A i Rendőr-főkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást H. István 35 éves és B. Róbert 29 éves román állampolgárok, valamint K. Ferenc 45 éves i lakos ellen.
Gulyás Gergely szerint a következő választás előtt erre már nincs idő. Rengeteg kérdés áll bent, például arról is, hogy ne lehessen kettőnél többször ugyanaz az ember miniszterelnök.
A felettünk lévő ciklon fokozatosan elhagyja térségünket, és egyre inkább a nyugat-európai anticiklon peremén északnyugat felől érkező szárazabb, kissé melegebb léghullámok alakítják időjárásunkat.
A lex CEU-val megsértették és pofon vágták a fiatal, diplomás, középosztályhoz tartozó diákokat – nyilatkozta a Hír TV Egyenesen című műsorában Tamás Gáspár Miklós.
Hogy az említett emigránsok visszatérése előtt álló akadályt végleg el lehessen hárítani, elengedhetetlen valamennyi szövetségessel az erre vonatkozó egyezményt kötni
Nincsenek nagy mozgások ma a tőzsdéken, egyedül a francia piac esik a vasárnapi francia elnökválasztások előtt. A magyar tőzsde felülteljesítőként indította a napot.Fokozódnak a félelmek, tehát emelkedésre felkészülni 2017.04.21 11:35Jól...
A kézifék lehetséges meghibásodása miatt 53 ezer autót hív vissza az elektromos járműveket gyártó Tesla - jelentették be helyi idő szerint csütörtökön.
A harciasan Izrael- és Amerika-ellenes, 2009-ben nagyon gyanús körülmények között, zavargásokat kirobbantva újraválasztott elnök kizárását szokatlan időpontban, csütörtök éjfélkor jelentették be.
Hála a modern hírszerzési rendszereknek, ha valaki magára vonja a világ figyelmét, akkor bizony egyre több fura dolgot tud meg róla a közvélemény. Kim Dzsongunról már így is bőséggel derültek ki cifrábbnál cifrább dolgok, de mióta nukleáris pusztulással fenyegeti a világot, valószínű a magasban keringő műholdak nagyítóként figyelik még azt, ha egy
Mérsékelt mozgásokra számíthatunk ma a tőzsdéken, a befektetők jellemzően kivárnak a vasárnapi francia elnökválasztások előtt. jók az előjelek a tőzsdéken Továbbra is elsősorban a vasárnapi francia elnökválasztással kapcsolatos...
Nem lehetetlen 1 hét alatt állást találni. Szakértőnk, Eideh Titanilla fejvadász, tanácsadó egy megtörtént eset alapján elárulja, hogyan sikerül ilyen hamar munkára lelni.
Utoljára kerül közel a hétvégén a Titánhoz, a Szaturnusz ködbe burkolózó, legnagyobb holdjához a Cassini, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) űrszondája, szombaton belezuhan az óriási gázbolygóba.
Biztonságosabb is, újabb is, az új kétezressel és ötezressel mégsem lehet mindenhol fizetni. Hasonló témákról is szó lesz a Portfolio Pénzügyi IT 2017 konferenciáján, május 30-án. Ne maradjon le róla! ÁTTEKINTÉS|RÉSZLETES PROGRAM|ÁRAKJELENTKEZÉS...
Módszereiben alattomos, tartalmát tekintve pedig aljas, a munkavállalók számára elfogadhatatlan a munkaidő-szervezés új szabályairól szóló, a munka törvénykönyvét módosító törvényjavaslat. Ezt mondta a Magyar Nemzetnek Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség vezetője a parlament előtt lévő, a gazdasági bizottság által előterjesztett elképzelésről.
Megkérdeztük a Carion Holdingot, mikor és milyen feltételekkel fogják elindítani Magyarország első Nemzeti Otthonteremtési Közösségét (NOK). Ezen a héten érkezett ugyanis a hír, hogy megkapta az engedélyt cégük, a Central NOK Zrt....
Olvasónk azt állítja, napokig nem látták el fulladásos tüneteit a karcagi kórházban, és amikor ezt szóvá tette, az ápolók a létszámhiányra hivatkozva Orbán Viktorhoz irányították.
Magyarország kedvenc színe a kék, de a leggyakoribb autószínnek hazánkban a fehér, az ezüst és a szürke számít. Ha tehetnék, sokan választanának maguknak fekete és persze kék járművet – többek közt ez derül ki a PPG Trilak első Színtérkép felméréséből.
Az utóbbi években megszokottnál jóval hosszabb és hidegebb fűtési idény az idei, s ez mintegy 30 százalékkal növeli a háztartások kiadásait is – tudta meg a szakértőktől Magyar Nemzet.
Biztonságosabb is, újabb is, az új kétezressel és ötezressel mégsem lehet mindenhol fizetni. Hasonló témákról is szó lesz a Portfolio Pénzügyi IT 2017 konferenciáján, május 30-án. Ne maradjon le róla! ÁTTEKINTÉS|RÉSZLETES PROGRAM|ÁRAKJELENTKEZÉS...
A Manchester United küszködve jutott a négy közé a labdarúgó-Európa-ligában, miután a negyeddöntő csütörtöki visszavágóján hosszabbítás után 2-1-re győzte le az Anderlechtet.
Nyomozás indult Zalaegerszegen, miután egy társasház második emeleti erkélyéről az utcára zuhant és életveszélyesen megsérült egy 17 éves lány - erősítette meg az MTI-nek a Zalai Hírlap információját pénteken a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
A magyar és a grúz kormány is azt a stratégiát követi, hogy alkalmazkodik a gyorsan változó világpolitikai és világgazdasági körülményekhez, ami nagyban segíti a két ország vállalatainak együttműködését – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a magyar-grúz üzleti fórum megnyitóján, pénteken Tbilisziben.
Az elnök és a külügyminiszter már csupán gyenge kellékei az amerikai kül- és biztonságpolitikának. A Pentagon átvette a parancsnokságot és Korea mellett Iránt tette fókuszba. De mi az a „könnyű lábnyom” koncepció, amelyet napjainkra magáévá tett a vezérkar?
Kiderültek az Opel új elektromos autójának, az Ampera-e-nek a németországi árai, amik alapján drágább lesz az elektromos Opel alapváltozata, mint az alap elektromos BMW i3 Az Opel autójának különlegessége a nagy hatótáv, hivatalosan...
Nyolc százalékkal bővült a belföldi turizmus az első negyedévben – derül ki a Szállás.hu portál legfrissebb elemzéséből. Kiemelik: a bővülés különösen jelentősnek számít, mivel idén január–márciusban nem volt hosszú hétvége, miközben 2016 azonos időszakában három hosszú hétvégét is jegyeztünk.