Érdeklődöm, hogy II. csop. 100% (végleges) 1991-től rokkant ellátott (szül.1955.10.18) 4 órában dolgozó személynek kell komplex orvosi felülvizsgálat 2016. május 1-től. Mert nem kap támogatást a munkáltató a dolgozó után. A dolgozót a cég megkérdezi, hogy kéri vagy nem a komplex minősítést. Ha a dolgozó nem kéri a komplex felülvizsgálatot, akkor a cég mondott fel, vagy a dolgozó? (van védettség…
Első alkalommal mutatják be Lengyelországban önálló kiállításon a nagy hagyományú magyar Zsolnay-kerámiát, a tárlat szerda este nyílik Krakkóban a lengyelországi magyar évad keretében.
Vállalkozó voltam rokkantnyugdíj mellett és most a végleges nyugdíj megállapításánál ezt az időt nem vették figyelembe. Kérdésem, erre az időszakra nem jár %-os beszámítás?
Részemre a rendszeres szociális járadékot a benyújtott orvosi igazolások alapján 1992. november 22-én állapították meg és azóta folyósítják. Ennek ismeretében kérdezném, hogy 2015 és 2016 évben külön-külön emellett a juttatás mellett mennyi lehetett az évi keresetem. Azonkívül 2016-ban eladtam a lakásomat,és vettem egy kisebb értékűt. A fennmaradó "haszon" - ami a felújításra lett fordítva -…
Ezrek tüntettek Isztambulban Erdogan elnök ellen egy nappal az elnöki hatalom kiterjesztéséről tartott törökországi népszavazás után. A nemzetközi megfigyelők szerint nem volt tiszta a választás, az ellenzék pedig a népszavazáson leadott voksok újraszámlálását követeli. Donald Trump közben gratulált Erdogannak az alkotmánymódosítás után.
Talán még emlékeznek a Qoros kínai autómárkára. A néhány éve nagy port kavart új alapítású vállalat tulajdonképpen európai fejlesztőket szipolyozott fel, hogy európai minőségű autókat készítsenek Kínában, kedvezőbb árakon. Most pedig olyan nagy dobásra készülnek, hogy ahhoz a hiperautókat készítő Koenigseggre volt szükség.
A török kormány úgy döntött hétfőn, hogy újabb három hónappal meghosszabbítja a tavaly júliusi puccskísérlet után bevezetett rendkívüli állapotot - közölte késő esti ankarai sajtóértekezletén Numan Kurtulmus miniszterelnök-helyettes.
Megregulázzák Lázár szerint a közműcégeket: Lázár János a Világgazdaságnak adott interjújában kijelentette, hogy megnyirbálják a közműcégek hatalmát, azaz kevesebb pénzért jobban és gyorsabban kell majd dolgozniuk.
Tegnap jó hangulatban zajlott a kereskedés az amerikai részvénypiacon, közel egy százalékot emelkedtek a vezető részvényindexek. Az ázsiai kereskedésben a japán Nikkei közel fél százalékot emelkedett, Kínában a Hang Seng közel egy...
Előfordulhat, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) és az Európai Bankhatóság (EBA) is az Egyesült Királyságban marad majd a brit kilépés után, a britek legalábbis erre pályáznak. Az EU képviselői szerint kizárt, hogy ez megtörténjen....
A Magyar Nemzet cikke szerint több tízezren hiányoznak az építőiparból, a bérek jelentős emelése és a munkakörülmények javulása nélkül folytatódik a kivándorlás.
Az euróval szemben a forint idei mélypontjára gyengült a hosszú hétvége alatt a nemzetközi devizakereskedelemben, a többi devizával szemben viszont vegyesen alakult az árfolyama.
A georgiai Savannah ad otthont a világ legkényelmesebb atombunkerének, amit még 1969-ben építettek, aztán a hidegháború után magára hagytak, 2012-ben pedig luxuslakássá alakítottak.
Peking mobilizál, Moszkva pedig figyelmeztető repülést végez Japán partjainál. Tokió 600 000 állampolgárának kimentését tervezi Dél-Koreából. De milyen emberáldozattal járna egy koreai háború?
Salgótarján - Életének 68. évében elhunyt Salgótarján Pro Arte díjas szobrászművésze, Bobály Attila. Temetése szerdán lesz - tudatta a család az MTI-vel.
Feleségem 12 éve beteg, legutóbb 2015. 06. 30-ig B2-es rokkant csoportba tartozott. Előzőleg 54% egészségkárosodást állapítottak meg 2010-ben. Ellátást 79150 Ft összegben kapott. Azóta nem volt felülvizsgálat, csak 2015-ben, ahol I. fokon 40% egészségkárosodást állapítottak meg. Ezt kifogásoltuk, megfelelő orvosi leletekkel alátámasztva. A II.fok helybenhagyta a 40%-ot. Munkaügyi bírósághoz…
Előfordulhat, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) és az Európai Bankhatóság (EBA) is az Egyesült Királyságban marad majd a brit kilépés után, a britek legalábbis erre pályáznak. Az EU képviselői szerint kizárt, hogy ez megtörténjen....
Németország választásokra készül, és ilyen éles választási harc a 70-es években volt utoljára –jelentette ki Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 Az Este című műsorában.
Megváltozott munkaképességű vagyok, C1 kategóriába soroltak, rehabilitációs ellátásban részesülök, 2015 év eleje óta. 2015 tavaszán elhelyezkedtem, dolgoztam másfél évet, majd munkanélküli lettem. Álláskeresőként szerettem volna regisztrálni, de megváltozott munkaképességű, ellátásban részesülőket nem regisztrálhatnak jogszabály miatt. Kérdésem a következő lenne. Nem értem a jogalkotó szándékát,…
A hétfői ünnepnapon idei mélypontjára, 314-ig gyengült a forint az euróval szemben, de ma reggel kis visszaerősödés látszik a bankközi piacon. A főbb devizák közül a dollár/jenre érdemes figyelni, mert fontos technikai szinten billeg...
Szeretném megkérdezni, hogy egészségi állapot romlás miatt én felmondhatok-e úgy, hogy végkielégítést is kapjak? 8 és fél éve dolgozom a mostani munkahelyemen.
2017. április 11. napján az Országgyűlés elé benyújtásra került a munkaidő-szervezés egyes kérdéseiről szóló T/15035. számú kormányzati törvényjavaslat, mely 2017. július 1. napjával jelentősen módosítja a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I.tv. (Mt.) munka- és pihenőidőre vonatkozó rendelkezéseit. Az indoklás szerint a módosítások hátterében a kollektív szerződéssel való lefedettség…
Tegnap jó hangulatban zajlott a kereskedés az amerikai részvénypiacon, közel egy százalékot emelkedtek a vezető részvényindexek. Az ázsiai kereskedésben a japán Nikkei közel fél százalékot emelkedett, Kínában a Hang Seng közel egy...