2017. március 27. hétfő

márc. 27
12:31
Biztosnak tűnik: belga világsztárt vehet a Real Madrid (Blikk)
Klasszis szélsővel erősítheti meg keretét a Bajnokok Ligájában címvédő Real Madrid focicsapata.
márc. 27
12:31
A volt Quaestor-vezérnek fizetnie kell (Alternatív Energia)
márc. 27
12:33
Nem törte meg Navalnijt a letartóztatás (444.hu)
Hétfői bírósági meghallgatásán közölte, hogy nem neki, hanem Dmitrij Medvegyev miniszterelnöknek kéne itt állnia, és válaszolnia a vagyonosodásával kapcsolatos kérdésekre.
márc. 27
12:35
Beef Híradó: Dancsó Péter meggyomrozta Magyarósi Csaba napivloggert (444.hu)
Cikizés, savazás, szekálás, gúnyolódás, baszogatás a Youtbe szcénában.
márc. 27
12:36
Lepadlóztunk: ezen spórolhatna milliárdokat az ipar (Privátbankár)
Jelenleg 3,8 millió négyzetméteren nem megfelelő a padlózat a magyar gyárakban és raktárakban.
márc. 27
12:38
Elárasztják a gazdag kínaiak Amerikát - túl könnyű vízumot venni? (Privátbankár)
Az amerikai kongresszus megemelné azt az összeget, amelyért a letelepedési kötvény helyi változatát, a befektetői vízumot lehet kérvényezni. Eddig félmillió dolláros vállalkozókat láttak szívesen, ez 1,35 millió lenne a jövőben. A kínaiak kapnak az alkalmon, és sokan jelentkeznek még a régi összeggel.
márc. 27
12:45
Ezt nézze: Zavarbaejtő ágyjelenettel reklámoz valamit Peller Anna (Blikk)
Egészen zavarbaejtő az RTL Klub új műsorpromója. Egy rövid magyarázat hozzá: újraindul a Reggeli című műsor, ehhez csináltak két kis videót a másor készítői. Nem ritka, hogy két műsorvezető egymással bújik ágyba, de mondjuk, ezúttal megbocsátható: Peller Anna és Lukács Miki, akik együtt vezetik majd a megújult Reggelit, tényleg férj és feleség.
márc. 27
12:45
Tarlós változtat a közterület-felügyeletek működésén (Gondola)
Tarlós István szerint változtatni kell a közterület-felügyeletek szellemiségén az autósok bírságolását érintően, módosítást is kezdeményez.
márc. 27
12:45
Szankciókat követelt hazánk ellen a volt ENSZ-megbízott (Alternatív Energia)
"Eltűnne a szögesdrót, eltűnnének a borzalmas táborok."
márc. 27
12:47
Bereczki Zoltán befejezte: "amiért jöttem, kész" (Blikk)
Bereczki Zoltán megtette, amit kitűzött maga elé célként, úgy érzi, itt a vége.
márc. 27
12:47
BudaPart: nincs állami támogatás (Alternatív Energia)
Az "Újabb kommunikációs kiskaput nyitott a kormányzat" címmel, szerdán megjelent cikkünk nyomán...
márc. 27
12:48
Észbontó mélységben járnak az olajkutak - Ezt látnod kell (Portfolio)
Egyre mélyebbre kell fúrniuk az olajvállalatoknak ahhoz, hogy újabb jelentős lelőhelyeket fedezzenek fel és termelhessenek ki. Míg 1949-ben az olajkutak átlagos mélysége még csak körülbelül 1108...
márc. 27
12:48
Rábízták a jegygyűrűket, ő kilőtte azokat az űrbe – kép (ATV)
Egy francia asztronauta egészen a sztratoszféra szintjéig emelte esküvői kötelességeit, amikor a két barátjának eljegyzési gyűrűjét kivitte magával a nemzetközi űrállomásra (ISS).
márc. 27
12:49
Teljesen bevadult: Nicky Minaj szexi dominaszerkóban fenyít - fotók (Blikk)
Nicky Minaj eddig sem szolid stílusáról volt híres, most viszont különösen vad fotósorozattal rukkolt elő.
márc. 27
12:49
Hazaengedték Tahi Tóth Lászlót (Alternatív Energia)
Testvére szerint jobban van a 73 esztendő, friss Kossuth-díjas művész.
márc. 27
12:50
Milliókat spórolnak adóparadicsomokban a bankok (Portfolio)
Az Oxfam International adatai szerint Európa legnagyobb bankjai 25 milliárd eurót forgattak meg adóparadicsomokban 2015-ben, ez nagyjából az összesített profitjuk negyede. A 20 legnagyobb európai...
márc. 27
12:51
Még van remény: életben lehet a 10 éve eltűnt Maddie McCann (Blikk)
Dave Edgar három évet töltött az eltűnt Madelaine McCann utáni nyomozással, és úgy véli, valaki védelmezi a kislány elrablóját. Emellett azt sem tartja kizártnak, hogy Maddie még életben van.
márc. 27
12:54
A kiemelt fizetésnek nagy ára van (HR Portál)
Kamionosként akár átlag havi 450 ezer forintot is meg lehet keresni Európa útjain. Cserébe viszont szét kell hajtaniuk magukat a sofőröknek. Új szállítmányozási szabályokon dolgozik az EU, írja a Pénzcentrum.
márc. 27
12:54
Széllel jön vissza a meleg – hogyan öltözz a következő napokban? (Privátbankár)
Esernyőt szerencsére nem kell magaddal hordanod.
márc. 27
12:56
Új humán erőforrás vezérigazgató-helyettes a Magyar Telekomnál (HR Portál)
A Magyar Telekom Friedl Zsuzsannát nevezi ki humán erőforrás vezérigazgató-helyettesi pozícióba, 2017. május 15-ei hatállyal. Friedl Zsuzsanna a Magyar Telekom Ügyvezető Bizottságának is tagja lesz.
márc. 27
12:56
Újabb erőmű épülhet Magyarországon (Privátbankár)
Letették a szabadegyházai Hungrana Kft. újabb biomassza erőművének alapkövét.
márc. 27
12:57
Itt van Kína legújabb ajánlata a külföldi befektetőknek (Adózóna)
Újabb gazdasági ágazatokat készül megnyitni Kína külföldi befektetők előtt, de ennek fejében "fair" elbánást vár el külföldön is a kínai befektetőknek – közölte vasárnap egy gazdasági fórumon a kínai jegybank kormányzója.
márc. 27
12:57
Miről ismerhető fel a terhességi epepangás? (WebBeteg)
Amikor egy nő várandós lesz, szervezete már szinte a fogantatás pillanatától elkezd készülődni a magzat kihordásának hosszú időtartamára és a megszületés eseményére. Ezen változások gyakorlatilag minden szervet, szervrendszert érintenek, hátterükben a megtermékenyítéskor elkezdődött neurohormonális szabályzó rendszerek komplex működése áll. A kifejlett magzat megszületéséig a leendő édesanyák…
márc. 27
13:03
Botrány - Összeverték Kolozsváron a Magyar Állami Színház színésznőjét (Blikk)
Az előadás szünetében bántalmazta a kolozsvári Magyar Állami Színház művésznőjét Andrij Zsoldak ukrán rendező.
márc. 27
13:03
Mária hisz a könnyeknek (Gondola)
márc. 27
13:05
Váratlan: Tóth Verának el kellett hagynia Amerikát, elmarad a koncertje is (Blikk)
Váratlan bejelentést tett Tóth Vera a Facebook oldalán: sokan várták amerikai koncertjét Los Angelesben, az ott élő magyarok közül, azonban az énekesnőnek váratlanul haza kellett utaznia.
márc. 27
13:06
Elbukott Tarsoly Csaba keresete a bíróságon (Portfolio)
A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi bíróság ítéletében elutasította Tarsoly Csaba felperes, volt Quaestor-vezér keresetét, amelyet az MNB határozatának bírósági felülvizsgálatára indított. A...
márc. 27
13:06
Az EU követeli, hogy Moszkva „késedelem nélkül” engedje szabadon a korrupcióellenes tüntetéseken őrizetbe vett oroszokat (444.hu)
Fotó: Jevgenyij Feldman / Alekszej Navalnij kampánya / AFP A hét végén Oroszországban (akárcsak Fehéroroszországban) szétverték az ellenzéki tüntetéseket, és több száz demonstrálót letartóztattak. Az Európai Unió ma követelte, hogy „késedelem nélkül” engedjék el az őrizetbe vett tüntetőket. Közben Alekszej Navalnijt már bíróság elé is állították.
márc. 27
13:06
Négyhavi mélypontra csökkent a dollár árfolyama (ATV)
Négyhavi mélypontra csökkent a dollár árfolyama a vezető nemzetközi devizákhoz képest hétfőn annak nyomán, hogy Donald Trump amerikai elnök nem tudta keresztülvinni a kongresszuson az új egészségügyi törvényt a múlt héten, így felerősödtek az aggodalmak az ígért infrastrukturális beruházások kilátásait illetően.
márc. 27
13:07
Megható fotó a világhírű rákos színésznőről (Blikk)
Édesapjára emlékezik az egyre jobb formába lendülő Shannen Doherty, aki most édesanyjával közösen ünnepli 7 évvel ezelőtt elhunyt apja születésnapját.
márc. 27
13:09
Quaestor-botrány - a munkaügyi bíróság már most kimondta, amit a büntetőperben csak szeretnének (Blikk)
Budapest – Tarsoly Csaba volt Quaestor-vezér egy 20 millió forintos bírság miatt perelte a Magyar Nemzeti Bankot (MNB). Nem jogerősen elbukta.
márc. 27
13:11
Nem hiszi el, mit vett a szájába Kiss Ramóna - fotó (Blikk)
Az biztos, hogy ezt senki nem nézte volna ki a szép színésznőből.
márc. 27
13:12
Egyetemre jársz? Így kaphatsz 70 ezer forintot havonta (Privátbankár)
Másodszorra hirdeti meg ösztöndíjprogramját a Diákhitel Központ Zrt.
márc. 27
13:13
A vendégek nagy kedvence a sajtos pogácsa - íme a recept (Blikk)
Az édes sütemények mellett a sajtos pogácsáról se feledkezzünk meg.
márc. 27
13:14
Tüntetéshullám söpörheti el Putyint? (Privátbankár)
Egy évvel az orosz választások előtt egyre többen és egyre hangosabban tiltakoznak a putyini politika ellen Oroszországban.
márc. 27
13:21
Durva történet: meg akartak verni egy lányt a vonaton, mert fejkendőt viselt (Blikk)
Elképesztő történettel állt elő egy lány Facebookon. Azt állítja, hogy a MÁV-val ment munkába, amikor arra lett figyelmes, hogy a fejére csavart sál miatt többen is megszólják, megnézik.
márc. 27
13:21
A Hamász egy nap után enyhítette a gázai határzárlatot (Gondola)
A Gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamász szervezet enyhítette hétfőn az Izraelbe vezető erezi személyforgalmi határátkelő-hely előző nap elrendelt zárlatát, így már csak a 15 és 45 év közötti férfiak számára tilos az Izraelbe utazás - jelentette hétfőn az izraeli közszolgálati rádió
márc. 27
13:23
Súlyos balesetet okozott a részeg sofőr Zalában - utána meglepő dolgot művelt (Blikk)
Ittasan súlyos sérüléssel járó balesetet okozott egy autóvezető, aki ezután a közeli erdőbe futott, de a rendőrök rövid idő alatt elfogták - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a rendőrség honlapján.
márc. 27
13:24
Okos mérőórákra is kérhetne pénzt Magyarország a Juncker-terv milliárdjaiból (Portfolio)
Autópálya építésére, felújítására, okos mérőegységek felszerelésére, önkormányzati és vasúti fejlesztésekre is igénybe lehetne venni Magyarországon a Juncker-tervnek is becézett Európai Stratégiai...
márc. 27
13:24
Sokkoló felvétel: Berepült az autó az állatklinikára, mindenki túlélte (ATV)
Elképesztő incidenst rögzített a Noé Bárkája Állatkórház biztonsági kamerája az észak-karolinai Franklinban. Egy autó szó szerint becsapódott a recepcióra, elgázolva az egyik menedzsert.
márc. 27
13:25
Dögös szőke: ilyen szexi csaj lett Mick Jagger lányából - fotók (Blikk)
Elég jól kikupálódott Mick Jagger és Jerry Hall lánya, Georgia May Jagger. A lány modellként dolgozik, többek között a Chanel, a Miu Miu és a H&M kampányaiban is szerepelt.
márc. 27
13:26
Tizennégy millió gyerek került elő a semmiből - Eddig azt sem tudták, hogy léteznek (Portfolio)
A kínai hatóságok múlt hét pénteki közleménye szerint négy év alatt mintegy 14 millió olyan ember került elő, akik addig hivatalosan nem is léteztek. Ezt úgy kell érteni, hogy a szóban forgó...
márc. 27
13:26
Vége a sörháborúnak: Megegyezett a Csíki Sör és a Heineken (ATV)
Megegyezett a Csíki Sör márkanév használatáról a Heineken Románia és az Igazi Csíki Sört levédő Csíki Sör Manufaktúra. A két cég magyar és angol nyelvű közös közleményét a Csíki Sör Manufaktúra tette közzé hétfőn a közösségi oldalán.
márc. 27
13:27
Breaking - Vége a sörháborúnak! Győzött a józan ész, letették a fegyvert a multinál is - részletek (Blikk)
Megegyezett a Csíki Sör márkanév használatáról a Heineken Románia és az Igazi Csíki Sört levédő Csíki Sör Manufaktúra.
márc. 27
13:30
Éhen halnak a britek, ha kilépnek az EU-ból? (Privátbankár)
A brit élelmiszerszektor szempontjából kulcsfontosságú a szabadkereskedelmi megállapodás.
márc. 27
13:32
Váratlan fordulat: kibékült a Csíki Sör és Heineken (Privátbankár)
Megegyezett a Csíki Sör márkanév használatáról a Heineken Románia és az Igazi Csíki Sört levédő Csíki Sör Manufaktúra.
márc. 27
13:39
Durva - "Húskutyákat" mentettek meg a vágóhídtól (Blikk)
Levágásra tartott kutyákat mentettek ki állatvédők Dél-Koreából, a csaknem ötven ebet az Egyesült Államokban adják majd örökbe.
márc. 27
13:39
Százezer török szavazhat Ausztriában a népszavazáson (Gondola)
Több mint százezer, Ausztriában élő török szavazhat hétfőtől a törökországi alkotmánymódosító népszavazáson, amelyet Törökországban április 16-án tartanak meg
márc. 27
13:39
Veronai busztragédia - Hány forint egy élet? (Alternatív Energia)
A szülők összefogtak, egy titkos Facebook-csoportban támogatják egymást.
márc. 27
13:39
Ittasan az árokba fordult autójával, majd beszaladt az erdőbe a rendőrök elől (444.hu)
A fakabátok húsz perc rohangálás után elkapták.

Keresés