Három kontinensen is foglalkoztatnak klubok magyar labdarúgókat, akik közül természetesen a válogatott kerethez tartozók, illetve a nagy bajnokságokban futballozók szereplését, a velük történteket kíséri nagyobb figyelem.
Napi 24 órában dolgoznak, megállás még éjszaka sincs. Fejlesztenek, tornáztatnak, emelgetnek, etetnek, pelenkáznak, és közben viszik a háztartást, mint a többi dolgozó nő. A különbség annyi, hogy az ő munkahelyük az otthonuk, ahol gyakran évtizedeken keresztül ápolják súlyosan sérült gyereküket, hozzátartozójukat - az Abcúg cikke.
Tegnap este olyan módosításokat csatoltak a Lex CEU-hoz, ami megkérdőjelezi, hogy az egyetem tudja-e folytatni tevékenységét Magyarországon. A változtatás lényege, hogy egy föderatív állam esetében (USA) nem a szövetségi állammal kell...
A magyar főváros nyerte el a lehetőséget, hogy megszervezze az IWINETC (International Wine Tourism Conference, Exhibition & Workshop) konferenciasorozat tizedik, jubileumi rendezvényét 2018 tavaszán - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség az MTI-vel hétfőn.
Felavatják a kínai BYD első európai elektromosbusz-gyárát ma Komáromban, de emellett több új buszgyártási kezdeményezést is támogat a kormányzat az Irinyi-terv keretében. Jelenleg egyetlen cég gyártósorán készülnek forgalomképes buszok: a Kravtex mosonmagyaróvári üzemében.
"A CEU csak egy iroda New Yorkban" - ez a kormányzati-fideszes vélemény a miniszterelnök által is csak "Soros-egyetemnek" titulált ügyről. Ma délben már el is fogadja az Országgyülés a lex CEU-t, a határidőket úgy változtatták meg tegnap este a javaslatban, hogy annak teljesítése a CEU számára szinte lehetetlen.
A szentpétervári metrón egy közép-ázsiai férfi követett el öngyilkos merényletet, aki kapcsolatban állt szíriai fegyveresekkel - közölte keddre virradóra a rendvédelmi szervekre hivatkozva TASZSZ orosz hírügynökség.
A nő nem szólt semmit a férfihoz, hanem tovább nézegették a gyerekekkel a kanapékat. A gyerekek minden egyes kanapét kipróbáltak, a férfi pedig le sem vette róluk a szemét...
A SalvaVita Alapítvány „Adj egy ötöst!”címmel pályázatot hirdet magyarországi felsőtagozatos és középiskolai osztályok számára. A pályázat célja, hogy a felnövekvő generáció személyes élményeken keresztül ismerkedjen meg a fogyatékossággal élő emberekkel.
A hatóságok a 22 éves, kazah állampolgárságú Makszim Arisevet gyanúsítják a szentpétervári öngyilkos metrórobbantás elkövetésével, emellett az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) körözést adott ki az ugyancsak 22 esztendős, kirgizisztáni születésű, de orosz útlevéllel rendelkező Akbarzson Dzsalilov ellen – közölte kedden a Fontanka orosz hírportál.
Márciusban 11 560 lakóingatlan cserélt tulajdonost az országban, ami 7 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál, de jelentősen meghaladja a tavalyi második fél év tranzakciószámait - közölte a Duna House (DH) saját adatain alapuló becslése alapján.
A Lloyds több száz fiókját "mikrofiókká" alakítja, ahol két ember dolgozik majd, és a speciális ügyeket videokonferenciás híváson keresztül lehet intézni. A már csak 2 százalékban állami tulajdonú brit Lloyds bankcsoport bejelentette:...
"Populista roham a demokrácia ellen" - ezzel a fejezet címmel értékeli a magyar és lengyel fejlődést a Freedom House friss jelentése, a "Nations in Transit 2017". Az anyag "A populizmus hamis ígérete" címet viseli, és bár nem csak a magyar...
Nem áprilisi tréfa volt: aki elsején jó kútra tért be, az bizony meglepődhetett, és 340-es árszinten tankolhatott bármelyik üzemanyagból, ugyanis a jövedéki adócsökkentés miatt a hónap első napján a benzin literje 6, a gázolajé pedig 12 forinttal lett olcsóbb. Nem sokáig marad ez így: szerdától jön a drágulás.
Az Egyesült Államok nem gondolja, hogy a szíriaiak továbbra is Bassár el-Aszadot szeretnék elnöküknek - nyilatkozta az amerikai ENSZ-nagykövet hétfőn újságíróknak.
Sorozatunk előző részeiben azt mutattuk be, hogy mennyit keresnek a HR-esek, a CNC-gépbeállítók, a villanyszerelők, a call centeresek, a Java-fejlesztők, az értékesítők és a könyvelők. Most nézzük, mennyit lehet keresni Budapesten, illetve vidéken, kisebb illetve nagyobb cégeknél gépészmérnökként. Azt is megmutatjuk, hogyan nőttek a gépészmérnökök bérei 2011 óta. Az adatokat a fizetesek.hu béreket…
"Populista roham a demokrácia ellen" - ezzel a fejezetcímmel értékeli a magyar és lengyel fejlődést a Freedom House friss jelentése, a "Nations in Transit 2017". A teljes anyag "A populizmus hamis ígérete" címet viseli, és bár nem csak...
Figyelembe kellene venniük azt a kárt, amit ezzel nemcsak ennek az egyetemnek, hanem Magyarország nemzetközi tudományos tekintélyének és büszke, régi kulturális, művészeti és intellektuális hagyományainak okoznak.