2017. március 18. szombat

márc. 18
15:03
Francia miniszter: akkor lőtték le a férfit, amikor egy katonanő fegyveréét nyúlt (ATV)
A párizsi Orly repülőtéren szombat reggel támadó férfi egy katonanő fegyverét akarta elvenni, és akkor lőtte le két másik katona - közölte Jean-Yves Le Drian francia védelmi miniszter. A francia elnök dicsérte a katonák és a rendőrség bátorságát és határozottságát.
márc. 18
15:05
NFM: 2018 végére mindenhol lesz internetkapcsolat (ATV)
Mintegy 230 ezer háztartásban már elérhető a szupergyors internet a szolgáltatók önerőből finanszírozott beruházásainak köszönhetően, csaknem 60 milliárd forint költségvetési és uniós forrásból pedig még az idén megkezdődik a hálózatfejlesztés az ország minden részén - mondta Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára…
márc. 18
15:09
Hozzád már jutott a kormány által beígért szupergyors internetből? (Privátbankár)
Nagyot fordult a világ az internetadó óta, most másfajta szelek fújnak.
márc. 18
15:15
Eláruljuk, honnan tudhatja, ha valaki hazudik (Blikk)
Könnyen előfordulhat, hogy valaki folyamatosan hazudik nekünk, csak mivel ügyesen csinálja, nem is feltételezzük róla. Kutatások igazolják, hogy általában mindig a szokásos jeleket várjuk – például a füllentő lesüti a szemét, piszkálja az arcát vagy idegesen köhécsel.
márc. 18
15:15
Almás-körtés tiramisu (Mindmegette)
2 db alma 3 db körte 1 kk fahéj 1 kk őrölt kardamom (elhagyható) 3 db tojás szétválasztva 3 ek cukor 25 dkg (Philadelphia) krémsajt 1 rúd vanília kb. 12-14 db babapiskóta 1-2 dl almalé 1-2 ek calvados (elhagyható)
márc. 18
15:21
Gémesi: az Új Kezdet össznemzeti mozgalommá válna (Gondola)
A napokban párttá alakult, jobbközép irányultságú Új Kezdet össznemzeti mozgalommá kíván válni, célja, kormányzati alternatívát nyújtva, a nemzeti minimumot jelentő tizenkét pontjának végrehajtása - mondta Gémesi György, a párt elnöke a szervezet szombati bemutatkozó sajtótájékoztatóján Budapesten
márc. 18
15:21
Vona Gábor: a Jobbik "földesúradót" vezetne be (Blikk)
A Jobbik úgynevezett földesúradót vezetne be kormányra kerülése esetén - közölte Vona Gábor pártelnök szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
márc. 18
15:21
Fergeteges buli Jordán Tamás mellett (Alternatív Energia)
Ezt művelték tegnap éjjel Szombathely "megfenyegetett" színészei!
márc. 18
15:21
Francia elnökválasztás: Tizenegy jelölt indul az első fordulóban (ATV)
Tizenegy jelöltnek sikerült összegyűjtenie a francia elnökválasztáson induláshoz szükséges legalább ötszáz képviselői vagy polgármesteri aláírást - jelentette be szombaton Laurent Fabius, az francia alkotmánytanács elnöke, aki kihirdette az elnökjelöltek hivatalos listáját.
márc. 18
15:23
Tizenegy jelölt indul az árpilis 23-i első fordulóban (Gondola)
Tizenegy jelöltnek sikerült összegyűjtenie a francia elnökválasztáson induláshoz szükséges legalább ötszáz képviselői vagy polgármesteri aláírást - jelentette be szombaton Laurent Fabius, az francia alkotmánytanács elnöke, aki kihirdette az elnökjelöltek hivatalos listáját
márc. 18
15:24
Ez a kapus oldhatja meg a Real gondjait (Sport365)
A Leicester City hálóőrére pályázik a királyi együttes.
márc. 18
15:25
Tudományos áttörés: gyógyítják majd az idegrendszerünket (Gondola)
Az idegrendszeri folyamatoknál alkalmazott őssejtterápiák kutatása áttörés előtt áll.
márc. 18
15:27
Nemzeti baloldal nem létezik (Gondola)
Ez a nemzetellenes romboló erő azóta is jelen van, például az SZDSZ-nek a nemzet létét is kétségbe vonó eszméiben.
márc. 18
15:33
Elárulta szépségének titkát Sara Kata: így kezdi a napot (Blikk)
Persze mindezt egy ágyban készült szexi fotóval is alátámasztotta.
márc. 18
15:33
Gémesi György párttá alakult (444.hu)
Emlékszik még valaki erre az arcélre?
márc. 18
15:35
Őrizetbe vették a Szentendrei úti baleset okozóját (444.hu)
Halált okozó közúti baleset okozása miatt folyik az eljárás a súlyosan megsérült férfi ellen.
márc. 18
15:39
Tizenegy jelölt indul az április 23-i első fordulóban (Gondola)
Tizenegy jelöltnek sikerült összegyűjtenie a francia elnökválasztáson induláshoz szükséges legalább ötszáz képviselői vagy polgármesteri aláírást - jelentette be szombaton Laurent Fabius, az francia alkotmánytanács elnöke, aki kihirdette az elnökjelöltek hivatalos listáját
márc. 18
15:39
Őrület: falra másztak a színészek az Into The Badlands 2. forgatásán (Blikk)
Dublin — Itt a tea is ütős! Így jobban bírjuk – mosolygott Dee Dee Ku, az Into The Badlands 2. kaszkadőr hadvezére, amint épp három filtert passzírozott egy forró vízzel félig töltött műanyag pohárba a harcművész a tévésorozat írországi forgatásán.
márc. 18
15:41
A Rábaközben gyűjtik a világháborús emlékek adatait (Gondola)
A két világháború hőseinek a tiszteletére állított emlékművek adatait és az első világháborús fényképeket gyűjti a Rábaközi Helytörténet-kutatók Társulata
márc. 18
15:43
Agresszív vírustörzs okozza a kanyarót (Gondola)
A Magyarországra is átterjedt kanyarós megbetegedéseket az eddiginél agresszívebb vírustörzs okozza – nyilatkozta a Maszolnak az Arad Megyei Egészségügyi Igazgatóság szóvivője
márc. 18
15:45
Hitted volna, hogy tulajdonképpen milyen jó dolga van a budapestieknek? (Privátbankár)
Budapestről sok rosszat lehet mondani, de azt, hogy nem illeszkedik be tökéletesen az európai fővárosok közé, elég nehezen. Az Eurostat összehasonlította a fővárosokat több szempontból is, most kiderül, hogy a mi Budapestünk hogyan teljesít Brüsszelhez, Párizshoz, Londonhoz, vagy éppen Athénhoz képest.
márc. 18
15:45
Áfra János Rómába megye (hirado.hu)
Tizenegy ország költői mutathatja meg tudását.
márc. 18
15:45
Ez a 10 befektetési guru keresi a legtöbb pénzt (Portfolio)
Tavaly meglehetősen döcögősen ment a hedge fundok szekere, a gyenge teljesítmény miatt a befektetők milliárdokat vontak ki a 3 ezer milliárd dollárt kezelő iparágból. Voltak olyan nagy nevek is, akik...
márc. 18
15:51
Most már nem hátrálhat meg: Berki bejelentette esküvője időpontját (Blikk)
Berki Krisztián beadta a derekát és innen már aligha hátrálhat meg!
márc. 18
15:54
LMP: vendégmunkások helyett béremelés lenne a megoldás (ProfitLine)
Az LMP szerint a kormánynak ukrajnai vendégmunkások Magyarországra csábítása helyett a bérek általános emelésével, a lakhatási problémák kezelésével és a szakképzés színvonalának javításával kellene kezelnie a munkaerőhiányt.
márc. 18
15:57
Agresszív vírustörzs okozza a kanyarós betegségeket (Gondola)
A Magyarországra is átterjedt kanyarós megbetegedéseket az eddiginél agresszívebb vírustörzs okozza – nyilatkozta a Maszolnak az Arad Megyei Egészségügyi Igazgatóság szóvivője
márc. 18
15:57
Vonattal ütközött az autó - A sofőr meghalt (Alternatív Energia)
Keszőhidegkút és Szakály között áll a vonatforgalom.
márc. 18
15:57
Egyre mélyebb gödörben az Arsenal - videó (Sport365)
A londoni gárda ezúttal a WBA otthonából távozott pont nélkül.
márc. 18
16:03
Halálos vonatbaleset Tolna megyében (hirado.hu)
A baleset emberáldozatot követelt.
márc. 18
16:03
Egy teknő, mint fürdőszoba? Szegénységéről vallott a tehetségkutató nyertese (Pénzcentrum)
Minél hamarabb pénzt akart keresni, hogy segítse a családját....
márc. 18
16:06
Nagy kurd tüntetés volt Frankfurtban Erdogan kormánya ellen (444.hu)
9000-en tiltakoztak az elnöki rendszer megszilárdítására kiírt népszavazás és Abdullah Öcalan bebörtönzése ellen.
márc. 18
16:09
Tóth Krisztián: most jön el az én időm (Blikk)
Budapest — Már szinte visszaszámolja az órákat a nyári hazai rendezésű cselgáncs-világbajnokságig Tóth Krisztián (22). A vb- és Eb-ezüstérmes dzsúdós könnyedén meg is teheti ezt, szenvedélyes gyűjtőként rajong a karórákért, több tucat van neki. Abban bízik, hogy az ő ideje az augusztusi viadalon jön majd el.
márc. 18
16:09
Gombamártás (Mindmegette)
márc. 18
16:09
Adót szeretne a politikai hátszéllel szerzett vagyonokra a Jobbik (Adózóna)
A Jobbik úgynevezett földesúradót vezetne be kormányra kerülése esetén – közölte Vona Gábor pártelnök szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
márc. 18
16:15
Durva szex miatt mentek ki a rendőrök a házaspárhoz (Blikk)
Florida - A fogászasszisztensként dolgozó Jennifer Rahe Hickman-t (42) letartóztatták testi sértés gyanújával, miután szex után megharapta férjét.
márc. 18
16:15
Serie A: Nagy Ádámékban és a Juventusban bízunk - ezt várjuk a fordulótól (Agroinform)
Megtörik a Bologna rossz szériája, sokgólos meccs lesz Cagliariban, nem botlik a címvédő. Vajon igazunk lesz?
márc. 18
16:15
Ismét alvó embert fosztottak ki egy villamoson (ATV)
Az újbudai járőrök tetten érték azt az 53 éves budapesti férfit, aki a Budapest, IX., Boráros téri villamos megállóban egy alvó embertől vette el a mobiltelefonját.
márc. 18
16:17
Vonattal ütközött egy kocsi Keszőhidegkútnál - az autó sofőrje azonnal életét vesztette (Blikk)
Személyautóval ütközött a Budapestről Pécsre tartó Baranya InterCity szombat délután egy vasúti átjáróban a Tolna megyei Keszőhidegkút és Szakály között; a baleset miatt áll a vonatforgalom az érintett szakaszon - közölte a Mávinform az MTI-vel. A katasztrófavédelem információi szerint az autó sofőrje meghalt.
márc. 18
16:17
Vonat elé hajtott egy ember, estig szünetel a vonatforgalom ezen a szakaszon (ATV)
Személyautóval ütközött a Budapestről Pécsre tartó Baranya InterCity szombat délután egy vasúti átjáróban a Tolna megyei Keszőhidegkút és Szakály között; a baleset miatt áll a vonatforgalom az érintett szakaszon - közölte a Mávinform az MTI-vel. A katasztrófavédelem információi szerint az autó sofőrje meghalt.
márc. 18
16:21
Szent háborúról álmodnak: a török kormányban mindenkinek elment az esze? (Privátbankár)
A török kormány már megint túltolta a nyilatkozatokat Hollandiáról, a végeredmény ismét csodás lett.
márc. 18
16:21
Hitlerként ábrázolta Angela Merkelt címlapján egy török lap (hirado.hu)
A török kormányhoz közelinek tartott, Günes című napilap legfrissebb számának címlapján fotomontázs látható Angela Merkel német kancellárról, akit Hitler-bajusszal, fekete náci egyenruhában és pisztollyal a kezében, mellette horogkereszttel ábrázoltak, s németül a "Hitlerné", törökül pedig a "csúnya néni" kísérőszöveg olvasható - közölte a Bild című német napilap pénteken.
márc. 18
16:21
Nézd meg Magyarország legdrágább vidéki házait és kastélyait! (Portfolio)
Mostanra szinte közhellyé vált az a kijelentés, hogy a hazai lakáspiac szárnyal, az árak emelkednek és a piaci szereplők egyre elégedettebbek. Noha a legnagyobb érdeklődés továbbra is a fővárosi...
márc. 18
16:23
Lehullt Magyarország legapróbb várának titka (hirado.hu)
Nincs is egyszerűbb, mint erődítményt emelni egy lakótelepen, hogy szülő és gyermeke közelebb kerüljön egymáshoz – véli az ország legkisebb várának alkotója, akinek személyét évtizedekig homály fedte.
márc. 18
16:27
Gyomorforgató: meglopta az orvos a halott nénit Budapesten (Blikk)
Pokoli éjszakája volt az idős néni hozzátartozóiknak, hiszen mély gyászukban azzal kellett foglalkozniuk, hogy a rendőrségre szaladgáljanak, hogy a nyomozók elkapják szeretett rokonuk pénzének elrablóját
márc. 18
16:30
Csúcspárharcok, avagy a BL-és EL-sorsolás margójára (Sport365)
Esélylatolgatás, érdekességek, statisztikák a javából.
márc. 18
16:33
Hitlerként ábrázolta Merkelt egy török lap (Gondola)
A török kormányhoz közelinek tartott, Günes című napilap legfrissebb számának címlapján fotomontázs látható Angela Merkel német kancellárról, akit Hitler-bajusszal, fekete náci egyenruhában és pisztollyal a kezében, mellette horogkereszttel ábrázoltak, és németül a “Hitlerné”, törökül pedig a “csúnya néni” kísérőszöveg olvasható – közölte a Bild című német napilap pénteken
márc. 18
16:33
Francia elnökválasztás - Tizenegy jelölt indul (Alternatív Energia)
Az elnökjelöltek első televíziós vitáját hétfő este tartják.
márc. 18
16:33
Elhunyt a fiatal énekesnő, Görög Hajnalka (ATV)
Egy újabb jótékonysági koncertet tartottak volna az Anamé Program és az Operettszínház művészeinek támogatásával ma este Görög Hajnalka javára, a fiatal, súlyos beteg énekesnő sajnos azonban tegnap elhunyt.
márc. 18
16:45
Kórházban vették őrizetbe az óbudai halálos baleset okozóját (Blikk)
A férfi alaposan gyanúsítható azzal, hogy ő okozta a két fiatal halálát.
márc. 18
16:47
A legjobb döntés: az asszonyi befektetés (Blikk)
Azt hiszem, bátran nyilatkozhatok férfitársaim­ többségének nevében: ha családi kasszáról van szó, akkor ott nincs helye női kételyeknek, racionalitásnak.

Keresés