Fotó: Jevgenyij Feldman / Alekszej Navalnij kampánya / AFP A hét végén Oroszországban (akárcsak Fehéroroszországban) szétverték az ellenzéki tüntetéseket, és több száz demonstrálót letartóztattak. Az Európai Unió ma követelte, hogy „késedelem nélkül” engedjék el az őrizetbe vett tüntetőket. Közben Alekszej Navalnijt már bíróság elé is állították.
Négyhavi mélypontra csökkent a dollár árfolyama a vezető nemzetközi devizákhoz képest hétfőn annak nyomán, hogy Donald Trump amerikai elnök nem tudta keresztülvinni a kongresszuson az új egészségügyi törvényt a múlt héten, így felerősödtek az aggodalmak az ígért infrastrukturális beruházások kilátásait illetően.
Senkitől, semmilyen korrupciós pénzt nem fogadott el, és kész vagyonosodási vizsgálatot kezdeményezni saját maga és családja ellen - ezt mondta Aba Botond a metrókorrupciót vizsgáló munkacsoport ülésén.
Döntött arról a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatósága, hogy a jegybank tulajdonában álló GIRO Zrt. fogja létrehozni az azonnali fizetési rendszer központi infrastruktúráját.
Elképesztő történettel állt elő egy lány Facebookon. Azt állítja, hogy a MÁV-val ment munkába, amikor arra lett figyelmes, hogy a fejére csavart sál miatt többen is megszólják, megnézik.
A Gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamász szervezet enyhítette hétfőn az Izraelbe vezető erezi személyforgalmi határátkelő-hely előző nap elrendelt zárlatát, így már csak a 15 és 45 év közötti férfiak számára tilos az Izraelbe utazás - jelentette hétfőn az izraeli közszolgálati rádió
Ittasan súlyos sérüléssel járó balesetet okozott egy autóvezető, aki ezután a közeli erdőbe futott, de a rendőrök rövid idő alatt elfogták - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a rendőrség honlapján.
A Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken România bejelenti, hogy konstruktív tárgyalások után mindkét fél érdekévé vált, hogy a Csíki Sör márkanév körüli vita barátságos úton rendeződjék.
Autópálya építésére, felújítására, okos mérőegységek felszerelésére, önkormányzati és vasúti fejlesztésekre is igénybe lehetne venni Magyarországon a Juncker-tervnek is becézett Európai Stratégiai...
Elképesztő incidenst rögzített a Noé Bárkája Állatkórház biztonsági kamerája az észak-karolinai Franklinban. Egy autó szó szerint becsapódott a recepcióra, elgázolva az egyik menedzsert.
Elég jól kikupálódott Mick Jagger és Jerry Hall lánya, Georgia May Jagger. A lány modellként dolgozik, többek között a Chanel, a Miu Miu és a H&M kampányaiban is szerepelt.
A kínai hatóságok múlt hét pénteki közleménye szerint négy év alatt mintegy 14 millió olyan ember került elő, akik addig hivatalosan nem is léteztek. Ezt úgy kell érteni, hogy a szóban forgó...
Megegyezett a Csíki Sör márkanév használatáról a Heineken Románia és az Igazi Csíki Sört levédő Csíki Sör Manufaktúra. A két cég magyar és angol nyelvű közös közleményét a Csíki Sör Manufaktúra tette közzé hétfőn a közösségi oldalán.
Több mint százezer, Ausztriában élő török szavazhat hétfőtől a törökországi alkotmánymódosító népszavazáson, amelyet Törökországban április 16-án tartanak meg
Négy hazai sörgyárunkban, Kőbányán, Bőcsön, Martfűn és Sopronban több mint 6 millió hektoliter sört főztünk tavaly. Az 1700 főt foglalkoztató magyar sörgyárak teljes értékesítése 2,5%-kal növekedett, köszönhetően a 40%-ot ugró exportnak. A hazai éves sörfogyasztásból 88 müncheni Oktoberfestet lehetne rendezni.
Megegyezett a Csíki Sör márkanév használatáról a Heineken Románia és az Igazi Csíki Sört levédő Csíki Sör Manufaktúra. A két cég magyar és angol nyelvű közös közleményét a Csíki Sör Manufaktúra tette...
Lehet, hogy eddig nem is tudtuk, hogy vannak ételek, amik kínossá tehetik a szexet. Eláruljuk, melyek azok az ételek, amiket tiltólistára kell tennünk szeretkezés előtt.
Számos kérdés merül fel nap mint nap azzal kapcsolatban, hogy kinek, mikor és hogyan kell egészségügyi szolgáltatási járulékot fizetnie például, ha ellátás nélküli munkanélküli, külföldön dolgozik vagy fizetés nélküli szabadságot vesz igénybe.
A gyanúsítottak éveken át rabszolgaként dolgoztatott és bántalmazott egy sántai házaspár egy középkorú férfit, egy idős nőt pedig a nyugdíjáért tartottak fogva, írja a 444.
Pajzsmirigybetegségek különös gyakorisággal fordulnak elő serdülőkorban, a változókor és a terhesség idején, illetve az azt követő időszakban. Ismerje meg a pajzsmirigybetegségek kivizsgálása során elvégzett főbb laborvizsgálatok értékeit!
Több mint 600 magyar befektetési alap létezik, és ezek mind befektetési politikában, mind az általuk favorizált értékpapírok típusában, mind pedig kockázatvállalásban jelentősen eltérnek egymástól....