2017. november 10. péntek

nov. 10
16:24
Melyik szezonbérletet érdemes megvenni? (Síelők)
Te is olyan síelő vagy, aki nem csak egy hétre utazik el egy szezonban síelni? Ha több mint 15-20 napot síelsz egy évben, neked is megérheti szezonbérletet vásárolni! Több mint 60 olyan síterepcsoportot gyűjtöttünk össze, melyek egy közös síbérletet adnak ki több síterepre. Óriási a választék, adunk hát pár tippet!
nov. 10
16:24
Foci-vb 2018: Korai volt a perui népünnepély? (Agroinform)
A dél-amerikai országban a Kolumbia elleni döntetlen után népünnepély volt. De vajon joggal?
nov. 10
16:24
Hezbollah: Szaúd-Arábia hadat üzent Libanonnak (ATV)
Haszan Naszrallah, a Hezbollah libanoni síita szervezet vezetője kijelentette pénteken, hogy Szaúd-Arábia hadat üzent Libanonnak és a Hezbollahnak, és Szaad Haríri kormányfőt, aki múlt héten egy Szaúd-Arábiában rögzített tévébeszédben lemondott, fogva tartják a vahhábita királyságban.
nov. 10
16:24
Magyar Posta: a csomagfeladási limit a magánszemélyeket nem érinti (444.hu)
Magyarország 2017.
nov. 10
16:27
Letették a 6,5 milliárdos kisvárdai csigagyár alapkövét (Menedzsment Fórum)
A tervek szerint 2018 közepén már vajazzák is a puhatestűeket Seszták miniszter városában.
nov. 10
16:33
Botrány: fél órán át az Iszlám Állam toborzódalát sugározta egy svéd zenerádió (Blikk)
Az Iszlám Állam toborzódalát adta le Malmö egyik zenerádiója péntek délelőtt. Mint kiderült, nem önszántából, mivel a rádiót meghackelték.
nov. 10
16:33
Rémület az erdőben: egy egész család tévedt el a Bakonyban (Blikk)
Rájuk sötétedett, így tévedt el a kiránduló család a Bakonyban.
nov. 10
16:33
Legfeljebb kilencen indulhatnak az államfőválasztáson (Gondola)
Legfeljebb kilenc jelölt fog indulni a januári csehországi államfőválasztáson
nov. 10
16:33
Szalagkorlátnak ütközött egy autó az M6-oson (Kripto Akadémia)
A 135-ös kilométernél lezárták a Pécs felé vezető pályát.
nov. 10
16:35
Az EJEB-hez fordultak volt katalán vezetők (Gondola)
Jogaik megsértése miatt az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) fordult Carles Puigdemont leváltott katalán elnök és Carme Forcadell, a feloszlatott katalán parlament elnöke - közölte a strasbourgi székhelyű bíróság pénteken
nov. 10
16:36
Megnyílt a budapesti karácsonyi vásár (ProfitLine)
Megnyílt a budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár pénteken Budapesten, a Vörösmarty téren. Az Európa tíz legszebb vására között számon tartott, több hétig tartó eseményen gazdag gasztronómiai kínálattal, zsűrizett kézműves és iparművészeti termékekkel, ünnepi műsorokkal várják a látogatókat november 10. és december 31. között.
nov. 10
16:36
Ilyen akció csak egyszer van az évben: ezt veszik most a Sparban, Aldiban (Pénzcentrum)
Libaleves, ludaskása, párolt lilakáposzta, sült libacomb: november második hétvégéjén a legtöbb étteremben Márton-napi fogásokkal várják a vendégeket. Ha viszont nem akarunk vagy nem tudunk most vagyonokat hagyni a vendéglőben, mi magunk...
nov. 10
16:37
FTC: szervezett támadás történt (Gondola)
A Ferencvárosi Torna Club (FTC) szerint előre megszervezett, tudatos támadás, bűncselekmény történt a szombati labdarúgó-mérkőzés szünetében, amire nem lehetett felkészülni
nov. 10
16:39
Már 12 forinttal drágább a benzin, és ezt hozza a következő év (Infostart)
November elsejétől péntekre már 12 forinttal, 363 forintra emelkedett a benzin literenkénti átlagára. A drágulást főként a kőolaj kitermelésének csökkentéséről szóló hírek és geopolitikai feszültségek okozzák - közölte az InfoRádió kérdésére az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője.
nov. 10
16:42
Saját frakciója is ellene szavazott, felfüggesztették a fideszes polgármestert (444.hu)
Pedig Demecser díszpolgárává tette Papcsák Ferencet.
nov. 10
16:42
Szigorított szmogrendelet: ezeket a járműveket korlátozzák (ATV)
Szombattól tovább szigorodik a budapesti szmogrendelet, riasztási fokozatnál a belső égésű motorral hajtott, rendszámtábla nélküli segédmotoros kerékpárok forgalmát is korlátozzák - közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-vel.
nov. 10
16:51
Válasz a nagy kérdésre: megéri eladás előtt felújítani a lakást? (Privátbankár)
A 30 milliónál olcsóbban kínált ingatlanok körében az érdeklődések több mint harmada a panellakásokra érkezik az ingatlan.com statisztikái szerint. Az eladási árnál milliókat számíthat az, hogy milyen állapotban van a lakás, ezért érdemes lehet belevágni - csak szánjuk rá az időt, mert nem biztos hogy gyorsan találunk hozzá szakembert.
nov. 10
16:51
Jó hír: szombattól nem kell fizetni a hétvégi parkolásért a Városligetben (Blikk)
Ingyen lehet parkolni a Városligetben hétvégenként.
nov. 10
16:51
Áder: a körforgásos gazdaságé a jövő (Gondola)
A körforgásos gazdaság megvalósítása a jövő egyik nagy lehetősége, ígérete - mondta a köztársasági elnök pénteken Budapesten.
nov. 10
16:54
Szombattól rossz világ kezdődik a budapestiek számára (Infostart)
Szombattól tovább szigorodik a budapesti szmogrendelet, riasztási fokozatnál a belső égésű motorral hajtott, rendszámtábla nélküli segédmotoros kerékpárok forgalmát is korlátozzák - közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken.
nov. 10
16:54
Szigorúbb lesz a budapesti szmogrendelet (Alternatív Energia)
A belső égésű motorral hajtott, rendszámtábla nélküli segédmotoros kerékpárok forgalmát is korlátozzák.
nov. 10
16:54
Reménykedhetünk a szombati napsütésben (Háziállat)
Estétől azonban egyre több helyen eshet. Nappal maximum 14 fok várható.
nov. 10
16:54
Megtörtént a "nagy szóváltás" Trump és Putyin között (ATV)
Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök röviden szót váltott egymással az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) szervezet danangi csúcstalálkozóján - közölték pénteken orosz hírügynökségek.
nov. 10
16:54
Áder szerint a körforgásos gazdaságé a jövő (NRGreport)
A körforgásos gazdaság megvalósítása a jövő egyik nagy lehetősége, ígérete - mondta a köztársasági elnök pénteken Budapesten, miután megtekintette az V. Ökoindustria Nemzetközi Környezetipari Energiahatékonysági és Megújuló Energiaforrások Szakkiállításon részt vevő cégek és szervezetek standjait.
nov. 10
16:57
A franciáknak és a németeknek elege van Európából - csinálnak egy újat (Privátbankár)
Emmanuel Macron francia és Frank-Walter Steinmeier német államfő szerint sürgősen újra kell alakítani Európát. Szép burkoltan megfogalmazták a többsebességes Európa gondolatát.
nov. 10
17:00
Bukott rajta a költségvetés, de az államtitkár még mindig az olcsóságával védi a letelepedési kötvényt (444.hu)
A kormány szerint a kötvényekre a baloldal miatt volt szükség.
nov. 10
17:06
Késelés a stadionban - Szervezett támadás lehetett (Kripto Akadémia)
A klub eddig 11 embert azonosított százszázalékos bizonyossággal.
nov. 10
17:06
Tovább szigorodik a fővárosi szmogrendelet (ProfitLine)
Szombattól tovább szigorodik a budapesti szmogrendelet, riasztási fokozatnál a belső égésű motorral hajtott, rendszámtábla nélküli segédmotoros kerékpárok forgalmát is korlátozzák - közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-vel.
nov. 10
17:06
Reagált a Herbária: a fiú kifizette az apa követelését (Portfolio)
Közleményt adott ki a Herbária Zrt. kedden megjelent cikkünk kapcsán, melyben azt hangsúlyozzák, hogy a cég túl van már az átmeneti nehézségeken, modernizálta működési folyamatait és zajlanak a fejlesztések. A társaság reakciójából...
nov. 10
17:09
Már a Corvin sétányon feszít a Bud Spencer-szobor - fotó (Blikk)
Közel 9 millió forintból, ma helyezték el a Bud Spencerről (†86) készült egész alakos bronzszobrot a Corvin sétányon.
nov. 10
17:09
Hatalmasat esett a japán kormányfő, miközben Trumppal golfozott, az egészet videóra is vették (Blikk)
Abe Shinzo és Donald Trump közös golfozása közben bakizott egyet a kormányfő.
nov. 10
17:09
A horvátok félig már a vébén (Blikk)
Karnyújtásnyira került a világbajnoki részvételtől Horvátország fociválogatottja. Az együttes a vb-pótselejtező első mérkőzésén 4-1-re verte hazai pályán Görögországot. A vendégeknek csodára lenne szükségük ahhoz, hogy fordítsanak.
nov. 10
17:09
Botrány a berlini rendőr-akadémián (Gondola)
Egyre dagad a múlt héten kirobbant botrány a berlin-spandaui rendőr-akadémián.
nov. 10
17:09
Elképesztő: a Real játékosa miatt veszett össze a két klasszis (Sport365)
Másképp értékelik a királyi együttes labdarúgójának teljesítményét.
nov. 10
17:11
Édesanyja nyert neki 50 ezret a Blikkel (Blikk)
50 ezer forint készpénzzel lett gazdagabb Nagy János és édesanyja, Erzsébet a Blikk Advent nyereményjátékkal. A család rendszeresen vásárolja a Blikk-et, mindig játszanak is.
nov. 10
17:11
Igazi hős: így akadályozta meg az apa, hogy elrabolják tinilányát (Blikk)
Egy floridai édesapa lőfegyverével akadályozta meg, hogy négy tinédzser elrabolja ugyancsak tinédzser lányát.
nov. 10
17:11
Biztonsági felvételek bizonyítják: Bonyhát levadászták a Fradi stadionban (Blikk)
Megtört a csend: videófelvételeket mutatott be a Ferencváros az FTC–Debrecen NB I-es focimeccs szünetében elkövetett lincseléssel és késeléssel kapcsolatban.
nov. 10
17:18
Példátlanul hatalmas terroristacsoportra bukkantak a párizsi merényletek kapcsán (Infostart)
Francois Molins párizsi főügyész azt reméli, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet felszámolásának köszönhetően Irakban és Szíriában kézre kerülő dzsihadisták segítségével a 2015. november 13-i 130 áldozatot követelő párizsi merényletsorozat minden sötét foltjára fény derülhet. Az ügyben eddig 15 embert helyeztek vád alá, a nyomozás 2019 tavaszán zá
nov. 10
17:18
Egyre többen dolgoznak, mégis nő munkaerőhiány? (HírTV)
A magyarázat, hogy a KSH tágan értelmezi a foglalkoztatás fogalmát.
nov. 10
17:21
Újabb értékelést kap Magyarország (Menedzsment Fórum)
Pénteken dönt Magyarországról a Fitch Ratings hitelminősítő. A pozitív kilátásra van esély, de lehet, hogy minden marad a régiben. A felminősítés pedig még nem valószínű.
nov. 10
17:21
Összeállt a 2017-es Prizma Kreatív PR Díj shortlistje (Kreatív Online)
94 pályamunka jutott tovább a döntőbe.
nov. 10
17:23
Szabó Stein Imre: Panír (Kreatív Online)
Történet az inspiráció veszélyes voltáról Szabó Stein Imre író, műfordító, a Zeneakadémia volt kommunikációs igazgatójának tollából.
nov. 10
17:24
Szombattól nem kell fizetni a városligeti parkolásért (ATV)
Szombattól már nem kell fizetni a hétvégén a városliget parkolásért - közölte Zugló önkormányzata pénteken az MTI-vel.
nov. 10
17:24
Magyar foci: A Ferencváros szerint nem lehetett felkészülni a késelésre (Agroinform)
Előre megszervezett, tudatos támadás, bűncselekmény történt a szombati labdarúgó-mérkőzés szünetében.
nov. 10
17:24
Éticsiga feldolgozóüzem épül Kisvárdán (AQUA)
Száz százalékban exportra fog termelni az a 6,5 milliárd forintból felépülő, élő éticsigát feldolgozó és fagyasztott tésztatermékeket gyártó üzem, amelynek alapkövét a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárdán tették le pénteken.
nov. 10
17:27
Kick-box - Tíz magyar aranyérem pénteken (Alternatív Energia)
Jároszkievicz Krisztián megszerezte nyolcadik vb-aranyérmét.
nov. 10
17:30
Hétvégi műsorok az InfoRádióban - Arénák (Infostart)
Hétvégén az InfoRádió műsorában hallható lesz többek között Csányi Vilmos, Salát Gergely, Korniss Péter, Földes László Hobo és Hankó Zoltán.
nov. 10
17:30
Úgy néz ki, tényleg bedobja a törölközőt a csőd szélén tántorgó ország (Portfolio)
A csütörtöki újabb határidőig sem fizette ki egy 650 millió dolláros kötvény kamatát a venezuelai állami tulajdonú közszolgáltató cég. A hitelezők szerint ez gyakorlatilag a csőddel egyenértékű, de a dél-amerikai ország hivatalosan...
nov. 10
17:30
Megérkezett a Bud Spencer-szobor a Corvin sétányra (444.hu)
Józsefváros önkormányzata szerint "példája követendő a mai generációk számára is."
nov. 10
17:33
A végén még éticsiga-nagyhatalom lesz Magyarország (Privátbankár)
Száz százalékban exportra fog termelni az a 6,5 milliárd forintból felépülő, élő éticsigát feldolgozó és fagyasztott tésztatermékeket gyártó kisvárdai üzem. Az alapkő már a földben van.

Keresés