A Föld "természeti tőkéjének" felélésétől óvott a köztársasági elnök az Exportfejlesztési Világfórum (WEDF) szerdai budapesti megnyitóján tartott köszöntő beszédében.
Folyamatosan nő a családalapítási kedv Magyarországon - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) ifjúság- és családügyekért is felelős államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.
Mára már több milliárdos él Ázsiában, mint az USA-ban, egyelőre azonban az amerikai milliárdosok kezében koncentrálódnak a legnagyobb vagyonok. Ha a jelenlegi vagyongyarapodási ütem fennmarad, akkor négy éven belül nemcsak számosságukban...
"Próbavásárlást" tartottak a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének munkatársai az elmúlt napokban több pénzintézetnél. Arra voltak kíváncsiak, hogy milyen tájékoztatást kapnak a fogyasztók, ha lakáshitelt szeretnének...
Hiába hatalmas az igény az azonnali fizetési megoldásokra, a digitalizáció derékba törheti a bankok uralmát. A jövőre érkező PSD 2 szabvány ráadásul komoly nyomást és terhet ró majd a pénzintézetekre, akik pedig nem tudják tartani a versenyt a nagyvállalatokkal és a fintech cégekkel, azok könnyen eltűnhetnek a süllyesztőben. A Privátbankár.hu Finte
Magyarország nem sikersziget, hanem Közép-Európa része, amelynek országai együtt emelkednek fel - mondta Orbán Viktor kormányfő a gumiabroncsokat gyártó japán Bridgestone 85 milliárd forintos kapacitásbővítő beruházásának átadásán...
Egy negyedik Orbán-kormányban Fazekas Sándor már nem marad az agrártárca élén – az atv.hu-t kormányzati források arról tájékoztatták, hogy most ez a legvalószínűbb a miniszteri személyi változások közül, ha 2018-as ismét győz a Fidesz. „Ő maga sem ambicionálja túlzottan a folytatást” – mondták portálunknak.
A csomagkézbesítés megújításának területén folyamatosan az élen jár az Amazon, most éppen azon dolgoznak, hogy a futárok akkor is bejuthassanak a házadba, ha te éppen nem vagy otthon.
Az egyre növekvő globális élelmiszer igény miatt olyan fehérjeforrások szolgálnak majd élelemül, amelyre ma az emberek döntő többsége undorodva gondol. Kérdés, hogy az élelmiszeripar le tudja-e bontani a pszichikai gátat.
Mintegy 2 mázsa illegálisan forgalmazott parlagfű tablettát és annak alapanyagaként szolgáló parlagfű őrleményt találtak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei egy bajai vállalkozásnál - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
A tavaly ősszel elhunyt Kocsis Zoltánról, a világhírű zongoraművészről, karmesterről és zeneszerzőről nevezi el a pécsi Kodály Központban található próbatermét a koncertterem rezidens együttese, a Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) november 9-én
A BMW X palettáján immár nincs lyuk, ugyanis a bajorok bemutatták a vadonatúj X2-őt, amely a nagyobb testvérek mintájára az X1 sportosabb, fiatalosabb változataként próbálja meghódítani a vásárlókat. A németek SUV kínálata tehát immár hattagúra nőtt, ráadásul hamarosan érkezik az X7 sorozatgyártású verziója is, így kiteljesítve a sort.
Donald Trump amerikai elnök egy szerda esti televíziós interjúban "szégyennek" nevezte, hogy a tavalyi elnökválasztási kampányban fő ellenfele, Hillary Clinton stábja és a Demokrata Párt vezetői terhelő adatokat próbáltak gyűjtetni róla egy céggel, és ezért fizettek is
Az elmúlt hónapban az iraki kormány és Kurdisztán közötti feszültség felfelé nyomta az olaj árát, de nem várható, hogy a térség további árrobbanás gyújtópontjává válik.
Négyezer milliárd forintot fordít a kormány 2022-ig közúti és vasúti fejlesztésekre - erősítette meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Győrben, a 83-as út kétszer...
A királyság 500 milliárd dolláros befektetéssel kíván létrehozni egy speciális üzleti zónát, melynek legfőbb célja, hogy csökkentsék az ország függőségét az olajbevételektől.
Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, valamint Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke is teljesíthetőnek nevezte a 40 százalékos reálbéremelkedés elérését 2022-ig az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli adásában.
A már lassan telített, de még mindig bővülő private banking szegmens mellett egyre jelentősebbé válik a premium banking piac Magyarországon. Parádi-Varga Tamás szerint utóbbi szerepe azért is különösen fontos, mert a private banking előszobájának...
Szinte minden cég szembesült azzal, hogy újra kell gondolnia a működését, rugalmasabbá, gyorsabbá, innovatívabbá kell válnia. Cikkünkben az ehhez utat nyitó Teljesítmény Motor és Innovációs Motor tevékenységének bemutatásával foglalkozunk.
Négyezer milliárd forintot fordít a kormány 2022-ig közúti és vasúti fejlesztésekre - erősítette meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Győrben, a 83-as út kétszer...
Idén 246,7 millió hektoliterre, 1961 óta a legalacsonyabb szintre csökken a globális bortermelés. A nyugat-európai termőterületeket sújtó rossz időjárás miatt az idén várhatóan 8 százalékkal, több évtizedes mélypontra zuhan a világ bortermelése – áll a nemzetközi szőlészeti és borszervezet (OIV) kedden közzétett felmérésében. A párizsi székhelyű sz
A kedvező gazdasági folyamatoknak és a kormány intézkedéseinek köszönhetően 741 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma 2010 óta, a versenyszektor 560-570 ezerrel növelte a munkahelyek számát – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) foglalkoztatottsági és munkanélkülis
Az ukrán Energoatom atomerőmű-üzemeltető társaság és a japán Toshiba Energy Systems & Solutions az együttműködésre vonatkozó szándéknyilatkozatot írt alá az ukrajnai atomerőművek turbinaszigeteinek felújításáról és teljesítményük...