A magyar U17-es labdarúgó-válogatott 1–0-ra kikapott Izraeltől az U17-es Európa-bajnoki elitkör 2. csoportjának 1. fordulójában. A találkozó után a Red Bull Salzburg játékosa, Szoboszlai Dominik érthető módon csalódottam értékelt az NSO Tv kamerája előtt.
Pályázatot hirdet 38 millió forint keretösszeggel az art mozik szakmai tevékenységének támogatására az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága.
Nagymadár üdvözli a Szezám Utca legújabb lakóját, Júliát, aki viszont rá se hederít. Nagymadarat ez bántja is egy ideig, amíg meg nem tudja, hogy a kislány kicsit másképp viselkedik.
Az Európai Parlamentnek, minden uniós intézménynek és valamennyi uniós polgárnak azon kell dolgoznia, hogy jobban működjön Európa, mert egy gyengülő Európa nem képes megoldani az előtte tornyosuló problémákat - jelentette ki Antonio Tajani, az Európai Parlament (EP) elnöke az Állampolgári parlament nevet viselő brüsszeli rendezvényen elmondott beszédében kedden.
Nagy esés van Amerikában, a magyarázatot vagy a kamatok és a bankok, vagy Donald Trump háza táján érdemes keresni. De az újult erővel eső olajár is ludas a dologban. A BUX megint Európa egyik legrosszabb teljesítményét hozta, ma a Mol húzta le leginkább. A Deutsche Bank 16 dollárra állt be, nagyjából oda, ahová logikus volt.
Nem, nem tévedésből került kérdőjel a címsor után, mert bár pontosan tudom, hogy a Magyar Szocialista Párt legújabb szlogenjében felkiáltójel szerepel („Fizessenek a gazdagok!”), magam a Botka Lászlóék által kiötlött elképzelést nemcsak veszélyesnek és demagógnak, de meglehetősen átgondolatlannak is tartom.
Bécs — Több tízezer magyart érintene a Sebastian Kurtz osztrák külügyminiszter által múlt vasárnap bejelentett, szociális juttatások szigorításáról szóló javaslat, ha elfogadnák azt.
Szombatig maradnak a 20 fok közeli csúcshőmérsékletek, hétvégén azonban lehűlés várható, aminek következtében kb 5 fokkal csökken a nappali felmelegedés.
Az orvosok többsége lebeszélné a szülőket arról, hogy megtartsák Down-szindrómás gyereküket, mégis egyre több szülő hajthatatlan és úgy dönt ,vállalják a picit. A Down Világnapon két családot mutatunk be. Samut örökbe fogadták szülei, míg Pankáról már magzati korában kiderült, hogy baj van, a szülei mégis megtartották.
Harminc civil halt meg az iraki Moszul már felszabadított részében, amikor működésbe lépett egy pokolgép, amelyet az Iszlám Állam helyezett el. Közben a szövetséges erők több nyugati városrészt és települést is visszafoglaltak a terrorszervezettől. Moszulból Novák András jelentkezik. További részletek a videóban.
Soha nem látott jelenséget figyelt meg az Európai Űrügynökség Rosetta űrszondája: egy hegyomlást a 67P/Csurjumov-Geraszimenko-üstökösön, ahol az omlás következtében feltárult az üstökösmag belső anyaga.
Az Egyesült Királyságnak az Európai Unióból kilépve is teljesítenie kell majd a közösséggel szemben fennálló pénzügyi kötelezettségeit - ismételte meg korábbi kijelentését Wolfgang Schauble német pénzügyminiszter kedden Brüsszelben.
A republikánusokhoz közelálló Fox televízió szerződést bontott azzal az elemzőjével, aki azt állította, hogy Obama elnök a brit elektronikus figyelő szolgálat segítségével hallgattatta le Donald Trumpot.
Bekérették a török külügyminisztériumba az ankarai német ügyvivőt kedden, miután a német szövetségi hírszerzés (BND) elnöke, Bruno Kahl egyik nyilatkozatában azt mondta, hamis az a török állítás, hogy az Egyesült Államokban élő török hitszónok, Fethullah Gülen mozgalma állt a tavaly július 15-ei puccskísérlet mögött - közölte a török tárca.
Budapest — Visszatér a televíziózáshoz Stohl András! A Blikk információi szerint a színész az RTL Klubnál folytathatja karrierjét. Ahogy arról beszámoltunk, Stohl távozik a Vígszínház társulatából, mert új szakmai kihívásokra vágyik.
109 napja tart a két nagy amerikai tőzsdeindex új virágkora, ezalatt nem szenvedtek el 1%-nál nagyobb esést. Úgy tűnik, ez a keddi kereskedésben elakadhat.Még nagyobb mínuszok 2017.03.21 19:34Tovább...
Miközben az FBI-igazgató James Comey és az NSA-igazgató Michael Rogers a törvényhozásban beszélt az oroszok választás befolyásolására tett kísérleteiről és Trump kampánystábjának orosz kapcsolatairól, valaki folyamatosan átértelmezte mondataikat az elnök hivatalos Twitterén.
25 dkg fusilli 10 dkg kolozsvári szalonna 2 gerezd fokhagyma 2 db paradicsom 1/2 csokor medvehagyma 2 db chili 1 ek olíva olaj 5 dkg kéksajt (Bleu d' Auvergne) só őrölt fekete bors 2 db medvehagymalevél tálaláshoz
A Magyarországon szabadon ténykedő orosz szolgálatokról, az állami tévé segítségével közvetített Kreml-propagandáról és a politikusok tanácsadóinak átvilágításáról is beszélt egy kiugrott titkosszolga az Indexnek. A miniszterelnök szerint Magyarországon jól működik a nemzetbiztonság, az ellenzék szerint azonban börtönben a helye mindazoknak, akik kiszolgáltatottá tették Magyarországot az…
Budapest — Visszatér a televíziózáshoz Stohl András! A Blikk információi szerint a színész az RTL Klubnál folytathatja karrierjét. Ahogy arról beszámoltunk, Stohl távozik a Vígszínház társulatából, mert új szakmai kihívásokra vágyik.
Átadták a Radnóti Miklós költőről elnevezett antirasszista díjat kedden Budapesten. Az antirasszista világnap alkalmából tartott ünnepségen Hanti Miklós, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének (MEASZ) elnöke azt mondta, azok kapják az elismerést, akik tesznek azért, hogy Magyarországon ne gyűlölködés, hanem szeretet, béke legyen.