Hol van már a tavalyi hó? Nos Kitzbühelben, ahol nagymama barackbefőttje helyett a tavalyi havat csomagolták ki és kezdetét vette két sípályán az idei síszezon.
Küszöbön áll az Iszlám Állam (IÁ) veresége Rakkában, a terrorszervezet által kikiáltott "kalifátus" székvárosát akár már szombaton vagy vasárnap teljesen megtisztítják a dzsihadistáktól - közölte a szíriai kurd Népvédelmi Egységek (YPG) nevű milícia.
Magyarország elutasítja a kvótarendszert és az ezzel gyakorolt nyomást, mivel nem szabályozni, hanem megállítani akarja a migránsáradatot – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Corriere della Sera és az Il Sole 24 Ore című olasz napilapokban tegnap közölt interjúban.
Élete legszebb ruháit ölthette magára Dobó Kata (43) a Noir című film forgatásán. Az 1930-as évek idején játszódó krimiben a színésznő korabeli kosztümöket viselhetett, és mivel saját bevallása szerint is a divat szerelmese, igazán különleges élmény volt a korhű ruhákban játszania a filmvásznon.
Hihetetlen, de télhez közeledve virágozni kezdett a májusi orgona, és ráadásként az ibolya is a szokatlan melegben. Ezt a kis októberi tréfát Orosházán kapták lencsevégre.
A britek csaknem kétharmada elégedetlen azzal a teljesítménnyel, amelyet a kormány a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről szóló tárgyalásokon nyújt.
A britek csaknem kétharmada elégedetlen azzal a teljesítménnyel, amelyet a kormány a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről szóló tárgyalásokon nyújt
A Fidesz-KDNP szerint a nyugdíjasok nem számíthatnak az ellenzékre, mert amikor ők kormányoztak, akkor elvettek egyhavi nyugdíjat és emelték a rezsidíjakat
Küszöbön áll az Iszlám Állam (IÁ) veresége Rakkában, a terrorszervezet által kikiáltott "kalifátus" székvárosát akár már szombaton vagy vasárnap teljesen megtisztítják a dzsihadistáktól - közölte a szíriai kurd Népvédelmi Egységek (YPG) nevű milícia
Fábri Zoltánra, a Körhinta, A Pál utcai fiúk, az Isten hozta, őrnagy úr! rendezőjére emlékeztek születésének századik évfordulója alkalmából pénteken a Farkasréti temetőben, ahol Radnainé Fogarasi Katalin, az ünnepséget szervező Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója emlékeztetett arra, hogy az 1994-ben elhunyt rendező sírja 2002 óta védelmet élv
Életében egyszer ült eddig motoron Veres Mónika (31), de akkor nagyon élvezte a száguldást. Most a We Will Rock You című világhírű musical kapcsán volt alkalma kollégájával, Siklósi Balázzsal ismét motorra pattanni.
Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ ösztöndíjpályázatot hirdetett ápolás mesterképzési szakos hallgatóknak, az első félévben akár 640 ezer forintot is jelentő ösztöndíjra október 25-éig lehet pályázni – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyért felelős államtitkársága az MTI-vel szombaton.
A britek csaknem kétharmada elégedetlen azzal a teljesítménnyel, amelyet a kormány a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről szóló tárgyalásokon nyújt.