Több ezer ember demonstrált a CEU megmaradásáért vasárnap délután. Az esemény hivatalosan véget ért, majd kormányellenes tiltakozás tört ki a Kossuth téren. A nagyobbik kormánypárt székházához vonulnak.
Tarlós István nagyon komoly esélyt lát arra, hogy megegyezés szülessen a BKV-nál a béremelésről, a főpolgármester szavai szerint visszautasíthatatlannak tűnő ajánlatott tettek a két meghatározó érdekképviseletnek.
Mintegy 50 ezer ember gyűlt össze Stockholmban vasárnap, hogy megemlékezzen a pénteki gázolásos terrortámadás áldozatairól, és kifejezésre juttassa egységét a terrorizmussal szemben.
Szalai Máté, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója szerint nem sikerül az Iszlám Állam terrorszervezet kísérlete arra, hogy az Egyiptomban vasárnap elkövetett két merénylettel a vallási többség egy részét maga mellé állítsa, mert úgy tűnik, a lakosság többsége is elítéli a terrorcselekményeket.
A Kossuth térről az EMMI épületéhez mentek, majd a Fidesz-székházhoz tartanak a a CEU-ért és a szabad oktatásért és valójában már a kormány ellen tüntető ezrek.
Több ezer ember demonstrált a CEU megmaradásáért vasárnap délután. Az esemény hivatalosan véget ért, majd kormányellenes tiltakozás tört ki a Kossuth téren. A nagyobbik kormánypárt székházához vonulnak.
Naprakész, tematikus hírek a V4 országaiból. Az utóbbi időben megerősödött együttműködés jegyében Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország állásfoglalása, reakciója és válaszai Európát és a világot érintő kérdésekben. Tájékozódjon a négy ország politikai, gazdasági és kulturális eseményeiről az M1-en!
Három hónapra szóló rendkívüli állapotot hirdetett vasárnap Abdel-Fatah esz-Szíszi egyiptomi elnök a kopt keresztény templomok elleni robbantásos merényletek miatt.
A felsőoktatási rangsorok nem tükrözik az egyetemek értékeit, csak egy aspektusát tudják bemutatni az intézmény teljesítményének – véli az ELTE dékánhelyettese, aki Az egyetem értéke című kötet bemutatója után beszélt erről az InfoRádiónak. „Ha azt a kérdést tesszük fel, hogy melyik a legjobb egyetem, nem kapunk jó választ, mert nincs olyan, hogy a
Szalai Máté, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója szerint nem sikerül az Iszlám Állam terrorszervezet kísérlete arra, hogy az Egyiptomban vasárnap elkövetett két merénylettel a vallási többség egy részét maga mellé állítsa, mert úgy tűnik, a lakosság többsége is elítéli a terrorcselekményeket
Több ezer ember demonstrált a CEU megmaradásáért vasárnap délután. Az esemény hivatalosan véget ért, majd kormányellenes tiltakozás tört ki a Kossuth téren. A nagyobbik kormánypárt székházához vonulnak.
Balla György függetlenként induló jelöltet választották meg Tardona polgármesterének a vasárnap megtartott időközi önkormányzati voksoláson - közölte Juhászné Soltész Edit Tünde a helyei választási iroda vezetőhelyettese az MTI-vel a szavazatok összeszámlálását követően
Három hónapra szóló rendkívüli állapotot hirdetett vasárnap Abdel-Fatah esz-Szíszi egyiptomi elnök a kopt keresztény templomok elleni robbantásos merényletek miatt.
Több ezer ember demonstrált a CEU megmaradásáért vasárnap délután. Az esemény hivatalosan véget ért, majd kormányellenes tiltakozás tört ki a Kossuth téren.
Mintegy 50 ezer ember gyűlt össze Stockholmban vasárnap, hogy megemlékezzen a pénteki gázolásos terrortámadás áldozatairól, és kifejezésre juttassa egységét a terrorizmussal szemben.
Három hónapra szóló rendkívüli állapotot hirdetett ki vasárnap Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök a kopt keresztény templomok elleni robbantásos merényletek miatt.
Megkérdőjelezte Oroszország Szíria-politikáját Herbert McMaster, az amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója egy televíziós interjúban, felvetve, hogy Moszkvának meg kellene kérdeznie önmagától, vajon miért támogatja Aszad szír elnök rendszerét
Mintegy 50 ezer ember gyűlt össze Stockholmban vasárnap, hogy megemlékezzen a pénteki gázolásos terrortámadás áldozatairól, és kifejezésre juttassa egységét a terrorizmussal szemben
A felsőoktatási törvény módosításának visszavonását követelték a Közép-Európai Egyetem (CEU) "ellehetetlenítése" elleni, Parlament előtt tartott tüntetésen résztvevők. A demonstrálók arra hívták fel Áder János köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a jogszabályt.
Három hónapra szóló rendkívüli állapotot hirdetett vasárnap Abdel-Fatah esz-Szíszi egyiptomi elnök a kopt keresztény templomok elleni robbantásos merényletek miatt
Becslések szerint összesen 70 ezer ember vehetett részt a vasárnapi, i tüntetésen, melyet eredetileg a CEU-ért és a szabad oktatásért hirdettek meg a szervezők. Kora este, a tünetés hivatalos végeztével azonban a tömeg nem oszlott fel, több ezren átvonultak az EMMI-hez, onnan a Fidesz-székházhoz.
Több ezer ember demonstrált a CEU megmaradásáért vasárnap délután. Az esemény hivatalosan véget ért, majd kormányellenes tiltakozás tört ki a Kossuth téren.