A Manchester Unitedet verte a BL-győztes spanyol csapat 2-1-re. Casemiro és Isco találataival elhúztak két gólra, Lukaku gólja a 62. percben csak a szépítésre volt jó.
Az első fél évben 21 százalékkal 16,7 milliárd koronára (193,72 milliárd forint) emelkedett éves szinten a Cseh Energetikai Művek (CEZ) nettó nyeresége - közölte a CEZ kedden.
Az olimpiai bronzérmes Márton Anita könnyedén, első kísérletére teljesítette a selejtezős szintet és bejutott a női súlylökés szerdai fináléjába a londoni atlétikai világbajnokságon.
Áttörést ért el az Alzheimer-kór esetén jelentkező epilepszia diagnosztizálásában egy magyar kutatócsoport. Az epilepsziás működészavar korai kezelése lassíthatja az Alzheimer-kór tüneteinek romlását, és hozzájárulhat a betegek életminőségének megőrzéséhez is.
Különválik feleségétől Roman Abramovics, a világ egyik leggazdagabb embere. Szakértők szerint a Londonban élő orosz üzletemberé lehet a világ egyik legdrágább válása, ha arra kerül a sor.
A Bajnokok Ligája-győztes Real Madrid nyerte a labdarúgó Európai Szuperkupát, miután kedden 2-1-re legyőzte az Európa Ligában címvédő Manchester Unitedet Szkopjéban.
A Bajnokok Ligája-győztes Real Madrid nyerte a labdarúgó Európai Szuperkupát, miután kedden 2-1-re legyőzte az Európa Ligában címvédő Manchester Unitedet Szkopjéban
A halőrök mindennapi munkájához szükséges új eszközök vásárlására az idén 470 millió forint állami támogatásra pályázhattak a halőr szolgálatok. A támogatásból vásárolt terepjárókat, vízi járműveket és egyéb eszközöket, például hő- és vadkamerákat, éjjellátó és fényképezőgépeket kedden vehették át a szervezetek Agárdon.
Először indul per az Egyesült Államokban a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) kínzásainak két áldozata miatt a CIA-val együttműködők ellen - derül ki a washingtoni Spokane város szövetségi bíróságának bírája által frissen nyilvánosságra hozott írásbeli állásfoglalásból
A második negyedévben 11,4 százalékkal nőtt a UPC Magyarország árbevétele az előző év azonos időszakához képest, előfizetéseinek száma egy év alatt 6,7 százalékkal emelkedett, 1,989 millióra volt június végén.
A vizelet inkontinencia kezelési módja függ az inkontinencia típusától, a súlyosságtól és a kialakulás hátterében álló állapottól/betegségtől. Gyakran különböző kezelési módok kombinációjára van szükség.
Keresztes Ildikó legalább tíz évet letagadhatna, hiszen jobban néz ki, mint valaha. Ezt az énekesnő is így látja, ugyanis ő évek óta harmincöt évesnek érzi magát.
Az os lunatum - holdcsont - a kéztőcsontok közé tartozik. A Kienböck-féle betegség, másik nevén az os lunatum malatia, ennek a holdcsontnak az elhalását jelenti. Viszonylag gyakori betegség, mely elsősorban fiatal férfiakat érint.
Az árfolyamgát fokozatos kifutása miatt 59 ezer ügyfélnek átlagosan 7 ezer forinttal emelkedik a havi törlesztőrészlete a jegybank szerint, közülük 13 ezernek csak 1000 forinttal, 5 százalék esetében azonban a futamidő hosszabbításával is számolni kell. Az MTI által megkérdezett bankok emiatt nem számítanak tömeges fizetési nehézségre, az esetleges
Gesztesi Károly régi álma, hogy példaképéről, Bujtor István filmjeinek stílusában forgasson, a szükséges pénz egy része rendelkezésre áll, ám a színésznek nincs ideje és ereje belevágni a munkába.
Áttörést ért el az Alzheimer-kór esetén jelentkező epilepszia diagnosztizálásában egy magyar kutatócsoport. Az epilepsziás működészavar korai kezelése lassíthatja az Alzheimer-kór tüneteinek romlását, és hozzájárulhat a betegek életminőségének megőrzéséhez is.
Amikor Arnold Schwarzenegger (70) az Egyesült Államokba költözött, az ott élő testépítőktől elleste a forradalmi táplálkozási tippeket, és így igyekezett hatalmas tömegű izomzatra szert tenni, hogy ő legyen Mr. Olympia, és ezáltal felfigyeljen rá Hollywood.
A Zala Megyei Kormányhivatal munkaügyi és munkavédelmi osztálya vizsgálatot folytat, miután a Flex (korábban Flextronics) zalaegerszegi gyáregységében vasárnap este csaknem harmincan rosszul lettek - közölte kedden online felületén a Zalai Hírlap.
Rendhagyó résszel jelentkezik az a Potyautas - avagy Gurul a Garami legújabb epizódja. Garami vendége volt Kiss Tibi a Quimby frontembere, akit most nem kocsikázni, hanem vitorlázni vitte a Balatonon.
GMO-nak számítson-e a génszerkesztett kukorica? Használhatunk-e génkampányokat maláriát terjesztő szúnyogokkal szemben? Segíthetik-e génszerkesztett sertések a szervátültetésre várókat? Milyenek az emberi génterápia kilátásai? Ezekről és hasonló kérdésekről adott ki jelentést az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete. A jelentés összefogl
Nem enyhül a válság Venezuelában: a helyi parlament többségét adó ellenzék a hét elején kinyilvánította, hogy nem fogják elismerni az elnök által kiírt választáson megszavazott alkotmányozó nemzetgyűlés egyetlen intézkedését sem. A Nicolas Maduro szerint ’korlátlan hatalommal’ bíró testület első intézkedései egyikeként menesztette az elnökkel szemb
Az epehólyaggal, epeutakkal kapcsolatos betegségek esetén rendkívül nagy figyelmet kell szentelni a helyes táplálkozásra. A jellemző megbetegedések az epekőbetegség (cholelithiasis), valamint az epehólyag és epeút akut és krónikus gyulladása (cholecystitis, cholangitis).
A Baleár-szigeteken akár 40 ezer eurós (12 millió forintos) büntetést is kaphat az az ingatlantulajdonos, aki társasházi lakását turisztikai céllal adja ki - ismertette a kedden életbe lépő új szabályozást Biel Barceló, a helyi kormányzat turizmusért felelős tanácsosa Palma városában tartott sajtótájékoztatóján.
Bármennyire is fájó belegondolni, néhány hét múlva véget ér a nyári szünet, és a szülőknek ismét minden reggel csatát kell vívniuk fáradt, durcás gyermekükkel, hogy időben beérjen az iskolába. Persze ez nem minden családban működik...
A társasági adókulcs egységesítésének hatására felélénkült a nemzetközi érdeklődés Magyarország iránt. Olyan befektetők találják meg hazánkat, akik eddig egzotikus off-shore helyszínek közbeiktatásával építették fel a vállalati...