2017. április 4. kedd

ápr. 4
21:01
Róluk, rólunk mond le a rendőrség, de ki a felelős? (Auto Pult)
A sebességmérés egyik legnagyobb problémájára hívja fel a figyelmet józanabb gondolkodású sofőrök között a nemrég az Üllői úton lesből, a ház árkádsorában megbújt rendőr esete, valamint a budai Szentendrei úton történt halálos tragédia.
ápr. 4
21:03
Házi őrizetbe került Tarsoly Csaba (ATV)
Tarsoly Csabát, a Quaestor-csoport korábbi tulajdonos-vezetőjét két év előzetes eltartóztatás után kiengedték: házi őrizetbe került a Fővárosi Ítélőtábla döntése után - írja a 444.hu. Ugyanez történt Májer Zsolttal, a Quaestor-ügy harmadrendű vádlottjával is.
ápr. 4
21:03
Orbánnak írtak levelet a nagyvárosok (Alternatív Energia)
Egyenlő elbírálást kérnek a finanszírozás területén.
ápr. 4
21:03
Xavi visszatér a Barcelonához (Sport365)
A Barcelona jövőjének a része akar lenni.
ápr. 4
21:03
George Pataki szerint ártani fog a magyar-amerikai kapcsolatoknak a CEU elleni törvény (444.hu)
New York korábbi kormányzója írta alá az egyetem itthoni működéséről szóló egyezményt.
ápr. 4
21:03
Az Opel elnökével ünnepeltünk a magyar autógyártás 25. évfordulóján (Auto Pult)
Az első magyar autó, a 25 éves első magyar Opel Astra születésnapját ünnepelte a szentgotthárdi Opel gyár március 29-én, vagyis múlt szerdán Karl-Thomas Neumann Opel elnök és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelenlétében.
ápr. 4
21:09
Durva: álarcos banditák rontottak egy turistabuszra Mexikóban (Blikk)
Álarcos fegyveresek raboltak ki egy német turistacsoportot Mexikó déli részén, a Guatemalával határos Chiapas államban.
ápr. 4
21:15
Reklámadó, lex Heineken - Elnapolva (Alternatív Energia)
A tervezet szerint az eddig 5,3 százalékos reklámadó 9 százalékra nőtt volna.
ápr. 4
21:15
Mosószeres csaló vert át 400 idős embert (Adózóna)
Tizenhárom megyében több mint négyszáz embert károsított meg egy rossz minőségű mosószerrel üzletelő férfi. A rendőrség vádemelést javasol ellene – tájékoztatta a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
ápr. 4
21:15
Valami baj van Amerikával a bankvezér szerint (Portfolio)
45 oldalas levelet írt a részvényeseknek a világ egyik legértékesebb bankjának vezérigazgatója, Jamie Dimon. A JP Morgan vezére arról ír kezdetben, hogy az Egyesült Államok egy rendkívül különleges ország, azonban nem hallgathatja el...
ápr. 4
21:17
"Nem hagyjuk!" - Eldurvult a tüntetés a Kossuth téren (Fotók) (Alternatív Energia)
A ma elfogadott törvényjavaslat ellen tiltakoznak - A tömeg a "Ne írd alá, János!" jelmondatot skandálta.
ápr. 4
21:21
Félúton van a Pluto és következő úticélja között a NASA űrszondája (ATV)
Félúton van a Pluto és a következő, jóval kisebb méretű úticélja között az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) New Horizons nevű űrszondája.
ápr. 4
21:24
Mi a külföldi visszhangja a CEU-val kapcsolatos döntésnek? (ProfitLine)
A német külügyminisztérium európai ügyekért felelős államminisztere, Michael Roth szerint érthetetlen, hogy miért volt szükség a magyar felsőoktatási törvény módosítására.
ápr. 4
21:33
KKM: váltás lesz a washingtoni nagykövetség élén (Gondola)
A nyáron váltás lesz a washingtoni nagykövetség élén, mert új amerikai elnök lépett hivatalba - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kedden az MTI érdeklődésére
ápr. 4
21:33
"Ne írd alá, János!" - Ezrek tüntettek a CEU védelmében (Alternatív Energia)
"Diplomát akartam, de most már demokráciát akarok" - mondta lapunknak egy egyetemista demonstráló.
ápr. 4
21:33
Egy szempillantás alatt 25%-kal növekedhetne a magyar GDP (Portfolio)
Évi 1565 milliárd forinttal, vagyis 25%-kal növekedne a GDP akkor, ha a láthatatlan munka is beleszámítana - mutat rá a Központi Statisztikai Hivatal keddi tájékoztatásában, amit a láthatatlan munka napjának alkalmából adott ki. Az...
ápr. 4
21:33
BKV-sztrájk: Hatalmas káosz lehet (ATV)
Újabb szakszervezet csatlakozott a meghirdetett BKV-sztrájkhoz - igaz, az ő követeléseik némileg eltérnek a többiek bérigényétől. A BKV vezérigazgatója szerint nem lesz sztrájk. Addig ugyanis még meg is egyezhetnek a fizetésekről. További részletek a videóban.
ápr. 4
21:33
Az ORFK szerint nyugalom van a Kossuth téren (444.hu)
Meg rengeteg rendőr.
ápr. 4
21:35
AK: jogilag értelmezhetetlen a fenyegetés (Gondola)
Jogilag értelmezhetetlen, ha egy tagállamot azzal fenyegetnek, hogy kiteszik az Európai Unióból - mondta Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója kedden az M1 aktuális csatornán
ápr. 4
21:36
Ezért távozik a Barcelona vezetőedzője (Sport365)
Luis Enrique, a Barcelona labdarúgócsapatának idény végén távozó vezetőedzője kijelentette, nem igazol másik klubhoz, nyári tervei között strandolás szerepel.
ápr. 4
21:37
EP: Szigorítani kell a károsanyag-kibocsátást (Gondola)
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén a képviselők ajánlásokat fogadtak el az autóiparban előforduló csalások megelőzése érdekében, valamint szigorították a típusjóváhagyásra vonatkozó környezetvédelmi és biztonsági szabályokat – közölte az uniós parlament sajtószolgálata kedden
ápr. 4
21:39
Óriási gondban a legnagyobb horvát magáncég (Portfolio)
Horvátország legnagyobb magántulajdonú vállalata, a súlyos pénzügyi gondokkal küzdő Agrokor moratóriumot kapott a bankoktól fizetési kötelezettségeire, ennek feltétele viszont az volt, hogy egy külföldi szakemberekből álló válságmenedzsment...
ápr. 4
21:39
Többen emeltek szót a törvénymódosítás ellen (Gondola)
Több intézmény és szervezet képviselői emeltek szót a felsőoktatási törvény kedden elfogadott módosítása ellen
ápr. 4
21:41
Lomnici: nem lehetetlenítik el a civil szervezeteket (Gondola)
Elkészült a külföldi lobbi szervezetek tevékenységét szabályozó törvény
ápr. 4
21:42
George Pataki: a CEU-ügy kihatással lesz az amerikai-magyar kapcsolatra (Menedzsment Fórum)
New York állam korábbi kormányzója is üzenetben fejezte ki nemtetszését a CEU-t ellehetetlenítő törvény miatt. Ő volt az, aki 2004-ben megkötötte New York állam nevében Magyarországgal a CEU működését szabályozó megállapodást.
ápr. 4
21:45
Szirénaszót követően szavazták ki a CEU-t (Blikk)
— Légvédelmi sziréna zavarta meg tegnap a lex CEU elfogadását. Szabó Szabolcs, az Együtt képviselője jó fél percig szirénázott a kezében tartott megafonjával, míg a teremőr el nem vette tőle a készüléket.
ápr. 4
21:48
Minden, amit a CEU-ügyről eddig tudni érdemes! (ProfitLine)
Az Országgyűlés kedden kormánypárti többséggel megszavazta a felsőoktatásról szóló törvény módosítását. Több intézmény, szervezet, ellenzéki párt tiltakozását fejezte ki, és arra kérte Áder János köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a jogszabályt. A változtatásokkal érintett Central European University (CEU) jogi lépéseket helyezett kilátásba. A
ápr. 4
21:51
CEU: Természetesen Berlin is megszólalt (Gondola)
Német külügyi államminiszter: érthetetlen, hogy miért volt szükség a felsőoktatási törvény módosítására A német külügyminisztérium európai ügyekért felelős államminisztere, Michael Roth szerint érthetetlen, hogy miért volt szükség a magyar felsőoktatási törvény módosítására
ápr. 4
21:51
Hűl a levegő - Ne hagyja otthon az esernyőt! (Alternatív Energia)
A megnövekvő gomolyfelhőzet mellett rövid napos időszakok is lesznek.
ápr. 4
22:03
Holland hírszerzés: Oroszország befolyásolni próbálta a választásokat (ATV)
Oroszország álhírek terjesztésével próbálta meg befolyásolni a márciusi hollandiai választásokat - mutatott rá kedden közzétett éves jelentésében a holland hírszerző szolgálat (AIVD).
ápr. 4
22:06
Idén is lesz Kastélyok Nyitott Hétvégéje (ProfitLine)
Többek között erről is döntött a Magyar Kastélyszállodák Szövetsége az április 4-én megtartott közgyűlésén.
ápr. 4
22:09
Magyar Kupa - Továbbjutott a címvédő Ferencváros (Gondola)
Hazai 2-1-es sikerét követően a címvédő Ferencváros kedden gól nélküli döntetlent ért el a Diósgyőri VTK vendégeként, így bejutott a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjébe
ápr. 4
22:09
Sikerült a fordulat az amerikai tőzsdéknek (Portfolio)
A kereskedés elején nem volt határozott irány a tengerentúli részvénypiacokon, a befektetők a csütörtöki Donald Trump-Hszi Csin-ping találkozótól várják a nagyobb mozgásokat.Pluszok mindenhol 2017.04.04 22:02Nagyon szűk sávban mozogtak...
ápr. 4
22:18
A Fehér Ház szerint Aszad csapatai követték el a vegyifegyveres támadást Szíriában (444.hu)
Az amerikai kormányszóvivő azt mondta, az lenne a legjobb, ha a szíriai elnök eltűnne a hatalomból.
ápr. 4
22:27
Hogyan aggódjunk a CEU-ért? (Gondola)
Itt, a Kárpát-medencében még nagyon hosszú út áll előttünk, ha fel akarunk zárkózni a helyesen aggódó Nyugathoz.
ápr. 4
22:39
Új darabban tűnik fel Ábel Anita (Blikk)
Kerekes Józseffel lép színpadra Ábel Anita.
ápr. 4
22:42
A Ferencváros az első elődöntős a Magyar Kupában (Sport365)
Jól tartották magukat a miskolciak, de a továbbjutásra nem volt ma esélyük.
ápr. 4
22:51
Gól nélkül is nagy-nagy Fradi-öröm (Azenpenzem)
A Ferencvárosnak a gól nélküli döntetlen is megfelelt a labdarúgó Magyar Kupa visszavágóján Diósgyőrben, így is bejutott a legjobb négy közé 2-1-es összesítéssel. A másik három párharcot szerdán fejezik be.
ápr. 4
23:15
Szalai Ádámék legyőzték a Bayern Münchent (Sport365)
A magyar csatár csapata a harmadik helyen áll a Bundesligában.
ápr. 4
23:18
Elég az art moziknak ennyi támogatás? (ProfitLine)
Mintegy hetvenmillió forint támogatást nyújt pályázati úton art mozik és art besorolású filmalkotások forgalmazásának támogatására az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Kultúráért Felelős Államtitkársága.
ápr. 4
23:24
Tunéziában bezárattak egy szórakozóhelyet, mert egy dj remixelve tolta le a müezzin énekét (444.hu)
Dax J nem gondolta volna , hogy baj lehet az ilyesmiből.
ápr. 4
23:30
Megnyitotta kaput az IBM Budapest Lab (ProfitLine)
Fejlesztőközpontot nyitott Budapesten az IBM a videó felvételekből kinyerhető információtartalom növelésére az ember és gép közti kommunikációt bonyolító mesterséges intelligencia alkalmazásával - tájékoztatta kedden az MTI-t az IBM Budapest Lab.
ápr. 4
23:39
Szigorítás után tüntetés (Gondola)
A parlament elfogadta a felsőoktatási törvény módosítását. Több ezer demonstráló élőlánccal tiltakozott a CEU épületénél, Budapesten.
ápr. 4
23:45
Tanítási sztrájkot szervez a BME egyik tanára a lex CEU miatt (444.hu)
Várja a többi sztrájkoló jelentkezését.
ápr. 4
23:54
Új vezérigazgatót köszönt a Budapest Bank (ProfitLine)
Tóth Viktort, a Budapest Bank eddigi vállalati üzletágvezetője lett a bank vezérigazgatója április 1-től, miután a korábbi vezérigazgató, Zolnai György március 31-én távozott a pénzintézet éléről - közölte a bank az MTI-vel kedden.
ápr. 4
23:57
Lex CEU: szerdán két óránként lezárnak egy hidat (Gondola)
Kedden a CEU-t ellehetetlenítő törvénymódosítás ellen előbb az egyetemnél tüntettek, majd több százan átvonultak a Parlament elé, ahol ki akarták tűzni az EU-s zászlót

Keresés