2017. november 10. péntek

nov. 10
6:33
Munka kisgyermekkel: ezek a főbb tb- és munkajogi szabályok (Adózóna)
A munkaviszonyban álló szülők egy része a gyermek születését követően több évig otthon marad, míg másik részük pár hónap elteltével visszamegy dolgozni. Cikkünkben részletesen ismertetjük, hogy a – gyermek gondozása céljából kivett szülési, fizetés nélküli szabadság ideje alatt – gyermekét otthon gondozó, valamint a gyermek születését követően munkába álló munkavállalókra milyen…
nov. 10
6:36
Csúcsra járatják az OTP-t (Portfolio)
Három hónapja azt írtuk, pénzgyár lett az OTP, a második negyedéves 81 milliárd forintos profit rekord volt, és sokan azt mondták, ehhez hasonlót mostanában nem fogunk látni. Aztán jött a harmadik negyedév, és a bank odatett egy hasonlóan...
nov. 10
6:36
Pénteken néha előbújik a nap (Háziállat)
Nagy esőre szerencsére nem kell számítani. Napközben 10-13 fokot mérhetünk.
nov. 10
6:39
A sokszínűség gazdagít (Kripto Akadémia)
Nehéz úgy megvalósítani az összefogást, ha inkább azt emeljük ki, ami elválaszt, és nem azt, ami összeköt.
nov. 10
6:41
Kik a bevándorlók? (Kripto Akadémia)
Az orbánistáknak biztosan tetszik az ausztrál miniszterelnök kijelentése, hogy országa nemet mond a bevándorlóknak.
nov. 10
6:42
Friss információk az új korkedvezményes nyugdíjról (Infostart)
Nem született végleges döntés a korkedvezményes nyugdíj helyébe lépő új csomagról, mivel bizonyos részletkérdések még nyitva vannak – mondta a Magyar Időknek Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumának csütörtöki ülését követően.
nov. 10
6:42
Ez várja az autósokat a benzinkutaknál (ATV)
Emelte bruttó 5 forinttal a benzin, és bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt.
nov. 10
6:42
Kínzó fordulat jön, kemény faggyal riogat a meteorológia (Háziállat)
A következő napokban nem szabadulunk az esőtől és az erős széltől. A ködös reggelt még rosszabb idő követi.
nov. 10
6:43
Szavazati jog (Kripto Akadémia)
A Fidesz részéről sok támadás érte Gyurcsány Ferencet.
nov. 10
6:48
Ehhez ért Kubatov (Grill Receptek)
Szurkálás történt a november 5-i Fradi meccsen, fradista esett neki fradistának.
nov. 10
6:48
Újabb kínos vereség - Luxemburg-Magyarország 2-1! (Agroinform)
A magyar csapat története során először nem tudta legyőzni mostani riválisát, a korábbi tíz találkozót egyaránt megnyerte. Júniusban Andorrában ugyanígy járt a nemzeti együttes. A hazaiak szereztek vezetést a 15. percben, de nem sokkal később a válogatottba több mint egy év után visszatért Nikolics Nemanja egyenlített. A második játékrészben a több mint félórát emberelőnyben futballozó Luxemburg…
nov. 10
6:54
Megszólaltak a Fradi-legendák (Infostart)
Nyílt levélben fordult ötven korábbi ferencvárosi kedvenc a szurkolókhoz - írta a Magyar Idők.
nov. 10
6:54
Bonyolódik a meztelenül karambolozó kanadaiak története (444.hu)
Már eleve az is jó kérdés, hogy miért ül meztelenül autóba öt ember a mínusz tíz fokos kanadai télben.
nov. 10
6:54
Új fejezet nyílhat Washington és Peking kapcsolatában (USAracing)
A Pekingben vizitáló amerikai elnök ismételten arra kérte vendéglátóját, hogy az eddigieknél is fokozottabban vesse latba tekintélyét Phenjanban az észak-koreai nukleáris program feladása érdekében. Az USA ugyanakkor kiegyensúlyozott kereskedelmet akar Kínával.
nov. 10
6:54
Rossz bánásmód, csótányok, számlahiány − bezárták a kávézót (HírTV)
Bezárta a Nébih azt a budai kávézót, ahol állatokat lehetett simogatni.
nov. 10
7:06
Törvénybe iktatná a Brexit időpontját a brit kormány (ProfitLine)
Törvénybe iktatná a Brexit, vagyis a brit EU-tagság megszűnésének időpontját a brit kormány.
nov. 10
7:06
Végre kiderülhet, mikor is lesz a Brexit (Portfolio)
Törvénybe iktatná a Brexit, vagyis a brit EU-tagság megszűnésének időpontját a brit kormány. A Brexit-tárgyalásokat brit részről összehangoló minisztérium vezetője, David Davis a tárca által csütörtök éjjel ismertetett nyilatkozatában...
nov. 10
7:06
Az életmű nem kisajátítható (autopro)
Emléktáblát avattak Kertész Imre (1929–2016) irodalmi Nobel-, Kossuth-, Herder- és József Attila-díjas magyar író, a Magyar Szent István-rend birtokosa születésének 88. évfordulója alkalmából egykori lakóházának a falán, a II. kerületi Török utca 3. számnál. A Kertész Imre Intézet pedig máig kiadatlan műveit is tervezi publikálni, ezenkívül kutatja
nov. 10
7:12
Váratlan látogatást tett a francia elnök (ATV)
Váratlanul Szaúd-Arábiába érkezett csütörtök éjjel Emmanual Macron francia elnök.
nov. 10
7:12
Olyan se volt még soha, hogy egy csapat ugyanabban az évben kapott ki Luxemburgtól és Andorrától is (444.hu)
Eleve a magyaron kívül csak három válogatott van, ami mindkét csapattól vereséget szenvedett a fennállása során. Csányi Sándor szerint ez is azt bizonyítja, hogy külföldi kapitányra van szükség.
nov. 10
7:15
Elképesztő hír: újabb Star Wars-trilógia van készülőben (Blikk)
Újabb Star Wars-trilógia készül, amely nem fog közvetlenül kapcsolódni a jelenleg futó szériához.
nov. 10
7:15
Ezeket a gólokat nézte be a válogatott Luxemburgban - videó (Sport365)
Halál ciki gólokat sikerült kapnia a válogatottnak.
nov. 10
7:17
A kapitányváltásról beszélt az MLSZ elnöke Luxemburg után (Sport365)
„Mit lehet erre mondani?” – kérdezett vissza Csányi Sándor.
nov. 10
7:18
Nyílt levélben tiltakoznak a régi fradisták (Azenpenzem)
Nyílt levélben fordult ötven korábbi ferencvárosi kedvenc a szurkolókhoz. Az egykori játékosok is természetesen a szombati FTC–DVSC labdarúgó-mérkőzéssel kapcsolatban hallatják a hangjukat, kiemelve: ahelyett, hogy a stadionba visszatért remek hangulatról szólnának a hírek, a klubról ismét egy botrány miatt írnak.
nov. 10
7:18
Ilyen előnyei vannak annak, ha rendszeresen sportol a gyerek (Femcafe)
Gyermekeink számára 6-16 éves kor között a legfontosabb dolog a tanulás és az iskola, legalábbis szülőként erre próbáljuk ösztönözni őket. Azonban fontos belegondolnunk abba is, hogy pontosan mit jelent ez számukra mozgásszervi és mozgásfejlődési szempontból?
nov. 10
7:18
Újabb kínos vereséget szenvedett a magyar labdarúgó-válogatott (HírTV)
2-1-re kapott ki Luxemburg vendégeként barátságos mérkőzésen.
nov. 10
7:24
Trump a Twitteren értékelt (Infostart)
A kereskedelmi kérdések és Észak-Korea terén is nagyon eredményesek voltak a tárgyalások Hszi Csin-ping kínai elnökkel - tudatta pénteken a Twitteren Donald Trump amerikai elnök.
nov. 10
7:27
Kirobbanó formában van az OTP (Privátbankár)
Az OTP Bankcsoport 79,329 milliárd forintos konszolidált adózott nyereséget ért el a harmadik negyedévben.
nov. 10
7:33
Csodában reménykedik Schumacher családja (Blikk)
Orvosi csodára számít Michael Schumacher családja, hogy megmentse a legendás német Forma-1-es pilótát.
nov. 10
7:33
Megvan a Brexit pontos időpontja - korábban lesz, mint azt hittük (Blikk)
David Davis nemrég bejelentette, megvan a Brexit pontos időpontja, és korábban lesz, mint eddig tervezték.
nov. 10
7:35
A Queen és a Depeche Mode albumait veszi elő Horváth Gergely a Lemezjátszó sorozatban (Blikk)
A poptörténelem két nagyon fontos lemeze kerül terítékre a Lemezjátszó programsorozatban. A B32 Galéria és Kultúrtérben november 15-én a Queen Queen, 21-én pedig a Depeche Mode Songs of Faith and Devotion albumát lehet meghallgatni. Előbbiről Németh Jucival, utóbbiról Milkovich Mátyással beszélget Horváth Gergely az estéken.
nov. 10
7:36
Megint nem öröm tankolni (Infostart)
Emelte bruttó 5 forinttal a benzin, és bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt.
nov. 10
7:36
Bioműanyag-gyártásban úttörő startup-pal állt össze a L'Oréal (ProfitLine)
Összeállt a bioműanyag-gyártásban úttörő startup és a világ vezető kozmetikai ipari vállalata. A CARBIOS és a L’ORÉAL 5 évre szóló partnerségének célja, hogy a CARBIOS által tervezett és fejlesztett biológiai újrahasznosítási technológiát a L’ORÉAL ipari méretekben is piacra vigye. Az új technológia segít abban, hogy a műanyagokat is fenntartható m
nov. 10
7:36
Szélesi Zoltán megmagyarázta a magyar foci újabb zakóját (ATV)
A magyar labdarúgó-válogatott újabb kínos vereséget szenvedett. Luxemburg vendégeként barátságos mérkőzésen 2-1-re kikapott.
nov. 10
7:36
A lakosságnak is jó lesz a jégkármérséklő rendszer (AQUA)
Jól halad a jégkármérséklő rendszer kiépítésének előkészítése, jövő év májusában már működhet az egész országot lefedő hálózat. A talajgenerátorok működtetésére elkezdték toborozni az embereket.
nov. 10
7:42
Mégsem lesz Trump-Putyin találkozó (Infostart)
Donald Trump amerikai elnök "időpont-egyeztetési nehézségek miatt" nem találkozik külön orosz hivatali kollégájával, Vlagyimir Putyinnal az Ázsiai-csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) vietnami csúcstalálkozóján - közölte pénteken a washingtoni Fehér Ház.
nov. 10
7:42
Hallgatás fegyverért cserébe? (HírTV)
Busás fegyverüzlettel vásárolja meg a nyugat hallgatását Szaúd-Arábia, Donald Trump pedig Kínában hallgat az emberi jogokról.
nov. 10
7:42
Fordulat: Trump mégsem találkozik Putyinnal (ATV)
Donald Trump amerikai elnök "időpont-egyeztetési nehézségek miatt" nem találkozik külön orosz hivatali kollégájával, Vlagyimir Putyinnal az Ázsiai-csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) vietnami csúcstalálkozóján - közölte pénteken a washingtoni Fehér Ház.
nov. 10
7:42
Begyűjtötték az utcáról a koldusokat Ivanka Trump látogatása előtt Hyderabadban (444.hu)
A városvezetés szerint csak bosszúságot és kellemetlenséget okoztak volna, ezért egy "rehabilitációs központnak" becézett börtönbe zárják őket.
nov. 10
7:48
A pénteki sportműsorok és televíziós közvetítések (Sport365)
Remek program!
nov. 10
7:51
Vizsgál a Fitch Ratings, javulhat a besorolás (Infostart)
Ma vizsgálja a magyar államadós-besorolást a Fitch Ratings, és ezzel befejeződik Magyarország idei hitelminősítői felülvizsgálat-sorozata. Londoni pénzügyi elemzők véleménye szerint a magyar gazdaság idei növekedése várhatóan meghaladja a Fitch által az előző felülvizsgálat idején előrejelzett ütemet, nem biztos azonban, hogy ez önmagában elégséges
nov. 10
7:51
Közeleg a világvége: Stephen Hawking elárulta, hány éve van hátra az emberiségnek (Blikk)
A világhírű fizikus, Stephen hawking is úgy gondolja, a világvége itt van a nyakunkon.
nov. 10
7:54
DK: Fideszes bosszúhadjárat Hatvan ellen (Grill Receptek)
A benyújtott pályázatokat elutasítják, a város lényegében nem juthat EU-s fejlesztési forráshoz.
nov. 10
8:06
Hatalmas vita alakult ki a temetéssel kapcsolatban Som Lajos volt feleségei között (Blikk)
Mindeddig szinte senki nem tudta, hol s milyen körülmények közt helyezik végső nyugalomra az október 30-án, 70 évesen elhunyt zenészt.
nov. 10
8:06
Felmérték, mit gondolunk a nyugdíjról (Infostart)
A megkérdezettek 75 százaléka szerint az állam feladata a tisztességes időskor biztosítása, öt éve még csak az emberek 61 százaléka vélekedett így - írja pénteki számában a Világgazdaság az OTP Öngondoskodási Index legutóbbi felmérésére hivatkozva.
nov. 10
8:06
NFM: ötezer 65 év feletti ember kap számítógépet (HR Portál)
Csaknem félezer hátrányos helyzetű településre terjesztik ki a kormány idősügyi infokommunikációs programját, így novembertől országszerte ötezer 65 év feletti, többségében egyedül élő ember sajátíthatja el az infokommunikációs eszközök használatát - írja az MTI.
nov. 10
8:06
Erősödött a forint ma reggelre (ProfitLine)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon péntek reggel.
nov. 10
8:09
Orvosai szerint normális a költő, aki meggyilkolta, majd megette egy nő agyát (Blikk)
Oroszország - Gyilkossággal vádolják azt a huszas éveiben lévő orosz költőt, aki a vádak szerint meggyilkolt egy nőt, akinek aztán apró darabonként elfogyasztotta az agyát.
nov. 10
8:09
Élvezze ki a pénteki napsütést - hétvégére jön az eső (Blikk)
Magyarország – Kisüt a nap pár órára még pénteken, azonban hétvégére jobb, ha nem tervez szabadtéri programot.
nov. 10
8:11
A tűzijáték fényében jelent meg a szülők elhunyt kisfia (Blikk)
10 hónapos korában elhunyt kisfiú szelleme jelent meg egy tűzijáték partin – állítja a gyászoló édesanya.

Keresés