A Mátrában a Galyatetői Nagyszálló második napja el van vágva a külvilágtól - írja az Index. Egy hotelnyi ember ragadt ott a 40 centis hóval körülvett épületben, közben hóvihar, kidőlt fák. Pánik nincs, de a víz hamarosan elfogy.
A pakisztáni legfelsőbb bíróság döntése szerint nem áll rendelkezésre elegendő bizonyíték a korrupcióval vádolt Navaz Sarif pakisztáni miniszterelnök bűnösségének bizonyítására, így a kormányfő egyelőre hivatalban maradhat - jelentette csütörtökön a Reuters brit hírügynökség.
A Budapesti Operettszínház mintegy száz év után nyitotta újra össze főépületével az 1922-ben leválasztott, később Moulin Rouge néven ismert épületrészt.
A kormány legfontosabb célja a hazai energiaellátás biztosítása kapcsán, hogy az ország ne szoruljon importra és hogy Magyarország saját maga tudja előállítani a szükséges áramot - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter...
– Csütörtök délután egyelőre ismeretlen okból elérhetetlenné vált a Parlament hivatalos weboldala a CEU egyetemi hálózatáról. Nem tudni, hogy van-e bármilyen köze mindennek a “lex CEU”-hoz, de az biztos, hogy az egyetem gépein már nem olvashatják a felsőoktatási törvény módosítását.
Felmerül a kérdés, hogy olyan esetekben, amikor a munkavállaló a munkáltató által előírt helyen és időben, azonban a munkáltató a működési körében felmerült okból nem tud részére munkát adni, akkor erre az időre jár-e a munkavállaló részére munkabére?
Az akadémiai világ és a jogász társadalom érdekeit is megsértette Orbán Viktor a CEU-t ellehetetlenítő törvénnyel – mondta Tölgyessy Péter alkotmányjogász, és szerinte a miniszterelnök emellett megsértette a nyugati világot ismerő fiatalokat is, ezt mutatják az elmúlt hetek tüntetései.
A Google kiterjeszti a digital workshop programját a magyar kis- és közepes vállalkozásokra (kkv), idén legalább 15 000 kkv-t akar elérni, hogy az online platformon található oktatási felület személyes tanácsadás, illetve konferenciák szervezésével járuljon hozzá a cégek digitális készségeinek fejlesztéséhez - mondta Heal Edina, a Google Magyarorsz
Még ősszel esett el egy áruház lépcsőjén Zalatnay Sarolta, hat bordája is eltörött, ami jelentős bevétel kiesést okozott az énekesnőnek. Nem tudott fellépéseket és egyéb munkákat sem vállalni. Vajon mi mennyi táppénzt kaphatunk...
A Facebook oldalán tette közzé a boldogságáról szóló képeket: 69 évesen tartotta eljegyzését Kolláth György alkotmányjogász, az esküvő nyáron lesz, 70. születésnapja után.
Az embernek az az érzése, hogy a két spanyol óriás, a Barcelona és a Real Madrid azért született meg, hogy egymás útját keresztezze, és hogy ott tegyen a másiknak keresztbe, ahol csak tud: a bajnokságban, a Bajnokok Ligájában, a Spanyol Király-kupában vagy éppen barátságos meccsen, mert erre is volt, sőt lesz is példa.
Az Országgyűlési Őrség az elfogó hálót kizárólag az Országház biztonságát esetlegesen veszélyeztető, engedély nélkül repülő drónok befogására fogja használni.
Százhatvankét jelentős amerikai cég jogi úton megtámadta Donald Trump amerikai elnök második bevándorláskorlátozó rendeletét, amely – hasonlóan a januári elsőhöz – egy időre megtiltja menekülteknek és hat muzulmán ország állampolgárainak a belépést az Egyesült Államokba.
A brit rendőrök körében korábban alapszabály volt, hogy mozgó jármű sofőrjére nem lőhetnek. Most azonban ez megváltozott az utóbbi idők kamionos vagy autós terrortámadásai miatt.
Napelemeket gyártó cég kezdte meg működését Veszprémben, a vállalat új telephelyén 8 ezer háztartás számára elegendő napelemet gyárt évente - tájékoztatta csütörtökön az MTI-t a Corecomm SI Kft. ügyvezetője, Horváth Balázs....
Tegnap tartotta meg közgyűlését a Plotinus, ahol a részvényesek arról szavazhattak, hogy a menedzsment tervének megfelelően kivezetik-e a társaság részvényeit a tőzsdéről vagy sem. Sokan arra számítottak, hogy a szavazás csak formalitás...
A 2022 tájára megépítendő űrállomás felé tett jelentős lépésként Kína elindította első teherűrhajóját, Tiencsou-1-et csütörtökön a Hajnan tartománybeli Vencsangban lévő űrrepülőtérről.
Galyatető – Nem túlzás azt mondani, hogy apokaliptikus helyzet uralkodik a Mátrában: 200 ember ragadt az egyik galyatetői hotelben a 40 centis hó miatt. Néha áram sincs, az aggregátor sem működik, ennek híján pedig meleg víz sincs mindig. Nem is akármennyire kétségbeesett, kisgyermekes családok viszont vannak...
Összesen nyolc labdarúgót ad az angol labdarúgó-bajnokság első két helyén álló Chelsea és Tottenham Hotspur az angol Profi Labdarúgók Szövetsége (PFA) által választott év csapatába.
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) egy évre kizárta az európai kupaküzdelmekből a török Besiktas és a francia Olympique Lyon csapatát, de a büntetést két évre felfüggesztette.
A brit képviselőház nagy többséggel elfogadta az előrehozott választásról szóló kormányjavaslatot. A királynő május 3-én feloszlatja a parlamentet, június 8-án választás lesz Nagy-Britanniában, és ezt - ha csak nem születik meglepetés - előreláthatólag Theresa May eddig is kormányon volt konzervatív pártja fogja megnyerni.
Kitűzte Erdély történelmi zászlaját csütörtökön nagyváradi irodájának erkélyére Tőkés László EP-képviselő, aki szerint ez a szimbólum a sokféleséget jelképezi.