2017. április 21. péntek

ápr. 21
20:51
17 éves úszó lopta el a show-t Hosszú Katinka elől (Infostart)
Beindult a szokásos Hosszú-henger: az országos bajnokság harmadik napján Katinka négyből három egyéni számban diadalmaskodott, ám a verseny legnagyobb dobása egy 17 éves srác nevéhez fűződik: Németh Nándor bődületes országos csúccsal nyerte a 100 méteres gyorsúszást, és ezzel a világranglista első tíz helyezettje közé került. Magyar sprinterrel ily
ápr. 21
20:54
Megölték az IÁ vezetőjének közeli szövetségesét (ATV)
Amerikai katonák egy titkos szíriai akcióban megölték az Iszlám Állam vezetőjének, Abu Bakr al-Bagdadinak az egyik közeli szövetségesét. Az akciót a szilveszteri isztambuli merénylettel kapcsolatban indították - jelentették be pénteken Washingtonban.
ápr. 21
21:00
Botka: egyetlen kiút a karakteres európai, baloldali program (Spa Trend Online)
"A Fidesz a középosztályról papol, miközben szétszakította az országot."
ápr. 21
21:00
Orhan Pamuk a könyvfesztiválon párhuzamot vont Törökország és Magyarország nacionalizmusa között (444.hu)
„Nagyon remélem, hogy nem okoz ez majd kárt bennünk. Azt is remélem, hogy nem tart majd nagyon sokáig” – mondta a Nobel-díjas török író.
ápr. 21
21:00
Ijesztő baleset, használat közben robbant fel a magyar férfi mobilja (Ripost)
Azonnal eldobta a készüléket, de még így sem úszta meg égési sérülések nélkül.
ápr. 21
21:03
A munka után szívesen lazítana is együtt Judy és Madár (Blikk)
A Nagy Duett hozta össze Erdei Zsoltot (42), azaz Madárt és Judyt (42), akik olyan jól kijönnek, hogy az ének­órákon kívül is szívesen találkoznak családostul. Az énekesnő és az ökölvívó élvezi a közös munkát, de szívesen lazítanak is együtt. Amint kedvezőbbre fordul az időjárás, a régóta napirenden lévő kerti partit is bepótolják.
ápr. 21
21:03
Teszt! Melyik bolti lasagne közelíti meg legjobban a házit? (Mindmegette)
ápr. 21
21:03
Gyász: Meghalt a számítástechnika úttörője (Blikk)
Santa Cruz – Százegy éves korában meghalt Harry Huskey professzor, az első általános célú elektronikus digitális számítógépet, az ENIAC-ot kifejlesztő amerikai csoport utolsó élő tagja.
ápr. 21
21:06
Fidelity: Már a volatilitás sem régi (ProfitLine)
A piacok higgadtan vették tudomásul, hogy a Fed úgy határozott, márciusban 25 bázisponttal növeli az USA-ban érvényes kamatlábakat. Ez talán nem is volt meglepő, hiszen az Egyesült Államok pénzügyi körülményei valóban lazábbak lettek december és március között. Ugyanakkor az USA üzleti hiteleinek volumene az elmúlt hat hónapban ennek ellenére lassu
ápr. 21
21:06
Orbán Viktor felügyeli a "Puskást" (ATV)
Orbán Viktor elnökletével megalakult az a bizottság, amely mostantól a Puskás Ferenc stadion kivitelezését felügyeli. Ez az ötlet a sport közgazdász szerint nem egy normális országra utal. Az ellenzéki pártok szerint a miniszterelnöknek inkább a kormányzással kellene foglalkoznia. Az Együtt a beruházás leállítását is követeli. További részletek a v
ápr. 21
21:09
Kézi: kemény meccsek várnak a magyarokra a BL-negyeddöntőben (Sport365)
A Veszprém szombaton a Montpellier, a MOL-Pick Szeged pedig vasárnap a Paris Saint-Germain csapatát fogadja a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
ápr. 21
21:12
Íme, a „nem létező” Soros-hálózat: 226 EP-képviselőt tart a markában a spekuláns (Gondola)
A Magyarországot CEU-ügyben kritizáló Frank Engel luxemburgi néppárti EP-képviselő is rajta van a Soros Györgyhöz kötődő European Policy Institute listáján.
ápr. 21
21:15
Szandi nagyon izgul a lányáért: Blanka egy nemzetközi versenyen énekel (Blikk)
Szandi 17 éves nagylánya, Blanka édesanyja nyomdokaiba lép, ma lép fel Bakuban egy nemzetközi énekversenyen.
ápr. 21
21:18
Washington is aggódik az orosz agresszió miatt (Infostart)
Washington osztja Varsó aggodalmait az "orosz agressziót" illetően, és kiáll lengyel szövetségesei mellett - hangsúlyozta Paul Ryan, az amerikai képviselőház elnöke pénteken a varsói államfői palotában megtartott sajtóértekezleten.
ápr. 21
21:18
Hoppá, fegyvert fogott kollégájára a népszerű magyar színész (Ripost)
A szelfikirály színészt egy ismerőse emlékeztette bűntettére.
ápr. 21
21:18
Semmitmondóan reagált Áder a tüntetőknek (HírTV)
Az államfő egy mondatban reagált az ellene tüntető CEU-párti egyetemistáknak.
ápr. 21
21:30
Czerván: Magyarországon minden nap a „föld napja” (Gondola)
Magyarországon minden egyes nap a "föld napja", hiszen a szó egyszerre jelenti az élő bolygót, a szülőföldet, a megélhetés forrását: a termőföldet és az anyaföldet, a hazát - fogalmazott Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára pénteken a Föld Napja rendezvényen, Farmoson
ápr. 21
21:30
13 éves mélypontra zuhanhat az euró a franciák miatt (Portfolio)
13 éves mélypontra zuhanhat az euró, ha Le Pen és Melenchon száll egymással harcba a francia elnökválasztás utolsó fordulójában, ha viszont Macron és Fillon csatáznak, 4%-ot erősödhet az egységes deviza a dollárral szemben. A Crédit...
ápr. 21
21:32
Irán elítélte a párizsi merényletet és a nyugati politikát (Gondola)
Irán elítélte a párizsi merényletet, s egyben bírálta a Szíriában szerinte "bűnöző terroristáknak engedményeket" tevő Nyugat politikáját
ápr. 21
21:33
Terror Párizsban - Nagyobb tragédiát akadályoztak meg (Spa Trend Online)
Már régóta a francia rendőrség látókörében volt az iszlamista elkövető.
ápr. 21
21:34
Boros: Soros összehangolt nemzetközi hálózatot tart fenn (Gondola)
Orbán Vitkort az üzleti fórum helyszínén néhány tucat tüntető várta
ápr. 21
21:36
Három fiókkal csökken a CIB Bank hálózata a nyáron (ProfitLine)
Bezár június végén a CIB Bank piliscsabai fiókja, a pénzintézet összevonja két-két nyíregyházi és székesfehérvári fiókját is - közölte a bank a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.
ápr. 21
21:36
Áder ezt üzente az ellene tiltakozóknak (ATV)
"Addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér!" Ezzel a népi bölcsességgel méltatta az államfő a fiatalokat tudatos pénzügyi tervezésre oktató új tankönyvet. Áder János saját fiatalkori élményeit is megosztotta hallgatósággal, az elmúlt hetek tiltakozó akcióira azonban nem kívánt érdemben reagálni. További részletek a videóban.
ápr. 21
21:36
Vegyesen alakult pénteken a forint árfolyama (Gondola)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben pénteken a bankközi piacon
ápr. 21
21:39
Robbanás történt egy luxus hotelben Jamaicában (Blikk)
Nem tudni mi okozta a robbanást. A rendőrség és a tűzoltók is nagy erőkkel vonultak a helyszínre.
ápr. 21
21:39
Közel az aranyhoz az UVSE (Infostart)
A UVSE 8-5-re megnyerte a női vízilabda ob I döntőjének második, pénteki felvonását is a BVSC-Zugló ellen.
ápr. 21
21:39
Bizarr sérülést szenvedett a sztárkosaras (Blikk)
Chicago – Hüvelykujjtörést szenvedett az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Chicago Bulls sztárja, Rajon Rondo (31).
ápr. 21
21:39
Állatkínzás: 42 macskát találtak a nő autójában, az egyiket holtan (Blikk)
Seattle - A macskagyűjtő Kathryn St. Clare-t (58) állatkínzással vádolják.
ápr. 21
21:42
NB I: kétcsapatosra szűkülhet az aranyért folyó küzdelem (Sport365)
Amennyiben a listavezető Budapest Honvéd legyőzi a harmadik Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga szombati 28. fordulójában, akkor gyakorlatilag "kétszereplőssé" válik a bajnoki címért zajló versenyfutás.
ápr. 21
21:42
Fellőtték a Putyin-fejet a Képviselői Irodaházra (444.hu)
Az LMP tiltakozott így Paks 2 ellen.
ápr. 21
21:45
Ijesztő adat a szelektív hulladékgyűjtésről (Infostart)
A hulladékká vált italos kartondobozok mindössze 20-22 százaléka kerül visszagyűjtésre és újrahasznosításra annak ellenére, hogy a szelektív hulladékgyűjtés valamilyen formája már 10-ből 7 magyar lakos számára hozzáférhető - hívta fel a figyelmet az Italos Karton Környezetvédelmi Szolgáltató Egyesülés (IKSZ) a Föld napja alkalmából.
ápr. 21
21:48
Hiába gyönyörű és sikeres valaki, ha csak gondja van a tűsarkúval (Blikk)
Manchester - Lea Michele-nek gondja akadt magassarkújával új albumának promója közben.
ápr. 21
21:48
Virtuózok - A kicsik közül kilencen jutottak az elődöntőbe (Gondola)
Kilencen jutottak tovább a kicsik, a 7-15 évesek korcsoportjából a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató idei szériájának pénteki adásából, amelyben csaknem 30 ifjú tehetség mutatkozott be
ápr. 21
21:48
Megmutatta dögös testét a szexi magyar műsorvezető (Ripost)
A férfiak egyik kedvenc szépsége, Tücsi rajongói nagy örömére vadító fotójával űzi el a rossz időt.
ápr. 21
21:50
Jól elszólta magát Stohl az új párjával kapcsolatban (Blikk)
– Stohl András (50) hosszú ideje hallgat a magánéletéről, ám a most elszólta magát: megtalálta élete szerelmét, sőt, az sem kizárt, hogy újabb gyermeket vállal majd! Stohl színészkollégája, Papp János (68) vendége volt egy beszélgetésen, amelynek célja a Miklós-téri iskolában élő gyerekek támogatása. A sztárt többek közt a szerelemről kérdezték, ő
ápr. 21
21:50
ORFK: folyamatosan csökken a járhatatlan utak száma (Gondola)
Folyamatosan csökken a rendkívüli időjárás miatt elzárt települések és járhatatlan utak száma - közölte péntek este a rendőrség a honlapján
ápr. 21
21:54
Életet mentett Nyilasi Tibor fia (Azenpenzem)
A Ferencváros korábbi gyúrója, masszőrje, Bodnár József vélhetőleg komoly bajba kerülhetett volna, ha nem hallgat a legendás „hosszú nyolcas” azaz Nyilasi Tibor nagyobbik fiának tanácsára és nem megy el vele a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikára – írta meg a borsonline.hu.
ápr. 21
21:54
Diplomatákat utasítottak a CÖF érdekében (HírTV)
Az uniós követségeknek segíteniük kell a szervezet külföldi népszerűsítését.
ápr. 21
21:57
Legalább egyszer már biztos eljátszott ezzel a gondolattal, most láthatja videón (Blikk)
Alaposan nekivetkőzve, búvár szemüvegben pattan egy kabrióba két amerikai férfi. Harmish & Andy azonban nem egy városnézésre vállalkozott, hanem autómosóba mentek és mindezt videóra vették.
ápr. 21
21:57
Megállapodást kötött a Honvédkórház és a Budapest Honvéd Sportegyesület (Blikk)
– Együttműködési megállapodást kötött a Honvédkórház és a Honvéd Sportegyesület.
ápr. 21
21:59
Győzelme után doppingvizsgálatra küldték Hosszú Katinkát (Blikk)
Debrecen – A Debrecenben megrendezett országos úszóbajnokság pénteki napján aratott fényes győzelmei után doppingvizsgálatra rendelték a háromszoros olimpiai bajnok úszót, Hosszú Katinkát (27).
ápr. 21
22:00
Új terrorfenyegetés miatt intézkedett a belügy (Menedzsment Fórum)
Fel kell készülni a vegyi, biológiai támadásokra.
ápr. 21
22:00
Új részletek a párizsi merénylőről (Infostart)
Francois Molins francia ügyész pénteken terrorcselekménynek minősítette az előző esti rendőrök elleni párizsi támadást, amelynek elkövetőjeként a 39 éves Karim C.-t nevezte meg.
ápr. 21
22:00
Meghalt Harry Huskey (ATV)
Százegy éves korában meghalt Harry Huskey professzor, az első általános célú elektronikus digitális számítógépet, az ENIAC-ot kifejlesztő amerikai csoport utolsó élő tagja.
ápr. 21
22:00
Holttestekkel teli szellemhajót sodort a víz (Ripost)
28 migráns, köztük több gyerek holtteste hevert abban a dingiben, amelyet halászok találtak meg Líbia partjainál.
ápr. 21
22:06
Közölték: "döntő ütközetre" készül a kormány (Spa Trend Online)
"Már a nyáron elérkezhet, hogy az Európai Bizottság megpróbálja áterőltetni a kötelező kvótákat."
ápr. 21
22:06
19 ezer embert tartanak nyilván a terrorizmushoz köthetően Belgiumban (ProfitLine)
Mintegy 19 ezer embert tartanak nyilván a terrorizmushoz köthetően Belgiumban, a nyilvántartottak száma hét év alatt több mint 900 százalékkal emelkedett - közölte rendőrségi forrásokra hivatkozva a La Libre Belgique belga napilap pénteken.
ápr. 21
22:06
A csontritkulás okai és rizikófaktorai (WebBeteg)
Harmincöt éves korát követően szinte mindenki szervezete több csontot bont le, mint amennyit képez. A csontritkulás kockázata főleg attól függ, hogy mekkora csonttömegre tett addig szert az egyén és milyen gyorsan kezdi el a csonttömeget veszíteni.
ápr. 21
22:06
Rossz a hangulat az amerikai tőzsdéken (Portfolio)
A vezető amerikai részvényindexek mind mínuszban zárták a mai kereskedési napot, annak ellenére, hogy Donald Trump bejelentette: az augusztusra várt adócsomag részleteit már a jövő héten ismerteti.Nem sikerült kitörni: mínuszban zárt...
ápr. 21
22:12
Az unióhoz fordulnak a fuvarozók (HírTV)
A V4-es fellépéssel az ellenük hozott nyugati jogszabályok azonnali felfüggesztését követelik.

Keresés