Kaposvári megyés püspökké nevezte ki szombaton Ferenc pápa Varga Lászlót, a Kaposvári Egyházmegye általános helynökét - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkársága az MTI-vel
Magyarországon a lakóépületek 80 százaléka energiahatékonysági szempontból nem megfelelő, az elpazarolt energia a falakon, az ablakon, 25 százaléka pedig a tetőn át távozik, miközben csak a tető hőszigetelésével a fűtésszámla 10 százaléka is megspórolható.
A Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóságának (FÖRI) jogértelmezése szerint nem lehet csak a közterület-felügyeleti (térfigyelő) kamerák alapján leleplezett közlekedési szabályszegésért büntetni.
A technológiai fejlődés a klasszikus ingatlanközvetítői szakma részesedésének jelentős visszaesését hozhatja el, de egy szűk és profi réteg megmaradhat - értettek egyet a Portfolio Lakáskonferencia...
Európa leállt és megkésve válaszolt a migráció, a védelem, a gazdaság, a munkahelyek problémáira, ez vezetett az európaiak és az unió eltávolodásához - jelentette ki Paolo Gentiloni olasz kormányfő Rómában szombaton, a római szerződések aláírásának 60. évfordulójára összehívott EU-csúcstalálkozót megnyitva.
Trumpnak kár volt írni a megválasztása másnapján, nem viszonozta a gesztust, Ferenc pápa sem érdemelte meg, hogy gratuláljon neki Áder. Szerencsére vannak barátaink Keleten.
A nagyobbik típusú - csaknem 108 millió forintot érő - Bogányi-zongorával gazdagodik a pécsi Kodály Központ - jelentette be Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár és Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester szombaton a baranyai megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón
Nemzeti emlékhellyé avatták az esztergomi Várhegyet és Vízivárost: az ezt jelképező sztélét, amelyet a Vármúzeum és a bazilika között állítottak fel, szombaton leplezték le ünnepélyes keretek között.
A kormány modern elektronikus fizetési módok elterjedését célzó programjában részt vevő hét fizetési szolgáltató segítségével 30 200 darabbal, azaz közel 30 százalékkal fog nőni a...
Az LMP szerint felháborítóak a román hatóságok magyarellenes lépései Marosvásárhelyen, a székelyföldi magyarok visszatérő "vegzálásának" megakadályozását csak az autonómia biztosíthatja.
Áder János magyar és Andrzej Duda lengyel államfő felavatta Sziklay Jenőnek, az ejtőernyőzés magyar úttörőjének emléktábláját Piotrków Trybunalskiban szombaton, a lengyel-magyar barátságnapi ünnepségek második napján
A nyári időszámítás kezdete miatt vasárnap éjjel 2 órakor 3 órára kell előre állítani az órákat. A Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. összesítése szerint az óraátállítással naponta 2-3 százalékos árammegtakarítás érhető el az átállítást követő időszakban. Ez a nyári időszámítás ideje alatt 100-120 ezer megawattóra villamos energia, amely körülbelül egy közepes méretű…
Jelentősen nőtt a vasúti átjáróban történt közlekedési balesetek száma az év első két hónapjában, ezért a MÁV és a rendőrség fokozott ellenőrzést tart - mondta el az InfoRádióban Lőcsei Virág, a...
Az Európai Unió osztatlan és oszthatatlan - hangoztatta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke Rómában szombaton, az EU-tagországok vezetőinek ünnepi találkozóján felszólalva.
Nemzeti emlékhellyé avatták az esztergomi Várhegyet és Vízivárost: az ezt jelképező sztélét, amelyet a Vármúzeum és a bazilika között állítottak fel, szombaton leplezték le ünnepélyes keretek között
Rekordszámú, csaknem hetven kiállító vesz részt a Szegedi Tudományegyetem szerdai állásbörzéjén, amely a régió legnagyobb ilyen rendezvénye – tájékoztatta a felsőoktatási közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
Varga Judit zeneszerző, zongoraművész és Takács-Nagy Gábor hegedűművész, karmester kapta idén a Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjat, amelyet szombaton, Bartók Béla születésének 136. évfordulóján adtak át a Zeneakadémián.
Mintegy 30 ezren töltötték ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) a veronai buszbalesettel kapcsolatos internetes kérdőívét, a válaszadók 65 százaléka úgy gondolta, hogy a több országot érintő iskolai kiránduláson részt vevő autóbuszoknak éjjel 11 óra és hajnali 4 óra között pihenőt kell tartaniuk - mondta Palkovics László oktatásért felelős államtitkár szombaton Budapesten.
Varga Judit zeneszerző, zongoraművész és Takács-Nagy Gábor hegedűművész, karmester kapta idén a Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjat, amelyet szombaton, Bartók Béla születésének 136
Melbourne – Az esélyegyenlőség reményében módosították a Forma–1 idei szabályait. A cél, hogy az összes futam izgalmasabba, a mezőny pedig kiegyensúlyozottabb legyenek. Ennek érdekében korlátlan lesz a motorfejlesztés, megnehezítik a versenyzőknek a rajtolást, valamint az autók és a gumiabroncsok mérete is módosul.
Drágám, kérlek, hozz be pár szem paradicsomot a kertből! Ismerős mondat, ugye? De hallottál már olyat, hogy: „Ugorj ki az udvarba, mert kellene a csirkéhez egy-két virág sásliliom!” Esetleg „némi sarkantyúka a salátába”? Mindkét kérés elhangozhatna, a szépség ugyanis nem csupán a virágok kiváltsága, a finom íz pedig olykor váratlan forrásokból érkezik.