2017. március 27. hétfő

márc. 27
18:53
Ők a magyar futball reménységei (Blikk)
Telki – A magyar futballban rég nem látott bravúrral, kétszer a hajrában szerzett góllal jutott ki az U17-es Európa-bajnokságra a korosztályos csapat.
márc. 27
19:03
Stas Skube nyerte a BL-testvérharcot (Blikk)
Silkeborg — Testvérpárbajt nyert a Mol-Pick Szeged kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.
márc. 27
19:03
Házi mustár (Mindmegette)
márc. 27
19:03
Meghosszabbították Jordán Tamás igazgatói megbízatását (Alternatív Energia)
Iga, egyelőre csak egy évvel, az új pályázatot így is kiírják.
márc. 27
19:05
Ki akar egészségesen élni, ha úgyis csak a szerencsén múlik a rák? (Blikk)
Úgy hiszem, az orvosok, pontosabban az egészséges életmód hirdetői és követői a legnagyobb vesztesei annak a világméretű vizsgálatnak, amely az egyesült államokbeli Johns Hopkins Egyetem két tudósának a nevéhez fűzhető, s amely azt erősítette meg, hogy a rákot előidéző génmutációk mintegy kétharmadáért a biológiai balszerencse felelős, nem pedig a környezet vagy az életmód.
márc. 27
19:05
Demonstráció a Városháza előtt - Videó (Alternatív Energia)
"Ha Tarlós István nem jön a Rómaira, menjünk el hozzá mi és mutassuk meg, hogy mit szeretnének az itt élők."
márc. 27
19:06
Jönnek a bankkártya nélküli ATM-ek (Portfolio)
A Wells Fargo ügyfelei mostantól otthon is hagyhatják a bankkártyájukat, és így is fel tudnak venni készpénzt a bank 13 ezer darabból álló ATM-hálózatában. A "kártyamentes" ATM-ekből egy app...
márc. 27
19:06
A Miniszterelnökség szerint fizesse be, a főpolgármester szerint ne fizesse be a bírságot (ATV)
Tarlós István továbbra is törvénysértőnek tartja a közterület-felügyelők bírságolási gyakorlatát és túlzónak a bírság összegét. A Miniszterelnökség várja a főpolgármester törvénymódosító terveit, ám addig is azt kérik a budapestiektől, hogy fizessék be a büntetéseket. A Belügyminisztérium nem árulta el, hogy mi lesz azokkal, akik Tarlós istván javaslatára nem fizetik ki a bírságot. Részletek a…
márc. 27
19:09
Nincs bizonyíték, hogy a londoni merénylet elkövetője terrorszervezetekkel állt volna kapcsolatban (444.hu)
A Scotland Yard főparancsnok-helyettese szerint az egyértelműen kijelenthető, hogy Khalid Masood vonzódott a dzsihadista nézetekhez.
márc. 27
19:11
Lénárd András szerint a Heinekennel való megegyezés részeként elhagyják az Igazi Csíki Sör nevéből az igazi jelzőt (444.hu)
Csíki Sör lesz.
márc. 27
19:21
Hajdú megdöbbentő kijelentése: nem akar nősülni és nem akar gyereket sem (Blikk)
Hajdú Péter (41) nemrég vállalta a nyilvánosság előtt új kapcsolatát, azóta pedig többekben felmerült a kérdés: szeretne-e újra megházasodni, vagy vágyik-e még egy babára?
márc. 27
19:21
Hazaengedték a kórházból Tahi Tóth Lászlót (Alternatív Energia)
Testvére szerint jobban van a 73 esztendő, friss Kossuth-díjas művész.
márc. 27
19:23
Felessel erősített Nagy Ervin a szexjelenetre (Blikk)
Budapest — A pikánsabb jelenetek kulisszatitkairól faggatta a Kincsem két főszereplőjét, Petrik Andreát (31) és Nagy Ervint (40) tegnap reggel Abaházi Csaba (46) a Sláger FM-en.
márc. 27
19:24
Hamarosan közvetlenül repülhetünk Tunéziába (Portfolio)
Közvetlen légijárat megindításáról tárgyalt Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára hétfőn Tunéziában. Az államtitkár Tuniszból az...
márc. 27
19:24
Börtönre ítéltek egy szélsőséges eszméket valló férfit a szomszédban (ATV)
Terrorista szervezetben való részvétel miatt három hónap letöltendő és 15 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek egy 32 éves osztrák állampolgárt hétfőn a felső-ausztriai Linzben. A vád szerint a férfi három évvel ezelőtt gyűlöletet terjesztő prédikátoroktól származó beszédeket és lefejezéseket bemutató videókat osztott meg a világhálón.
márc. 27
19:24
Nemzetközi foci: Hol tart Neymar Messihez és Ronaldóhoz képest? (Agroinform)
Még csak 25 éves, de elképesztő számokat produkál. Megnéztük, mit tudtak ilyen idősen a jelen és a közelmúlt sztárjai.
márc. 27
19:25
Ilyen hatalmasra duzzadt a nyaka egy ritka betegség miatt a kínai férfinak - galéria (Blikk)
Kína - Egy ritka betegség miatt a nyaka hatalmasra duzzadt a férfinak.
márc. 27
19:26
Világraszóló beruházási ötleted van és milliárdok kellenek? - Itt a lehetőség! (Portfolio)
Eddig már 14 magyarországi projekttel fordultak ahhoz az európai tanácsadói hálózathoz segítségért, amelyet a Juncker-terv céljainak hatékony elérése érdekében hoztak létre Európa-szerte - mondta el...
márc. 27
19:27
Így éltek Pompeiben, mielőtt elöntötte őket a láva (Blikk)
Székesfehérvár — Szombaton délelőtt nyílt meg egy nagyszabású, látványos kiállítás a Gorsium központban amely Pompeji katasztrófáját és a vulkánkitörés előtti mindennapokat mutatja be a Nápolyi Régészeti Múzeum jóvoltából.
márc. 27
19:39
Bernd Storck is gratulált: két korosztályban is főszerepet vállalt a magyar futball új hőse (Blikk)
Telki — Új hőse van a futballunknak.
márc. 27
19:39
Börtönbe megy Navalnij (Alternatív Energia)
A posztszovjet időszakban most zajlott a legtöbb embert érintő letartóztatás.
márc. 27
19:41
Három lábbal született egy kislány Indiában - Galéria (18+) (Blikk)
Hyderabad – Ritka fejlődési rendellenességgel született egy kislány az indiai Hyderbadban.
márc. 27
19:42
Bejött a kötvénykirály húzása: tejel neki a volt cége (Portfolio)
81 millió dollárt fizet a Pimco, hogy megszüntessék azt a pert, amelyet kirúgott alapítója, Bill Gross indított az alapkezelő ellen - írja a Financial Times. Az alapkezelő belement abba, hogy 81...
márc. 27
19:42
Vége a jó világnak: nyelvvizsga nélkül be sem engednek az országba (Pénzcentrum)
Lesznek még itt nagy viták....
márc. 27
19:42
Stílusváltás – Renault Grand Scénic dCi 160 EDC teszt (Auto Pult)
A klasszikus egyterűek kategóriája iránt folyamatosan csökken a kereslet, a dobozos modellekről a családosok inkább a divatosabb crossoverek irányába mozdulnak. Sokan ezért a népszerűbb kategória mellett teszik le voksukat, a Renault azonban másként gondolkodott: dobozos modelljeit megpróbálta divatosabbá varázsolni, és úgy látszik, hogy a vásárlóknak tetszik az új ‘vérvonal’. Ezúttal a nálunk…
márc. 27
19:42
Ki hitte volna: kamu volt Trump 374 milliárd dolláros NATO számlája Merkelnek (444.hu)
A német kormányszóvivő szerint semmilyen papírt nem húzott elő az amerikai elnök a kancellár folytatott washingtoni tárgyaláson.
márc. 27
19:42
Rövid tűzszünetet hirdettek Szíria északi részén (ATV)
Négyórás tűzszünetet jelentett be hétfőn az észak-szíriai Tabka-gát környékén a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) szíriai ellenzéki ernyőszervezet, hogy szakemberekkel ellenőrizhessék az Iszlám Állam terrorszervezet szíriai fellegvárától, Rakkától keletre lévő létesítményt, miután egyes jelentések szerint a gát megrongálódott és elöntéssel fenyegeti a várost.
márc. 27
19:43
Tragédia: 25 métert zuhant a lelátóról a focidrukker élete első meccsén (Blikk)
Sao Paolo – Meghalt egy brazil futballszurkoló, aki vasárnap leesett a Sao Pauló-i Morumbi Stadion tribünjéről.
márc. 27
19:44
Hatvannégy darab mobilt loptak pár perc alatt (444.hu)
Vasárnap hajnalban törtek be egy Mártírok útján lévő műszaki boltba.
márc. 27
19:45
Micsoda lelkesedés: közös fotóval kezdték meg életre szóló kalandjukat Liluék - fotó (Blikk)
Nincs visszaút! Lilu (40) és az Everest expedíció csapata elindult, hogy meghódítsa a Mount Everestet!
márc. 27
19:57
Nagyon gonosz: ezek a cicák nem a legbarátságosabb állatok - galéria (Blikk)
Ezek a képek láttán biztos, hogy a hideg fog a hátukon futkosni.
márc. 27
19:59
Tragédia: 1500 fokos izzó vasba zuhant egy munkás (Blikk)
Zólyombrézó – Tragikus baleset történt hétfő reggel egy szlovákiai vasműben.
márc. 27
20:00
Mégsem kapott Trumptól számlát Merkel (ATV)
A német kancellár nem kapott számlát Donald Trump amerikai elnöktől washingtoni megbeszélésükön, az állítólagos számláról szóló sajtóhírek tévesek - jelentette ki Steffen Seibert német kormányszóvivő hétfőn Berlinben.
márc. 27
20:01
Ijesztő: íme a világ legnagyobb kínzóeszköz gyűjteménye - galéria (Blikk)
Kanada - Nincs olyan kínzóeszköz, ami ne lenne meg a gyűjteményében.
márc. 27
20:15
Marihuánát adott halálos beteg fiának az anya (Blikk)
Már lemondtak a 14 éves halálos beteg kisfiúról, amikor szülei füvet vásároltak neki, hogy megkönnyítsék utolsó napjait. A megdöbbentő változás ekkor jött: a kisfiú felépült, anyja most könyvet ír az esetről.
márc. 27
20:15
Veszprémi rucás káposzta (Mindmegette)
4 db kacsacomb 2 ek kacsazsír 60 dkg savanyú káposzta 1 fej hagyma 20 dkg császárszalonna 10 dkg füstölt kolbász só 1 csokor friss kapor
márc. 27
20:15
Hosszabbíthat Jordán Tamás - Durva fideszes beszólás (Kripto Akadémia)
Iga, egyelőre csak egy évvel, az új pályázatot így is kiírják.
márc. 27
20:15
Több mint ezer embert tartóztattak le a hétvégi kormányellenes tüntetéseken Fehéroroszországban (444.hu)
Közülük legalább 150-et 25 napos elzárásra ítéltek.
márc. 27
20:17
Így indult el Budapestről a Magyar Everest Expedíció csapata - Galéria (Blikk)
Budapest – Hétfő délután Lilu (40) vezérletével elindult a Magyar Everest Expedíció csapata, hogy oxigénpalack nélkül elérjék a világ legmagasabb csúcsát, a 8848 méter magas Mount Everestet.
márc. 27
20:17
Fadaráló gépbe esett és meghalt egy munkás Szolnokon (444.hu)
Hogy mi okozta az Újszászi úti faipari üzemben történt balesetet egyelőre nem tudni. A rendőrség foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt folytat eljárást. (MTI)
márc. 27
20:18
Rávetődik a kormány az uniós pénzekre: március végéig kiírja az összes pályázatot (Adózóna)
A hónap végéig az összes, 2014 és 2020 közötti uniós forrásra kiírj a pályázatokat a kormány – közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az Országgyűlés 2014 és 2020 közötti uniós források felhasználásáról szóló vitanapját indító beszédében. Az adott időszakban rendelkezésre álló 8900 milliárd forint 53 százalékát már lekötötték.
márc. 27
20:18
Rallizás előzhette meg a Szentendrei úti balesetet (ATV)
Gyorsulási verseny lehetett a Szentendrei úton közvetlenül a két halálos áldozatot követelő baleset előtt – ezt állítja a Ripost. A lap úgy tudja: egy harmadik autó is volt a helyszínen, ami az ütközés után eltűnt. A rendőrség Híradónknak azt írta: a lap információi nem a rendőrségtől származnak, ilyen jellegű adatok a nyomozásban nem keletkeztek. Részletek a videóban.
márc. 27
20:19
Nagyot koppant: házas színésznőre nyomult rá a Top Gun sztárja (Blikk)
Val Kilmer (57) elárulta, hogy annyira odáig van Cate Blanchettért (47), hogy egyszer egészen a színésznő ausztráliai házáig repült, csak hogy láthassa őt.
márc. 27
20:21
Lángolt egy társasház a XV. kerületben (Blikk)
A tűzoltók átvizsgálják a lakást és a szomszédos ingatlanokat.
márc. 27
20:33
Új sztárpár a láthatáron: Katy Perry máris bepasizott? (Blikk)
Csak nemrég szakított Orlando Bloom és Katy Perry (32), ám az énekesnő nem sokáig hevert parlagon.
márc. 27
20:33
Vizes vb - A FINA elégedett az előkészületekkel (Alternatív Energia)
"A világbajnokság költségvetésével kapcsolatos vita minden egyes nagy eseményen előjön."
márc. 27
20:35
Borzalmas körülmények: több ezer gyermek nyomorog Banglades fővárosában - Galéria (Blikk)
Dakka – Szörnyű körülmények között kell élnie több ezer gyermeknek Banglades fővárosában, Dakkában.
márc. 27
20:35
Emberség határán innen és túl (Alternatív Energia)
Hiába jön az illetékes uniós biztos, bármi áron hatályba lép a "jogi határzár."
márc. 27
20:36
Ezer fölé nőtt az őrizetbe vett fehérorosz kormányellenes tüntetők száma (ATV)
Már több mint ezer embert vettek őrizetbe Fehéroroszországban a hétvégén megtartott kormányellenes tüntetések kapcsán, közülük mintegy 150-et 25 napig terjedő szabadságvesztésre ítéltek - jelentette hétfőn egy fehérorosz emberi jogi csoport.
márc. 27
20:37
Lekapcsolták a debreceni dílereket (Blikk)
Debrecen – Lezárult a nyomozás két debreceni férfivel szemben, akiket még tavaly szeptemberben kaptak el a zsaruk. Egyiküket egy benzinkúton, míg a másikat a 4-es főúton kapcsolták le, több mint tízmillió forintnyi vagyont is lefoglaltak.

Keresés