Az Ökumenikus Segélyszervezet fontosnak tartja, hogy még többet beszéljenek a kapcsolaton belüli bántalmazásról, hogy az ne legyen többé "tabutéma" - hangsúlyozta a szervezet munkatársa az M1 aktuális csatornán kedd este
A Fábri Zoltán-életmű és Radványi Géza Valahol Európában című filmjének restaurálásával elindult a magyar filmörökség digitális felújításának hosszú távú programja a Magyar Nemzeti Filmalap igazgatóságaként működő Magyar Nemzeti Filmarchívumban.
Tavalyhoz hasonlóan idén is a montenegrói Buducsnoszt Podrogica együttesével csap össze a Győr a női kézilabda Bajnokok Ligája Final Four elődöntőjében.
A Real Madrid a 90. perc után 2-1-es vesztésre állt a Bayern München ellen, következett a hosszabbítás, amelyben három gólt is szerzett, 6-3-mal jutott tovább. A másik ágon az Atlético maradt versenyben a Bajnokok Ligája 2016–2017-es kiírásában.
Az elmúlt hat év családpolitikai erőfeszítéseinek köszönhetően hatalmas mértékben csökkent az abortuszok száma Magyarországon: 2010 előtt hosszú évekig több mint 40 ezer volt évente a művi terhességmegszakítások száma, mára ez évi 30 ezerre csökkent – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára kedden Székesfehérváron
Az élelmiszer-üzletek nagycsütörtöki forgalma idén 15-25 százalékkal nagyobb volt, mint az elmúlt év legerősebb húsvéti napjáé, a nagypénteki munkaszünet pedig összességében 10 százalékos pluszbevétellel érzékeltette hatását - mondta Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója az M1 aktuális csatorna kedd esti adásában.
Ausztrália megszünteti az úgynevezett 457-es munkavállalási vízumot, és egy új rendszert vezet be helyette, amelyben elsősorban hazai állampolgárokat kell alkalmazni éppen az ő érdekükben az üres állásokban, és jobb angolnyelv-tudást, valamint szakmai képzettséget követelnek meg a külföldi munkavállalóktól – jelentette be kedden Malcolm Turnbull miniszterelnök.
A legfőbb török ellenzéki párt, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) kedden hivatalosan is benyújtotta kérelmét a Legfőbb Választási Tanácsnak (YSK) arra vonatkozóan, hogy választási csalás miatt érvénytelenítse az elnöki rendszer bevezetéséről döntő vasárnapi referendum eredményét - írta a Hürriyet című török napilap kedden internetes oldalán
Theresa May bejelentése az előrehozott brit parlamenti választásokról a Brexit visszafordítása helyett annak zökkenőmentesebb levezénylésébe vetett hitet erősítette meg az EU-ban, amelynek terveit és tárgyalási menetrendjét nem befolyásolja...
A Facebook mindent megtesz, hogy elkerüljék az olyan esetek megismétlődését, mint a vasárnapi gyilkosságról készült felvétel posztolása - közölte kedden a vállalat vezérigazgatója, Mark Zuckerberg.
Észak-Korea tovább emeli a tétet az USA-val folytatott nyilatkozatcsatában. Azonnali és totális háború jöhet - közölte az észak-koreai külügyminiszter-helyettes.
Nikolics Nemanja egyáltalán nem bánta meg, hogy az amerikai élvonalba szerződött és elmondta, hogy miben jobb az ottani bajnokság az európaiakhoz képest.
A divízió I/A világbajnokság előtti utolsó, keddi felkészülési mérkőzésén a magyar jégkorong-válogatott 5-3-ra kikapott az A-csoportos szlovén csapattól a Tüskecsarnokban.
Csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók kedden, a piac így reagált arra a hírre, hogy előrehozott parlamenti választásokat tartanak június 8-án Nagy-Britanniában.
— Nem lesz válaszási költségvetés, nem szórja a kormány a pénzt: a foglalkoztatás, a családtámogatások és a védelmi kiadások kapják a legnagyobb hangsúlyt a 2018-as büdzsében, vesztes tárcája szinte nem is lesz a költségvetésnek.
Gratulációnak szánták, de sokan túl fekete humornak tartották az Adidas üzenetét. A jószándék egyértelmű, de azért beindult a marketinges magyarázó gépezet. Gratulálunk, túlélted a Boston Marathont! Ezzel a szöveggel gratulált...
Szokatlanul hideg és csapadékos időjárásra lehet számítani a héten Romániában, ahol a meteorológusok kedden sárga és narancssárga jelzésű hó- és viharriadót adtak ki.