A Ferencváros egy pontot szerzett a Puskás Akadémia otthonában A második helyezett Ferencváros 1-1-es döntetlent ért el a Puskás Akadémia ellen szombaton a felcsúti Pancho Arénában. Az első negyedórában a vendégcsapat volt aktívabb, de mindössze egyetlen Böde-helyzetet lehetett feljegyezni.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy a lágy kontaktlencsét viselők táborában nagy számban fordulnak elő olyanok, akik évek óta ugyanazt a lencsetípust viselik.
A spanyol kormány nem fogad el kitérő vagy kétértelmű választ a katalán vezetéshez intézett, hétfőn lejáró ultimátumára, egy ilyen homályos nyilatkozat esetén Madrid „kénytelen lesz intézkedéseket foganatosítani” – hangsúlyozta Juan Ignacio Zoido spanyol belügyminiszter szombaton a Cadena Cope rádiónak adott interjúban
Szociális bérlakások építésével segítene a legelesettebbeken a Város Mindenkié Csoport. A civil szerveződés az elmúlt években rendszeresen felhívta a szegények romló lakásviszonyaira.
Az internetes közösségi oldalak, mindenekelőtt a Facebook jelentős szerepet játszottak a vasárnapi ausztriai előrehozott parlamenti választás kampányában, és egyes vezető pártokat az a vád is érte, hogy hamis Facebook-oldalakkal megpróbálják lejáratni konkurenseiket