendőrök az Ohio államban található Columbusban, az Egyesült Államokban – írja az MTI:
szept. 15
9:47
Szívrohamot kapott a legendás rockbanda gitárosa, nem folytatja a zenélést (Blikk)
London - Rick Parfitt júniusban szenvedett szívrohamot, és most lemondta a legendás brit rockegyüttes következő turnéján való részvételét.
szept. 15
9:49
A nap idiótái: Nejlonzacskóval "védekeztek" a fiatalok óvszer helyett, kórházba kerültek (Blikk)
Hanoi, Vietnám - Egy fiatal pár, akik bevallásuk szerint mindketten szüzek voltak, jó ötletnek találta, hogy nejlonzacskóval védekezzenek. Nem volt az.
szept. 15
9:51
Orbán elégedetlen, nagy változások lesznek az adózás rendjében (Portfolio)
Jövőre új adócsomag jön, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal korszerűsítése nem áll meg a struktúránál - írja a Figyelő csütörtöki számában. A hetilap arról is ír, hogy Tállai András NAV-vezérnek az év...
szept. 15
9:51
A tömegközlekedésben is nagy a munkaerőhiány: még nincs gond (Pénzcentrum)
A BKV-hoz tartozó vasúti területen a legnagyobb a hiány....
szept. 15
9:51
Ismert sportolókról közölt bizalmas információkat egy orosz hekkercsoport (ATV)
A Fancy Bear nevű orosz hekkercsoport további sportolókról közölt bizalmas, a riói olimpiával összefüggő információkat a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) feltört adatbázisából.
szept. 15
9:51
Új sebességi világrekord született… egy keréken (Auto Pult)
Bármely területet is nézzük, manapság már igazán nehéz új rekordot alkotni. Mégis olykor előfordul, hogy valaki eddig kiaknázatlan ötlettel áll elő. Ilyen az egykerekű jármű ötlete, amely sebességi rekordot döntött: egy brit férfi 109 km/h-val száguldott a furcsa lélekvesztőben.
szept. 15
9:53
OTP kereskedési szeminárium MA (Portfolio)
Délutáni előadásunkon profi előadónk ízelítőt ad a tőzsde rabul ejtő világából. Megismered, a Portfolio Online Tőzsde működését, megérted, mely tényezőkre kell fókuszálni, hogy eredményesen...
szept. 15
9:54
Újabb fronton rúgta össze a port Ukrajna Oroszországgal (Privátbankár)
A két ország kapcsolata már régóta folyamatosan feszült, ez most sem fog megváltozni.
szept. 15
9:55
Nagy gondok vannak a Budapest-Belgrád vasútvonallal (Portfolio)
Az Európai Bizottság idén májusban elindította a kötelezettségszegési eljárás előkészületeit a Budapest-Belgrád-vasútvonal kínai fejlesztésével összefüggésben korrupció gyanúja miatt - tudta meg a...
szept. 15
10:03
Jobb, mint a Rettenthetlen! Szenzációs videó Szigetvár ostromáról (Blikk)
Lenyűgöző animációs film készült Szigetvár ostromáról. Zrínyi Miklós 1566-ban két és fél ezer katonával védte egy hónapon keresztül I. Szulejmán százezres serege ellen Szigetvárat.
szept. 15
10:03
Sertésbordafilé vajbabbal és kecskesajttal (Mindmegette)
50 dkg vajbab tengeri só 8 szelet sertésbordafilé frissen őrölt bors 4 ek olaj 20 dkg koktélparadicsom 10 dkg puha kecskesajt 1 csokor bazsalikom 2 ek olívaolaj
szept. 15
10:05
Műhold tarolta le egy kínai város főútját - Videó (Blikk)
Elszabadult műhold tarolt le egy kínai várost. Végiggurult az autókon, mégsem lett senkinek baja.
szept. 15
10:06
Indul a nevezés Az Év Irodája versenyen (Kreatív Online)
A jelentkezési határidő november 30.
szept. 15
10:06
"Áskálódik és hisztis!" - Kipécézték Zsófit a celebtársak (Kripto Akadémia)
Lakva ismerni meg az embert, így derült ki számukra, hogy Zsófi egy rosszindulatú, veszekedős lány.
szept. 15
10:07
BL: Nikolicsék hatot kaptak a Dortmundtól, csoda Madridban - Videók (Blikk)
Varsó/Madrid - A labdarúgó-Bajnokok Ligája szerdai játéknapján a német Borussia Dortmund az F-csoportban kitömte a Nikolics Nemanját csereként bevető Legiát, a Real Madrid pedig a 94. percben fordított a Sporting ellen.
szept. 15
10:08
Közös gyakorlat után zuhantak le a magyar vadászgépek (Kripto Akadémia)
21 éve volt a magyar légierő fekete napja. Két vadászgép zuhant le ugyanazon a napon
szept. 15
10:09
Szexi! Bikiniben trükközött a tengerparton a magyar focistalány - videó! (Blikk)
Budapest - A következő videóben minden benne van, amely egy férfinak vonzó lehet, tengerpart, foci és bikinis csaj.
szept. 15
10:09
Kaszáltak az adóellenőrök idén nyáron (Portfolio)
Összesen mintegy 300 millió forint bírságot kellett kiszabni a NAV nyári akciójában. Az országszerte végzett mintegy 7600 ellenőrzés egyharmadának eredménye valamilyen szabálytalanságot mutatott....
szept. 15
10:09
Mégis megkapják a béremelést a magyar védőnők (Pénzcentrum)
Visszamenőlegesen is jár a pénz....
szept. 15
10:09
Légpisztolyt rántott egy 13 éves fiú, agyonlőtték a rendőrök (ATV)
Légpisztolyt rántó, 13 éves gyerekgyanúsítottat lőttek agyon rendőrök az Ohio államban található Columbusban, az Egyesült Államokban helyi idő szerint szerda este.
szept. 15
10:09
Nagyon hosszú eltiltást kapott a világbajnok magyar kajakos (Sport365)
Csaknem három évre, 34 hónapra eltiltotta a kajakos Dudás Miklóst a Nemzeti Doppingellenes Szervezet doppingbizottsága.

Keresés