A menedzserbetegség lényege a krónikus stressz fennállása, a krónikus stressz ellen való cselekvőképesség csökkenése. Ez két okból kifolyólag lehetséges: vagy a stressz mértéke és ideje olyan nagyfokú, hogy a szenvedő alany nem képes megfelelően kezelni, vagy eleve a stressztűrő képessége csökkent.
A kínai bankfelügyelet két hónap haladékot adott az ország bankjainak, hogy elkészítsék azokat a kockázati jelentéseket, amelyeket elvileg júniusra kellett volna összerakniuk. A példátlan tolerancia egyesek szerint jele annak, hogy a világ...
Határozatlan időre felfüggesztették az észak-alföldi régióban ma reggel elindított a háztartási nagygépcsere pályázatot, miután délután 5 órára már több mint 5000 pályázó jelentkezett – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
Megkezdődik a Műegyetem rakparton a Bertalan Lajos utca és a Petőfi híd déli lehajtója közötti útszakasz, valamint a fel- és lehajtók felújítása. Csütörtöktől lezárják a forgalom elől a Petőfi híd északi le- és felhajtóját, a Műegyetem rakparton pedig irányonként egy-egy sávot zárnak le a forgalom elől. A felújítás várhatóan december 10-ig tart - k
A Pécsi Önkormányzat megtiltotta egy helyi lakosnak, hogy használja frissen vásárolt légkondicionálóját, a szomszédot ugyanis zavarta a berendezés hangja.
Másfélmilliárd dollárt készül magas hozamú, úgynevezett "bóvlikötvény" kibocsátásával a tőkepiacon felvenni a Tesla a Model 3 sorozatgyártása felfuttatásának a finanszírozására. A Tesla csak az idei második negyedévben 1,2 milliárd...
A jövőben meleg férfiak is adhatnak vért Németországban, ha legalább egy éve nem volt szexuális kapcsolatuk más férfival - derül ki a szövetségi orvosi kamara véradóknak kiadott új irányelvéből
A vissza nem térítendő uniós támogatással kombinált kedvezményes hiteltermékekből 270 milliárd forintot igényeltek eddig a magyarországi cégek, ami a meghirdetett keretösszeg több mint fele - közölte a Budapest Bank (BB) hétfőn az MTI-vel.
Orkán erejű széllel, dörgéssel, villámlással érkezett meg a hidegfront az országba. A pusztító vihar fákat döntött ki, autókat tört össze és több mint 50 ház megrongálódott. Az áramszolgáltatás is több helyen csak ma délutánra állt helyre. A legnagyobb pusztítást Orosházán végezte a vihar, még a kórház épülete is megsérült, betegeket kellett áthel
Egymás ellen is küzdenek a Földközi-tengeren hajózó NGO-k, abban azonban egyetértenek, hogy egyes államok nem tudják teljesíteni a feladatukat, legyen az határvédelem vagy humanitárius segítség
Vegyes hangulatban zajlott a kereskedés az Egyesült Államok tőzsdéin, a három fontosabb indexnek viszont sikerült a pozitív tartományba küzdenie magát a kereskedés végére.Enyhe pluszban zárt Amerika 2017.08.07 22:00Javult a hangulat a mai...
Különadót vetne ki a szupergazdagokra a New York-i főpolgármester, hogy többletbevételhez jusson a város a túlterhelt és lepusztult metróhálózat szanálására.
Szerbia, Montenegró, Macedónia és Bosznia-Hercegovina kereskedelmi miniszterei hétfőn Szarajevóban megállapodtak, közösen szólítják fel Horvátországot, hogy egy héten belül vonja vissza a huszonkétszeresére növelt behozatali vámról szóló döntését, ellenkező esetben válaszlépéseket fognak foganatosítani
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal felhívja az interneten vásárlók figyelmét, hogy az Európai Unión (EU) kívülről - például Távol-Keletről, Amerikai Egyesült Államokból - postán érkező árukat kötelező vámkezeltetni.
Baji Balázs a magyar atlétika 12. érmét szerezte meg szabadtéri világbajnokságon, Londonban az elsőt. Futószámban még soha nem állhatott vb-dobogón magyar versenyző.
A 28 éves vágtázó a fináléban jól rajtolt, de a második gátat leverte, emiatt némileg megtört a lendülete. Azután ismét jó tempóban futott, majd ugyan a nyolcadik gáton megint hibázott egy kicsit, de a kilencedik és tizedik már szinte tökéletesen sikerült.
A Waberer's jelezte, augusztus 4-én a stabilizációs időszak véget ért. A 30 napos időszakban közel 300 ezer részvényt vásároltak stabilizációs céllal. Az IPO után alkalmazandó stabilizációs ügyletek kereteit a Waberer's már...
Súlyos károkat okozott az Erdélyen vasárnap délután és este végigsöpört vihar, amely a múlt heti szélsőséges hőség után érte el a térséget - jelentette a helyi média.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Vigyél Haza Alapítvány matricakampányt indított annak érdekében, hogy minél kevesebb gyermeket, állatot hagyjanak magára a tűző napon parkoló, lezárt járművekben - mondta Pallós László, az Állategészségügyi és Állatvédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli m
Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn ismét a Törökország-ellenes terrorszervezetek támogatásával vádolta Németországot - jelentette a Günes török kormányközeli napilap internetes oldalán.
Nem lehet vitatni, hogy az elmúlt évtizedekben megnőtt a hőhullámok gyakorisága - mondta Juhász Árpád geológus a M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
70 éves lett az osztrák tölgy, azaz Arnold Schwarzenegger, róla szól a Blikk új sorozata. Katonaság után Schwarzenegger a tettek mezejére lépett, hogy megvalósítsa amerikai álmát.