A kormány számára fontos az idős emberek hétköznapi biztonságának megteremtése, a gondozásra szorulók segítése. Ennek biztosítása érdekében a kormány hat év alatt 40 százalékkal bővítette a házi gondozásban részesülők körét, és megduplázta a gondozók létszámát - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az MTI-vel.
Szankciókat kért vasárnap a másfél hónap múlva esedékes francia elnökválasztás konzervatív jelöltje, Francois Fillon az ellen, aki az őt jelölő pártból, a jobbközép Köztársaságiaktól felelős az elnökválasztás favoritjának számító Emmanuel Macron volt szocialista gazdasági miniszterről készült antiszemita karikatúra megjelenéséért.
Tóth Norbert nemzetközi jogász szerint "jogelvbe valószínűleg ütközik, de jogszabályba nem", hogy nem engedték leszállni szombaton Hollandiában a török külügyminiszter repülőgépét.
Új elnök került a nagyobbik alkuszszövetség, az FBAMSZ élére. Papp Lajos leköszönő és Sebestyén László új elnökkel a biztosítási alkuszok helyzetéről, szabályozási és piaci kihívásairól beszélgettünk...
Megnyíltak az önkormányzatok idei fejlesztési, illetve rendkívüli támogatási pályázatai, melyekre ebben az évben 11 milliárd forintot különített el a Belügyminisztérium (BM). Az önkormányzatok...
A hiper- és szupermarketek megadóztatásának harmadszor is nekifut a kormány, és a nyilvánosságra került ötletek sokkal több területen lehetnek hasznosak, mint a kormány gondolná!
A március 15-ei állami ünnepségek és demonstrációk miatt forgalomkorlátozás lesz kedden és szerdán a főváros több pontján - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján. Szerdán egész napra lezárják a budai Várat, valamint több órára a Múzeum körutat és az Üllői utat.
Bírálta az izraeli kormány politikáját és békeaktivista csoportokkal találkozott Richard Gere amerikai filmszínész Izraelben, ahova Norman című, amerikai-izraeli koprodukcióban készült új filmje népszerűsítésére érkezett.
Eddig 437 ezren kérték az adóhatóságtól, hogy postán küldjék el nekik a személyi jövedelemadó bevallásának tervezetét, erre még március 16-áig van lehetőségük az adózóknak – mondta az NGM parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.
Indian Wells — A 25. helyen kiemelt Babos Tímea három játszmában legyőzte az amerikai Varvara Lepchenkót az Indian Wells-i keménypályás tenisztorna 7,67 millió dollár (2,3 milliárd forint) összdíjazású női versenyének második fordulójában – 2 óra 57 perc alatt 4:6, 7:6, 6:2-re nyert.
Angela Merkel német kancellár jövő keddi washingtoni tárgyalási felkészítőjében elég kemény figyelmeztetések vannak arra, hogy ha Donald Trumpék tényleg bevezetik a külkereskedelmi folyamatokat...
Áder János magyar és Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök részvételével tartják meg az idei lengyel-magyar barátság napi rendezvénysorozatot. A központi, kétnapos ünnepségek március 24-én kezdődnek a közép-lengyelországi Piotrków Trybunalskiban - közölte vasárnap a lengyel államfő szóvivője, Marek Magierowski.
A március 15-ei állami ünnepségek és demonstrációk miatt forgalomkorlátozás lesz kedden és szerdán a főváros több pontján - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján. Szerdán egész napra lezárják a budai Várat, valamint több órára a Múzeum körutat és az Üllői utat.
Az al-Kaida terrorszervezethez köthető szíriai szélsőséges csoport, a Dzsabhat Fatah es-Sám jelentkezett vasárnap az előző napi damaszkuszi kettős merénylet elkövetőjeként.
Indian Wells — A 25. helyen kiemelt Babos Tímea három játszmában legyőzte az amerikai Varvara Lepchenkót az Indian Wells-i keménypályás tenisztorna 7,67 millió dollár (2,3 milliárd forint) összdíjazású női versenyének második fordulójában – 2 óra 57 perc alatt 4:6, 7:6, 6:2-re nyert.
Texas - Bíróság elé állították a MS-13 (Mara Salvatrucha) nevű banda két tagját, Diego Rivera-t (22) és Miguel Alvarez-Florez-t (18) egy fiatalkorú lány megölése miatt.
A következő napokban fokozatosan melegszik az időjárás, ismét 15 Celsius-fok körül alakulnak a maximumok. Sok napsütés várható, március 15-én is száraz idő valószínű, de a hétvégén már többfelé lehetséges eső - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.