Milos Zeman cseh államfő az amerikai elnökválasztáson Donald Trump republikánus jelöltre szavazna, akit jobb politikusnak tart Hillary Clinton demokrata jelöltnél
Hétfő estére elkezdett visszagyengülni a forint az euróval szemben, így ismét közel került a 309-es árfolyamhoz az euró jegyzése. Délelőttre aztán 309 fölé gyengült a magyar deviza az euróval szemben...
Megöltek két papot a mexikói Veracruz szövetségi állam Poza Rica de Hidalgo nevű városában, a lelkészeket haláluk előtt ismeretlen fegyveresek elhurcolták és megkínozták - közölte kedden a helyi ügyészség.
Nincs is jobb egy sportos kisautónál, főleg, ha az nem is olyan kicsi. Ezúttal a „szabadjára engedett” 1,4-es turbómotorral érkezett hozzánk az Opel Corsa, igyekezve bizonyítani, hogy ahhoz, hogy tágas, minőségi és dinamikus kisautónk legyen, nem kell feltétlenül bankot rabolnunk.
Orbán Viktor ez év februárjában már megszavazta az Európai Parlamentben a kötelező kvótát, mely szerint 1294 menekültet kellett befogadni az országba. Ebből 1280 főt már be is fogadott, ők már itt élnek közöttünk. A pénteki pozsonyi csúcstalálkozón a jövőbeni kötelező kvóta bevezetéséhez egyik tagállam sem járult hozzá - tisztázta a kissé zavarosan értelmezett döntést Molnár Csaba a DK tagja, EP…
Az utóbbi időben elült az arany áremelkedése, leginkább lassan lefelé csorog az árfolyama, ahogy az aranybánya-részvényeké is. Van, aki szerint azonban újabb fellendülés előtt állunk. Ha a részvénypiacok rosszul teljesítenek, hosszan tartó marad a pesszimizmus és az ingadozás, az még nagyobb lendületet adhat.
Orbán Viktor az egyetlen európai kormányfő, aki profitált a nemzetközi menekültügyi válságból, és ő az, aki a német kancellár komolyan veendő ellenlábasává nőtte ki magát - olvasható a Der Standard című osztrák liberális lap kedden megjelent véleménycikkében
A gödöllői repülőgép baleset kapcsán azt feltételezik, hogy nem volt kereskedelmi pilóta-engedélye , így nem szállíthatott volna utasokat az a pilóta, aki vélhetően a balesetet okozta. Márványi Péter repülési szakújságíró az ATV Start ma reggeli műsorában elmondta, hogy még semmi érdemleges bizonyíték nincs, még tart a vizsgálat, tehát semmit nem lehet tényként kezelni.
José Callejón és Arkadiusz Milik négy forduló alatt összesen kilenc gólt termelt a Napoliban, ami éppen annyi, mint a Messi, Suárez, Neymar Barca-hármas együttes mérlege.
A bérnövekedés üteme kissé lassult júliusban az előző hónapokhoz képest, de a bérdinamika ősztől újra gyorsulhat a közszférában a tervezett emelések, illetve a versenyszférában a munkaerő iránti kereslet folyamatos bővülése miatt - mondták az MTI-nek nyilatkozó elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közzétett adataira reagálva.
Az alapkamat nem változott, viszont az irányadó eszköz volumene az év végére 900 milliárd forintra csökken a jelenlegi 1600 milliárdról - derült ki az MNB sajtótájékoztatóján. Ítéletet mondtak az...
Orbán Viktor az egyetlen európai kormányfő, aki profitált a nemzetközi menekültügyi válságból, és ő az, aki a német kancellár komolyan veendő ellenlábasává nőtte ki magát - olvasható a Der Standard című osztrák liberális lap kedden megjelent véleménycikkében.
Az lenne a kérdésem, hogy ha egy hónapban 21 munkanap volt, és a dolgozó 16-ot dolgozott és 6 nap szabadságon volt, akkor a 16 ledolgozott munkanapot hogyan kellett volna a bérszámfejtőnek elszámolnia?
Több mint ötmilliárd forint bírságot szabott ki tavaly a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A bírság nagyobb részét a versenykorlátozó megállapodások, a kartellezés miatt szabták ki - mondta Juhász Miklós, a GVH elnöke az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén kedden.
A jegybank közzétette a három hónapos betét korlátozásának pontos menetrendjét és indokait. Az alábbiakban ezt a közleményt ismertetjük, a kiemelések tőlünk származnak. "A likviditás kiszorítása...
Meredek csökkenéssel idei eddigi mélypontjára csökkent keddre a magyar államadós-kockázat árazása a londoni piacon, miután a Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő visszaemelte a befektetési ajánlású kategóriába a magyar szuverén osztályzatot.
Az idén 16 ezer adásvételre lehet számítani a Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyékben a lakáspiacon, amely a drasztikus emelkedés ellenére még mindig elmarad 30 százalékkal a válság előtti szinttől....
Hétfő estére elkezdett visszagyengülni a forint az euróval szemben, így ismét közel került a 309-es árfolyamhoz az euró jegyzése. Délelőttre aztán 309 fölé gyengült a magyar deviza az euróval szemben...
Zuhanórepülésre váltott az idei magyar adóskockázati árazás a londoni piacon, miután a Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő visszaemelte a befektetési ajánlású kategóriába a magyar adósbesorolást.
Az izraeli légierő lelőtte a Gázai övezetet uraló iszlamista radikális Hamász szervezet drónját a Gázai övezet fölött - közölte kedden a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet
A rendszerváltás után nem kellett sokat várni az első modern irodaház budapesti megjelenésére. A 90-es évek elején az Astoriánál felépült East-West Business Center volt a főváros első nyugati típusú...
Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke a menekültek ügyében békejobbot nyújt bírálóinak, de nem készül irányváltásra, mert már módosította politikáját - értékelte a német sajtó kedden a pártelnök-kormányfő előző napi nyilatkozatát, amelyben kiemelte, hogy ha tehetné, visszaforgatná az idő kerekét, mert felkészületlenül érte az országot a menekültválság.
A bérnövekedés üteme kissé lassult júliusban az előző hónapokhoz képest, de a bérdinamika ősztől újra gyorsulhat a közszférában a tervezett emelések, illetve a versenyszférában a munkaerő iránti kereslet folyamatos bővülése miatt – mondták az MTI-nek nyilatkozó elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ma közzétett adataira reagálva.
Az MNB Monetáris Tanácsa mai ülésén úgy döntött, hogy korlátozza a jegybanknál elhelyezhető 3 hónapos jegybanki betét állományát. A lépésre már hosszabb ideje készültek: célja a bankok közötti hitelezési piac élénkítése és a nem szokványos, vagyis kamatcsökkentés nélküli monetáris lazítás.
Milos Zeman cseh államfő az amerikai elnökválasztáson Donald Trump republikánus jelöltre szavazna, akit jobb politikusnak tart Hillary Clinton demokrata jelöltnél.
Az idén 2,8, jövőre 3%-os GDP-növekedés lehet Magyarországon - így látják a gazdasági kilátásokat a jegybank szakértői. Mindkét adat megegyezik a júniusi prognózissal, vagyis a jegybank az idei évet...