2017. március 17. péntek

márc. 17
17:54
Több mint 250 ezer eurós fejlesztés lesz a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban (ProfitLine)
A Dunai Geo Túra projekt részeként a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén új tanösvényt hoznak létre, és bővül a Hegyestűn látható geológiai tárlat is, az uniós beruházásra 257 ezer eurót fordítanak egy határokon átnyúló geológiai fejlesztéssorozat részeként - jelentette be a pénteki projektnyitó sajtótájékoztatón a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és…
márc. 17
17:56
Lehallgatta egyáltalán bárki is Trumpot?! (ProfitLine)
Éles hangvételű közleményben cáfolta pénteken az elektronikus kommunikáció lehallgatására szakosodott brit figyelőszolgálat (GCHQ), hogy Barack Obama akkori amerikai elnök megbízásából a tavalyi elnökválasztási kampány idején lehallgatta volna Donald Trump republikánus jelölt és kampánystábja telefonjait.
márc. 17
17:57
Lavina a szomszédban – ketten meghaltak (Privátbankár)
Lavinaomlás miatt ketten haltak meg az ausztriai Tirolban pénteken - közölte a tartományi rendőrség.
márc. 17
17:59
OECD: a kormány szeszélye miatt nem fejlődünk elég gyorsan (Privátbankár)
Habár részben teljesültek az OECD ajánlásai, nem tesz jót a gazdaságnak, hogy a kormány kénye-kedve szerint szabályoz.
márc. 17
18:03
Két halálos áldozatot követelt a lavinaomlás Ausztriában (Alternatív Energia)
A mentőalakulatok 2,5 méteres hótömeg alatt bukkantak az áldozatokra.
márc. 17
18:03
Füstbombákat robbantottak a velencei Szent Márk téren (ATV)
Füstbombákat robbantottak a turistákkal teli velencei Szent Márk téren egy rablóbanda tagjai pénteken. A banda egy ékszerboltot akart kirabolni, akciója azonban kudarcba fulladt.
márc. 17
18:05
Budapestre jön a Trónok harca két szereplője (Alternatív Energia)
Gemma Whelan és Daniel Portman 2012-ben csatlakozott a sorozathoz.
márc. 17
18:05
A Duna-parti kövekre zuhant egy férfi a Boráros térnél (ATV)
A Duna-parti kövekre zuhant egy férfi a rakpartról a Boráros térnél, a főváros IX. kerületében pénteken késő délután. Túlélte a zuhanást, a tűzoltók felhozták és átadták a mentőknek - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
márc. 17
18:06
Újabb energetikai pályázatok vállalkozásoknak (Adózóna)
Március 16-ától pályázhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások a „Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása kombinált hiteltermékkel” című GINOP, illetve a „Vállalkozások megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztéseinek támogatása a Közép-magyarországi régióban kombinált hiteltermékkel” című VEKOP felhívásra.
márc. 17
18:06
Nem Csányi ment Szijjártóhoz, hanem Szijjártó Csányihoz (444.hu)
Feltűnően jókedvűen jött ki onnan.
márc. 17
18:07
Gyurcsány lenne a Botka-kampány célpontja? (Alternatív Energia)
"Csak idén több adót fizettem be, mint amennyit Botka László valaha meg fog keresni".
márc. 17
18:08
Trump megilletődött Merkeltől (444.hu)
Az amerikai elnök megint úgy viselkedett mint, aki nem tudja, hogy mi a dolga.
márc. 17
18:09
Duna-parti kövekre zuhant egy fiatal a Boráros térnél (Alternatív Energia)
A pesti rakpart sétáló részéről leeső fiatal férfi túlélte a 8-10 méteres zuhanást.
márc. 17
18:09
Ritka együttállás van ma az amerikai tőzsdéken (Portfolio)
Ritka együttállás van ma az amerikai tőzsdéken, az úgynevezett "quadruple witching" napja van, ami gyakran hoz kiugró volatilitást a piacokon. Mára esik az úgynevezett quadruple-witching napja az...
márc. 17
18:09
Elöntik az utakat a rendőrök: ezt ellenőrzik majd egész hétvégén (Pénzcentrum)
Országos szintű az akció....
márc. 17
18:10
Füstbombákat robbantottak a turisták közt a Szent Márk téren (444.hu)
Egy ékszerboltot akartak kirabolni Velence legforgalmasabb pontján.
márc. 17
18:21
Rablók robbantottak füstbombákat a Szent Márk téren (Alternatív Energia)
Az egyik kávézó vendége szúrta ki, hogy miközben mindenki a füstre figyel, ketten egy ékszerüzeltbe próbálnak behatolni.
márc. 17
18:21
Észak-Korea: Donald Trump Kínát hibáztatja (ATV)
Donald Trump amerikai elnök Twitter-bejegyzésben bírálta Kínát, amiért szerinte nem gyakorolt kellő nyomást Észak-Koreára.
márc. 17
18:27
Összehívta a közgyűlést az Enefi (Portfolio)
Összehívta éves rendes közgyűlését az Enefi: 2017. április 18-án, reggel 10 órakor kerül megrendezésre a társaság székhelyén (1134 Budapest, Klapka utca 11). Határozatképtelenség esetén a...
márc. 17
18:30
Guardiola szomorú BL-rekordja (Sport365)
A spanyol tréner előző két klubjával, az FC Barcelonával és a Bayern Münchennel rendre eljutott legalább az elődöntőig.
márc. 17
18:39
Megelőzhetőek voltak a 2015 szilveszteri kölni zaklatások (Gondola)
Meg lehetett volna előzni a németországi Kölnben 2015 szilveszterén nők ellen tömegesen elkövetett szexuális zaklatásokat, ha a hatóságok megfelelően járnak el - állapította meg az észak-rajna-vesztfáliai tartományi parlamenti (Landtag-) vizsgálóbizottsága a Rheinische Post című lap pénteki beszámolója szerint
márc. 17
18:39
Látványos "robbanásokkal" folytatódott az Etna kitörése (videó) (Alternatív Energia)
Nem sérült meg senki - Csütörtökön tíz turista járt pórul.
márc. 17
18:39
Zenélni fog a 67-es számú főút egy szakasza Kaposvár felé (444.hu)
A Republictól játssza majd a 67-es útont.
márc. 17
18:39
Folytatódott az Etna kitörése (ATV)
Látványos "robbanásokkal" folytatódott az Etna szicíliai vulkán kitörése pénteken is.
márc. 17
18:41
Völner: továbbra is csak gyanú alapján lehet majd lehallgatni (Gondola)
Továbbra is csak bűncselekmény gyanúja alapján lehet majd lehallgatni az állampolgárokat - hangsúlyozta az Igazságügyi Minisztérium (IM) parlamenti államtitkára az MTI-nek pénteken adott telefonos nyilatkozatában, úgy fogalmazva: ellenzéki politikusok annyira valótlant állítanak, hogy nem is lehet őket szakmai alapon cáfolni, el kellene olvasniuk az új büntetőeljárási kódex tervezetét
márc. 17
18:41
Lezuhant egy férfi a rakpartról a Boráros térnél (444.hu)
A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a fiatal férfi túlélte a 8-10 méteres zuhanást, a tűzoltók speciális hordágyra tették, alpintechnikával, kötélpályán emelték fel és átadták a mentőszolgálatnak.
márc. 17
18:45
Bizakodóbbak a hitelminősítők Ororszországgal kapcsolatban (Portfolio)
Felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította Oroszország államadós-besorolásainak kilátását az eddigi stabilról pénteken a Standard & Poor's, elsősorban az orosz gazdaság javuló növekedési...
márc. 17
18:57
Lelőttek egy repülőtéri bombakereső kutyát - Óriási a felháborodás (Alternatív Energia)
márc. 17
18:57
La Liga: Butaság lenne a Barcelonában bízni - gondolatok a spanyol fordulóról (Agroinform)
Galíciai és baszk derbi is lesz hétvégén, mi pedig bátor tippekkel koronáznánk meg a hetet.
márc. 17
18:57
Francia elnökválasztás: Le Pen és Macron fej fej mellett az élen (ATV)
A függetlenként induló Emmanuel Macron, a szocialista kormány volt gazdasági minisztere és Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Front (FN) elnöke egy százalékpont különbséggel áll az élen a francia elnökválasztás első fordulójának esélyeit mérő Ipsos-felmérésben, amelyet a Cevipof politikatudományi kutatóintézet rendelt meg.
márc. 17
19:00
Ismét keményen bümtették a kartellező légitársaságokat (ProfitLine)
Kartellezés miatt közel 800 millió eurós pénzbírsággal sújtott az Európai Bizottság pénteken tizenegy légitársaságot. Ugyanezen ügyben a testület már 2010-ben büntetést szabott ki az érintett vállalatokra, az uniós bíróság azonban az akkori döntést később érvénytelenítette.
márc. 17
19:03
Jól takarékoskodtunk tavaly, és a Babakötvények száma is megugrott (Pénzcentrum)
Tavaly csaknem 50 százalékos volt az állampapírok állománynövekedése....
márc. 17
19:03
Kosárlabda: Magyar centerrel kezdődik a márciusi őrület (Sport365)
Golomán György az egyik élcsapattal indul az egyetemi bajnokságban.
márc. 17
19:05
Nem gyenge gólt vágott a Juventus csillaga - videó (Sport365)
A klub Facebook-oldalának a szerkesztői nem hiába kérik, hogy várd ki a végét...
márc. 17
19:09
A boszorkányok péntekjén minden másképp történt – beomlott az euró/forint árfolyam (Privátbankár)
Szokatlanul nagyot gyengült ma a forint, a lengyel zlotyval együtt. Az OTP visszaadta a tegnapi nagy ugrás több mint felét, jól lehúzta vele a BUX indexet. Még szokásosnál is kisebbek a mozgások a fejlett részvénypiacokon, az eddigi sztorik kifutottak, a befektetők új fejleményekre várnak. Ilyen lehet Trump és Merkel találkozója vagy a G20-értekezlet.
márc. 17
19:12
Nem 60, hanem 25 millióért népszerűsíti az úszó vb-t Hosszú Katinka (444.hu)
Ha Gyárfás Tamás ezt megélhette volna.
márc. 17
19:14
Dolly kutya szagolt: 26 kiló fű volt a szerb kocsijában (444.hu)
Ötvenmilliót ér a Röszkénél elkapott drog.
márc. 17
19:15
Erősödött pénteken a forint (Gondola)
Erősödött pénteken a forint a bankközi devizapiacon. Az eurót a kora reggeli 309,92 forint után este fél hétkor 308,59 forinton jegyezték a bankközi piacon
márc. 17
19:15
Ügynökvád: Horn is elmondta, hogy mit gondol Orbánról (ATV)
Horn Gábor volt szabaddemokrata politikus nincs jó véleménnyel a miniszterelnökről, de nem gondolja róla, hogy ügynök volt. Mirkóczki szerint viszont van takargatnivalója a Fidesznek.
márc. 17
19:16
Kínos: még kezet fogni is elfelejtett Trump (444.hu)
Hiába kérték a fotósok, és hiába kérdezte Merkel, az elnök csak bambult maga elé.
márc. 17
19:17
Le Pen és Emmanuel Macron fej fej mellett (Gondola)
A függetlenként induló Emmanuel Macron, a szocialista kormány volt gazdasági minisztere és Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Front (FN) elnöke egy százalékpont különbséggel áll az élen a francia elnökválasztás első fordulójának esélyeit mérő Ipsos-felmérésben, amelyet a Cevipof politikatudományi kutatóintézet rendelt meg
márc. 17
19:19
Orbán Viktor megtartotta élete legfurcsább kormányülését (Gondola)
Bár az parlamenti túráknak nem képezi részét, külön kérésre a miniszterelnök dolgozószobáját és a kormány üléstermét is meglátogatták a Julianna Református Általános Iskola 3
márc. 17
19:21
Kínában fog fejleszteni az Apple (Portfolio)
Két új kutatás-fejlesztési központot jelentette be az Apple Kínában, ezzel idén négy központot nyitna a távol-keleti országban. Ahol egyébként, hogy nincs könnyű helyzetben az iPhone gyártója. ...
márc. 17
19:21
A jövő héten Budapestre jön a NATO-főtitkár (Gondola)
A jövő héten Budapesten rendezik meg a NATO egy kiemelt eseményét: a NATO Transzformációs Szemináriumot (NTS), amelyen Jens Stoltenberg, NATO-főtitkár is részt vesz
márc. 17
19:27
Brutál szexi: levetkőzött Détár Enikő és Xantus Barbara, így még sosem látta őket - galéria (Blikk)
Budapest — Egy igazi, a férfiközönség minden érzékét felkavaró fehérneműshow-t varázsolt a színpadra a Turay Ida Színház legújabb darabjában a Férfiak a fejükre estekben.
márc. 17
19:29
Sokkoló fotók a rakpartól lezuhant fiatalemberről (Blikk)
Budapest - Leesett egy ember a rakpartról péntek délután a Petőfi hídnál. A férfi mentése jelenleg is zajlik.
márc. 17
19:31
Véres falak, szanaszét heverő húscafatok - ez fogadta a NÉBIH embereit egy fővárosi cégnél - fotó, videó (Blikk)
Budapest – Iszonyú látvány fogadta Budapesten a NÉBIH ellenőreit: egy fővárosi cégnél a nyulak nyúzása és a tetemek elszállítása helyett a nyúlhúst feldarabolták, csomagolták és részben fagyasztva, részben előhűtötten tárolták.
márc. 17
19:33
Újra megindulnak? Olvasóink szerint menekültáradattól kell tartanunk (Blikk)
Magyarország — Törökország jelenleg nem vesz vissza illegális migránsokat Görögországból, emiatt újra elindulhatnak Európa felé a menekültek. Ezzel kapcsolatban kérdeztük olvasóinkat: ön szerint újra kell tartanunk a menekültáradattól?
márc. 17
19:33
Sokallta a fuvardíjat - Fegyverrel fenyegette a taxist (Alternatív Energia)
A sofőr egy újbudai családi házhoz vitte az 59 éves budapesti férfit.
márc. 17
19:33
A véghajrában is kiegyenlített a francia jelöltek küzdelme (ProfitLine)
A függetlenként induló Emmanuel Macron, a szocialista kormány volt gazdasági minisztere és Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Front (FN) elnöke egy százalékpont különbséggel áll az élen a francia elnökválasztás első fordulójának esélyeit mérő Ipsos-felmérésben, amelyet a Cevipof politikatudományi kutatóintézet rendelt meg.

Keresés