Péntek reggel a vezető ázsiai tőzsdék értéke csökkent és az irányadó nyugat-európai részvényindexek is esnek. A tegnapi szárnyalást követően az OTP papírjai is mérsékelt mínuszban állnak....
Szankciókat vetett ki öt orosz bankra az ukrán kormány, miután a Kreml rendeletben utasította e bankokat az Ukrajnából kiszakított orosz területek által kiállított útlevelek elfogadására - írja a...
A Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, Kovács Zoltán nyilatkozata szerint a díjeltörlő program folytatódik, a Miniszterelnökség már elkezdte az újabb költségcsökkentés lehetőségének vizsgálatát.
Lima – Nem mindennapi videót rögzítettek Peruban. Éppen egy óriási sárlavinát filmeztek, amikor valaki kiszúrta, hogy a törmelékeken keresztül egy nő próbál kétségbeesetten kijutni a sárfolyamból.
Gyakran hangzik el este a családokban az a kérdés, hogy mi volt a suliban, mit ettél ma egész nap. A gyermekek, serdülők jellemzően 5-8 órát töltenek az iskolában, majd sokan mennek tovább különórákra, edzésekre és csak későn érnek haza. Íme az MDOSz javaslata egy ideálisis étrendre.
„Azt írta a horoszkópom, amibe ma belevágok biztos, hogy sikerül!” – kezdte Facebook posztját Sebestyén Balázs, aki a nap folyamán valahogy sikeresen letörte autójának a jobb tükrét.
2017 januárjában az építőipari termelés volumene 18,5%-kal haladta meg az egy évvel korábbi alacsony bázist. A termelés a két építményfőcsoportban eltérően alakult: az épületek építése 32,8%-kal bővült, míg egyéb építményeké 3,0%-kal csökkent. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján januárban az építőipar termelése 4,6%-kal emelkedett az előző hónaphoz képest.
Vegyesen mozgott a forint péntek kora reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben csütörtök estéhez képest. Az euró jegyzése 309,37 forintról 309,92 forintra emelkedett, a frank árfolyama ugyanakkor 289,39 forintról 288,68 forintra csökkent. A dollárt csütörtök este 288,17 forinton, péntek kora reggel 287,73 forinton jegyezték. Az euró erősödött a dollárral szemben, árfolyama 1,0715 dollárról…
Idén már a harmadik magyar nagybank cserél vezérigazgatót: a Raiffeisen és a Budapest Bank vezére után a K&H-é is távozik. Hendrik Scheerlincket a Belgiumból érkező David Moucheron váltja. ...
A Henley & Partners által összeállított Visa Restriction Index 2017 alapján Németország rendelkezik a legerősebb útlevéllel a világon, miután az 176 országba biztosít vízum nélküli beutazási...
Egy fővárosi, állati eredetű melléktermékgyűjtő vállalkozásnál tartott ellenőrzést március elején a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az akció során kiderült, a cég az elvéreztetett nyulak nyúzása és a tetemek elszállíttatása helyett a nyúlhúst feldarabolta, csomagolta és részben fagyasztva, részben előhűtötten tárolta. A húst kutyatartóknak értékesítették takarmányként.
Orbán Viktor szerint 2017 Magyarország számára arról szól majd, hogy Brüsszelt meg kell állítani. Öt területet nevezett meg, ahol különösen résen kell lennie a budapesti kormánynak. Volt sorosozás, migránsozás, brüsszelezés és civilszervezetezés, de a legérdekesebb része a pénteki rádióinterjúnak a kétsebességes Európával kapcsolatos dilemmára vonatkozott.
Tudják, mi köti össze a Valenciát, az Eibart és a Leganést? Az, hogy mindhárom klub élén egy-egy hölgy áll. A Történetük különbözik, és az út, is amely a bársonyszékhez vezetett, de a cél közös: jól vezetni egy klubot!
Az szja tv. 1.sz. melléklet 9.3 pontjában szereplő osztatlan közös tér fogalmának keresem a magyarázatát, mivel nem tudom eldönteni, hogy a nappali, étkező és konyha osztatlan közös térben van-e a lakásban (konyha megnevezésű részen nincs ajtó)?
Kivárásra, profit realizálásra számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az MTI-nek nyilatkozó elemzők. Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: a BUX-index csütörtöki emelkedése után pénteken inkább némi profit realizálás várható. Az elemző szerint negatív hangulatban indulhat a kereskedés, vélhetően az európai részvénypiacok is mínuszban nyitnak majd. A vezető…
Közös vagyonnak számít-e házassági vagyonközösség megszüntetése után az Önkéntes Nyugdíjpénztárba Egyéni számlára befizetett összeg amit részben a munkáltató fizetett cafeteria jogcímén, részben egyéni befizetés volt? Egy évvel ezelőtt költöztem ki közös lakásunkból, végleges szándékkal, ezzel felbontván a házassági életközösséget. Ezek szerint helyes-e az alábbi megállapításom: "A házassági…
Az amerikai hadsereg elismerte, hogy csütörtökön az észak-szíriai Aleppó tartományban légicsapást hajtott végre, amely aktivisták szerint egy mecsetet ért és számos halálos áldozattal járt. Azt ugyanakkor a közel-keleti térségért felelős parancsnokság (CENTCOM) elutasította, hogy célzottan támadták volna meg az imaházat.
A magyar határon épülő második biztonsági kerítés, ha kell, a Törökország felől érkező legnagyobb tömegeket is feltartóztatja majd - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Márciusban forgalomba áll az első négy felújított metrókocsi a 3-as vonalon - mondta Tarlós István főpolgármester az Indexnek adott, pénteken megjelent interjúban.
Csendesen indul a pénteki kereskedés a devizapiacon, a forint egyelőre ugyanott áll, ahol tegnap este, miközben a dollár piacán további minimális gyengülés látszik. Ráadásul komolyabb hírek ma sem...
A török kormánynak "kapóra jött" a népszavazási kampányban a hollandiai diplomáciai krízis - mondta Egeresi Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpont munkatársa az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) párizsi irodájának küldött levélbombával a médiafigyelem felkeltése volt a célja szélsőbaloldali radikálisoknak - mondta Horváth József biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
Ma CECE és BUX átsúlyozás + márciusi határidős kifutás. Lesz forgalom, főleg a zárásban. Elméletileg a CECE súly általánosan csökken, főleg az OTP lehet a vesztese, míg a BUX átsúlyozás eredményét itt lehet megtekinteni https://bet.hu/site/newkib/hu/2017.03./A_BUX_BUMIX_es_CETOP_kosar_j_osszetetele_123477434 Reggeli elemzés Nemzetközi Értékelés Péntek van, a hét utolsó munkanapja és csupán kettő…
Mint arról beszámoltunk, egy góllal nyert odahaza a Rosztov ellen a Manchester United a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, ezzel az angol csapat jutott a legjobb nyolc közé. És persze nem mehetünk el a „banánozás” mellett sem, amire most maga José Mourinho adott választ.
Megsemmisítés helyett kutyaeledelként értékesítette az elvéreztetett nyúlhúst egy fővárosi cég, a helyszínről több mint 2 tonna terméket szállíttattak el megsemmisítésre. A bírság megállapítása folyamatban van - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel pénteken.