2017. október 26. csütörtök

okt. 26
11:24
Tenisz: fantasztikus sikert értek el Babos Tímeáék (Sport365)
Reméljük, hogy a folytatásban is hasonló teljesítményt nyújt majd a duó.
okt. 26
11:24
Vadító formákat és Wankel motort hoz a Mazda (Autónavigátor)
Két tanulmányautót is mutatott egyszerre a Mazda, a Kodo dizájnban még mindig van lehetőség. Csodás formájú Mazdák jöhetnek, ráadásul Wankel motorral.
okt. 26
11:27
Lázár nem a szokásos időben árulja el, mit miért tesz a kormány (Menedzsment Fórum)
Valamikor öt körül tartják ma a Kormányinfót.
okt. 26
11:27
Közel 10 százalékkal bővült a belföldi turizmus (Gondola)
Bővüléssel zárta a belföldi turizmus a harmadik negyedévet, a Szallas.hu portál legfrissebb elemzése szerint 8,1 százalékos volt a növekedés tavaly nyárhoz képest
okt. 26
11:29
Macron Franciaországa: leparancsolt kereszt (Gondola)
A rennes-i közigazgatási bíróság 2015 áprilisában e szabadgondolkodóknak adva igazat elrendelte a szobor eltávolítását, mert az „hivalkodó”.
okt. 26
11:30
Energiát spórol az óraátállítás (NRGreport)
A Mavir becslése szerint évente országosan egy közepes méretű város éves fogyasztása takarítható meg az óraátállítással. Az óraátállítással, a bevezetése óta elért megtakarítás körülbelül 4 ezer gigawattórára tehető.
okt. 26
11:32
Csúcson az amerikai olajtermelés (NRGreport)
Öt hét után a készletek 856 ezer hordóval emelkedtek a legfrissebb jelentés szerint.
okt. 26
11:33
160 millióért ad tanácsokat Orbánéknak Mr.Oroszország (Menedzsment Fórum)
Klaus Mangold a német üzleti elit tagja, akivel korábban a kormány tagadta a kapcsolatot.
okt. 26
11:33
Nőtt a foglalkoztatottak létszáma (ProfitLine)
Július-szeptemberben a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 451 ezer volt, 60 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája egy év alatt 1,6 százalékponttal 68,7 százalékra emelkedett - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
okt. 26
11:36
Szomorú jelentés: ha ez így megy tovább, a magyar fiataloknak semmi esélye (Pénzcentrum)
Két univerzum találkozott szerdán Budapesten a FinnAgora magyarországi finn intézet által szervezett oktatási konferencián. Az egyik a finn oktatási rendszer képviselői, akik annak ellenére elégedetlenek saját eredményeikkel, hogy az egész...
okt. 26
11:36
Figyelmeztetést adtak ki: viharos széllel tör ránk a hidegfront (Háziállat)
Változékonyan alakul időjárásunk. Péntek délután újabb hidegfront éri el térségünket, amely viharos szél kíséretében éri el hazánkat.
okt. 26
11:39
Nőtt a foglalkoztatottak száma (Adózóna)
60 ezer fővel dolgoztak többen, mint egy évvel korábban – jelentette a KSH.
okt. 26
11:42
20%-kal több pénzed lehetne, ha nem a párna alatt kuporgatnád (Portfolio)
Eddig úgy tűnik, 2017 Közép-Európa éve lesz, a régióban befektető részvényalapok ugyanis messze leverték az összes többi befektetési kategória teljesítményét. Szűk 11 hónap alatt több mint 20%-ot kereshettek ezekkel az alapokkal...
okt. 26
11:42
Kedvezmény jár a kisgyermekesek után (AQUA)
Akár évi 282 ezer forintnyi közterhet is megtakaríthat az a vállalkozás, amelyik kisgyermekes szülőt foglalkoztat – hívta fel a figyelmet tegnapi közleményé­ben a Nemzetgazdasági Minisztérium. A tárca számításai szerint a munkáltatók mintegy hatvanezer érintett után nem érvényesítik az adókedvezményt, augusztusban mindössze 33 ezer munkavállaló ut
okt. 26
11:42
Megkezdődött a gödöllői gyilkos pere (HírTV)
Tavaly nyáron a részeg és begyógyszerezett férfi erőszak­kal megsze­rezte egy fiatal nő kocsiját.
okt. 26
11:45
Elképesztő összeget szán a kormány közúti és vasúti fejlesztésekre (Menedzsment Fórum)
Négyezermilliárd forintot fordít a kormány 2022-ig közúti és vasúti fejlesztésekre - erősítette meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Győrben, a 83-as út kétszer kétsávosra bővítésének alapkő letételén.
okt. 26
11:45
Tragédia: itt van az első fotó a merényletben felrobbantott képviselőről (Blikk)
Kijev - Igor Moszijcsuk, az ellenzéi Radikális Párt képviselőjét kórházba kellett szállítani, miután merényletet követtek el ellene.
okt. 26
11:45
Babosék a világbajnokság elődöntőjébe jutottak (Infostart)
Babos Tímea és Andrea Hlavackova bejutott az elődöntőbe a hétmillió dollár összdíjazású szingapúri tenisz WTA-világbajnokság páros versenyében.
okt. 26
11:45
Tragédia: kómába esett edzés közben, majd meghalt a 20 éves bokszoló (Blikk)
20 éves korában elhunyt Jeffrey Claro, egy fülöp-szigeteki bokszoló, miután kómába esett egy ártalmatlan ütéstől egy edzés során.
okt. 26
11:48
Új részletek a Mol gigaprojektjéről (Portfolio)
Társasági adókedvezményből, valamint 37,7 millió euró (11,7 milliárd forint) egyedi kormánydöntésen alapuló beruházási támogatásból áll az Európai Bizottság által jóváhagyott, a Mol Tiszaújvárosban megvalósuló petrolkémiai...
okt. 26
11:48
Az Együtt sem állít az MSZP-vel közös miniszterelnök-jelöltet (ATV)
A Balázs Péter iránti tisztelet mellett sem tervez az Együtt közös miniszterelnök-jelöltet az MSZP-vel. Az Együtt a Párbeszéddel szövetségben állít miniszterelnök-jelöltet - nyilatkozta az atv.hu-nak Szigetvári Viktor.
okt. 26
11:48
Kövér László: A V4 a valóságközeli európai politika megkerülhetetlen központja (444.hu)
Nem véletlen, hogy Magyarország "a valóságidegen európai politika támadásainak kereszttüzében áll."
okt. 26
11:48
Szijjártó Péter: versenyképes, nemzeti irányítású iparvállalatokra van szükség (AQUA)
A nemzetgazdaság kiszámítható és jelentős növekedéséhez – a nemzetközi nagyvállalatok befektetései mellett – versenyképes, nemzeti irányítású iparvállalatokra van szükség – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. új beruházását bejelentő sajtótájékoztatón, csütörtökön Budapesten.
okt. 26
11:48
Rohamtempóban szedi áldozatait a pestisjárvány a kedvelt üdülőhelyen (Femcafe)
Már kilenc országban adtak ki figyelmeztetést.
okt. 26
11:48
Mila Kunis elárulta, mi idegesíti őt Ashton Kutcherben! Nagyon meg fogsz lepődni! (Glamour)
Hihetetlen!
okt. 26
11:50
Újranyílt a hatalmas keretösszegű vállalati uniós KFI-pályázat (Portfolio)
Kedd este óta újra be lehet nyújtani a támogatási igényeket a 120 milliárd forintos keretösszegű "Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében" című (GINOP-2.1.2-8.1.4-16 kódszámú) felhívásra, mivel...
okt. 26
11:51
Az egész világba jutott a meghamisított acélból? (Privátbankár)
Egyelőre nem nagyon látszik a Kobe Steel körüli botrány vége, sokkal nagyobb a nemzetközi érintettség, mint hitték.
okt. 26
11:54
Nagyon kell a pénz, de így is új mélyponton a magyar hozamok (Portfolio)
Az eredetileg tervezett 50 helyett 65 milliárd forint értékben adott el kötvényeket csütörtökön az ÁKK. Vagyis hiába emelte meg a felkínált mennyiséget az adósságkezelő, így is bőven túl tudja teljesíteni a célokat, ráadásul...
okt. 26
11:54
Angol foci: Ha ez így lesz, újabb nagyhatalom épülhet Angliában (Agroinform)
Rafa Benítez hihetetlenül sok pénzt kaphat, hogy újjáépítse a Newcastle Unitedet.
okt. 26
11:54
Kizárták Demeter Mártát a nemzetbiztonsági bizottság üléséről (HírTV)
A képviselőnő a miniszterelnökkel jó kapcsolatot ápoló Zaid Naffa ügyében szeretett volna kérdéseket feltenni.
okt. 26
11:57
Kiderült! Ez Ábel Anita sikerének titka (Blikk)
Lerántotta a leplet.
okt. 26
11:57
Nagy változás jön, szinte minden bírósági ügyet érint (Infostart)
Nemcsak a polgári és közigazgatási perrendtartásról szóló törvény lép életbe, hanem új büntetőeljárási szabályozás is. A bírák felkészítése már az év eleje óta tart. Szinte minden bírósági ügyet érintenek a jövőre életbe lépő változások.
okt. 26
11:57
Babosék az elődöntőbe jutottak Sungapúrban (Kripto Akadémia)
Babos az első magyar a vb elődöntőjében.
okt. 26
12:00
Melyik átfestett #HelloHungary felirat valósuljon meg? (Kreatív Online)
Az MTÜ pályázatára 50 terv érkezett be, a nevezők között gyerekek is vannak.
okt. 26
12:00
A kurd konfliktus nem pörgetheti tovább az olajárakat (NRGreport)
Az elmúlt hónapban az iraki kormány és Kurdisztán közötti feszültség felfelé nyomta az olaj árát, de nem várható, hogy a térség további árrobbanás gyújtópontjává válik.
okt. 26
12:03
Varga szerint ezért nő a foglalkoztatottság (Menedzsment Fórum)
A kedvező gazdasági folyamatoknak és a kormány intézkedéseinek köszönhetően 741 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma 2010 óta, a versenyszektor 560-570 ezerrel növelte a munkahelyek számát - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) foglalkoztatottsági és munkanélkülis
okt. 26
12:03
Továbbra is szövetségi kapitányt keres az MLSZ - a DVSC vezetőedzőjét is megkörnyékezték (Blikk)
A Debrecen vezetőedzőjét is kinézte magának a Magyar Labdarúgó Szövetség.
okt. 26
12:06
Orbán: Magyarország nem sikersziget (ATV)
Magyarország nem sikersziget, hanem Közép-Európa része, amelynek országai együtt emelkednek fel - mondta Orbán Viktor kormányfő a gumiabroncsokat gyártó japán Bridgestone 85 milliárd forintos kapacitásbővítő beruházásának átadásán csütörtökön, a Tatabányai Ipari Parkban.
okt. 26
12:09
Trump kiosztotta Hillary Clintont: így akarták elgáncsolni a kampány alatt? (Privátbankár)
A vádak szerint a stábja hatmillió dollárt fizetett egy, az elnököt lejárató dossziéért.
okt. 26
12:12
Drágul az olaj a New York-i tőzsdenyitás után (NRGreport)
Emelkedéssel nyitottak a főbb indexek a New York-i tőzsdén kedden egy sor kedvező vállalati gyorsjelentésnek köszönhetően. A két irányadó olajtípus ára nőtt a nyitás után.
okt. 26
12:14
Nemzeteket egyesíthet a vízgyűjtő terület (NRGreport)
A tizenkét országot egybekapcsoló Duna kiváló példája annak, hogy a nagy vízgyűjtő területek nemzeteinek közösen kell fellépniük a klímaváltozás kihívásaival szemben - nyilatkozta Bozán Csaba, a szarvasi Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) öntözési és vízgazdálkodási szakembere, miután Rómában szerdán véget ért a Víz és Klíma nemzetk
okt. 26
12:15
Jelentős gondot okozhat az újabb munkaszüneti nap (Infostart)
A köz- és a versenyszférában is fennakadásokat okozhat a szakértő szerint, ha december 24. munkaszüneti nap lesz. Egyrészt az ilyenkor dolgozóknak dupla bér jár, másrészt megnehezíti az éves rendes szabadságok kiadását is.
okt. 26
12:15
Most megmondta Németh Lajos: Pontosított a téli időjárásról (Blikk)
Ez a számot, amit említett nem is akartuk hallani.
okt. 26
12:15
Első a priorizálás! (HR Portál)
Ha valaki hozzászokik, hogy munkája során tudatosan priorizál, az előbb-utóbb rutinra tesz szert, és ha nem is gondolkodás nélkül, de intuitívan, tapasztalataira bátran hagyatkozva dönt.
okt. 26
12:18
Bocsánatot kért Marton László (ATV)
A rendező közölte: most megértette, hogy vannak, akik úgy gondolják, oly módon közeledett hozzájuk, vagy olyat cselekedett, amivel megsértette őket. Sárosdi Lilla elfogadta a bocsánatkérést.
okt. 26
12:18
Orbán: Magyarország nem sikersziget, hanem Közép-Európa része (HírTV)
A kormányfő a Bridgestone 85 milliárdos beruházásának átadásakor tartott beszédet Tatabányán.
okt. 26
12:18
Nemzeteket egyesíthet a vízgyűjtő terület (NRGreport)
A tizenkét országot egybekapcsoló Duna kiváló példája annak, hogy a nagy vízgyűjtő területek nemzeteinek közösen kell fellépniük a klímaváltozás kihívásaival szemben - nyilatkozta Bozán Csaba, a szarvasi Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) öntözési és vízgazdálkodási szakembere, miután Rómában szerdán véget ért a Víz és Klíma nemzetk
okt. 26
12:21
Hihetetlen baleset – Nyuszit kereső papát gázolt el a fia (Spa Trend Online)
okt. 26
12:21
Visszatért a Gumpert Apollo – íme, az Intensa Emozione (Auto Pult)
Talán sokan emlékeznek még az évtized elején többször is feltűnő Gumpert Apollo névre, ami azóta már kissé feledésbe merült. Most azonban ismét felbukkant a német gyártó, és bemutatta az Intensa Emozione, azaz röviden IE névre keresztelt vadonatúj modelljét, ami az autórajongók számára igazi csemege lehet.
okt. 26
12:24
Egy ország kap a szívéhez újra: megint felmerült Fazekas Sándor visszavonulása (444.hu)
Miért kell ezt csinálni? Miért nem hagyják végre békén?

Keresés