A Hiventures és az MVM Csoport inkubációs cége, a Smart Future Lab Zrt. között létrejött megállapodás értelmében a két cég a továbbiakban együttműködve dolgozik a jelen és a jövő innovatív elképzeléseinek megvalósításán.
Friss arcra volt szüksége a lengyel kormánypártnak, úgy érezte, egy sikertárcát irányító politikussal, a fejlesztési és pénzügyminiszterrel jó alappal fordulhat rá a következő két évre, amely a választásokhoz vezet - mondta Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő pénteken az M1 aktuális csatorna műsorában
Nemzetközi Adalbert-díjjal tüntették ki pénteken Berlinben Kónya Imre volt belügyminisztert, a rangos elismerést Frank-Walter Steinmeier német államfő adta át
Legalább 14 ENSZ-békefenntartó életét vesztette és több mint 40 megsebesült ismeretlen fegyveresek támadásában a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti fekvésű Észak-Kivu tartományában – közölte pénteken Farhán Hak, az ENSZ-főtitkár helyettes szóvivője
Az ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatos magyar álláspont az Európai Unió közös elvárásaként fogalmazódott meg Kijevvel szemben az EU–Ukrajna társulási tanács pénteki brüsszeli ülésén – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a találkozó után
Hitet tett az Európai Unió mellett és méltatta a közösség értékeit az Európai Tanács elnöke pénteken a baranyai megyeszékhelyen, ahol díszdoktorává avatta a Pécsi Tudományegyetem (PTE)
A volt grúz elnökből lett bukott odesszai kormányzó pártjának sajtótitkára szerint a rendfenntartók ostromot indítottak Szaakasvili támogatóinak az ukrán parlamentnél lévő sátorvárosa ellen is.
Együttműködési keret-megállapodást kötött a Szent István Egyetem (SZIE) és a ContiTech Fluid Automotive Hungaria Kft. (Continental) 2017. december 6-án, Gödöllőn. A keret-megállapodás célja, hogy segítsék az Egyetemen tanulmányokat folytató hallgatók elméleti és gyakorlati képzését, valamint későbbi sikeres elhelyezkedésüket.
A Jobbik közösségi pénzgyűjtést indít és egy kiáltványban a nemzetközi közvélemény támogatását kéri az Állami Számvevőszék jelentéstervezete miatt – közölte Vona Gábor pártelnök pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, ahol kérdésre azt mondta: Simicska Lajos nem támogatja anyagilag a pártot
Meryl Streep számos színésznőtársával olyan alapvető követelményeket akar felállítani, amelyekkel 2020-ra elérhetik a nők és a férfiak közötti különbségek megszűnését Hollywoodban. Ám ezután olyat kijelentést tett, amellyel újabb állomásához érkezett a Harvey Weinstein-botrány.
Az Európa Tanács Velencei Bizottsága állásfoglalásában nem értett egyet az új ukrán oktatási törvénnyel szemben megfogalmazott magyar vádakkal, miszerint a jogszabály szűkítené a nemzeti kisebbségek jogait - fogalmazott a kijevi oktatási minisztérium sajtószolgálatán keresztül pénteken kiadott közleményében
Fontos az a Kárpát-medencei kooperáció, amely a nemzetpolitikában létrejött, 2016 a fiatal vállalkozók éve volt, az idei a családi vállalkozások, a jövő esztendő pedig a családok éve lesz - mondta a határon túli autonómiaügyekben közreműködő miniszterelnöki megbízott pénteken telefonon az MTI-nek
Kiszelly Zoltán politológus szerint a Jobbik részvétet akar kelteni közösségi pénzgyűjtési akciójával, de azt "nem biztos, hogy hozzáteszi", hogy megszegte a szabályokat
Az aluljáróban való üvöltözés után leült vitázni a Momentum alelnökével a civiltörvényről. Nem mindig sikerült túljutni a mantrázáson és a személyeskedésen.