Sok egyetemista gondolja úgy, hogy a nyári munkáját olyan helyen végezné, amit tanévkezdéskor szakmai gyakorlatként is beszámoltathat. Jó hír, hogy erre már iskolaszövetkezetben kapott munkával is lesz lehetőség - írja a Magyar Idők.
Tegnap tette közzé negyedéves számait a Disney, azonban a befektetők nem erre figyeltek, hanem arra, hogy a Disney megszünteti együttműködését a Netflix-szel és saját szolgáltatást indít. Az új stratégia azonban magas költségekkel...
Kevesebben készülnek már lakást venni vagy építkezni és még a felújításoknál is inkább kivár a lakosság - a GKI friss felmérése szerint az ingatlanpiaci kilátások továbbra is derűlátóak, de már túl vannak a csúcson. A lakásárak még emelkednek, de már egyre többen gondolják úgy, hogy közeleg az őrület vége, és jön a stagnálás.
Izraeli harci repülőgépek csapást mértek szerda hajnalban gázai övezeti célpontokra, válaszul egy rakétatámadásra, amelyet néhány órával korábban indítottak a palesztin területről – közölték biztonsági illetékesek
Az észak-koreai fenyegetettség hatására elromlott a hangulat a világ tőzsdéin, Ázsiában 1 százalék feletti eséseket látni, míg Európában fél százalék körüli mínuszban nyitottak a fontosabb részvényindexek. Mindeközben az arany...
Kezd helyreállni a világ rendje a labdarúgó NB I-ben, a negyedik fordulóban átvette a vezetést – legalábbis megosztva – az előző idény aranyérmese, az új edzővel is magabiztosan futballozó Honvéd. A kispestiek simán győztek a még mindig nyeretlen, egy pontjával sereghajtó Puskás Akadémia otthonában. A Debrecen–FTC nosztalgia-rangadó 0-0-s eredményé
Az árfolyamgát fokozatos kifutása miatt 59 ezer ügyfélnek átlagosan 7 ezer forinttal emelkedik a havi törlesztőrészlete a jegybank szerint, közülük 13 ezernek csak 1000 forinttal, 5 százalék esetében azonban a futamidő hosszabbításával is számolni kell. Az MTI által megkérdezett bankok emiatt nem számítanak tömeges fizetési nehézségre, az esetleges problémákat egyedileg kezelik.
Folyamatosan tovább romlik a török-német viszonyt, miután a Németország nem hajlandó kiadni Törökországnak 4500 terrorizmus támogatásával vádolt személyt - jelentette ki Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerdán az M1 aktuális csatorna műsorában.
Járművel hajtott francia katonák közé egy ismeretlen Párizs Levallois-Perret nevű elővárosában szerda reggel, hat katona megsérült, közülük ketten súlyosan - tudatta a párizsi rendőrség.
Júniusban a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 15,6, a belföldi vendégeké 8,8 százalékkal nőtt a múlt év azonos időszakához képest - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az összes vendégéjszaka 12,0 százalékkal 2,9 millióra emelkedett.
- Módosítja a peronberendezések elrendezését, az utasvárókat pedig fóliázott tetőkkel látja majd el a BKK 2018-tól. Bár a 2015. ősz után telepített utasvárók üveg tetejére egy árnyékolást biztosító, tejfehér matrica kerül, a 2014 nyarán telepített Etele úti-Fehérvári úti villamosmegállóban a váró még nem ilyen.
A várakozásoknál jobb első féléves eredményeket jelentett az E.On története legnagyobb átstrukturálását követően, és a társaságból tavaly leválasztott Uniper is kedvező eredményszámokat hozott nyilvánosságra; mindkét társaság...
A magyar csoda várásának jegyében kezdődött a 16. felnőtt atlétikai világbajnokság második hete Londonban. A 110 méteres gátfutás lapzárta után rendezett döntőjében Baji Balázstól a toronyórát vártuk. Lehetőleg láncostól.
Most, hogy Észak-Korea atomtámadással fenyegetőzik, számos elemző próbálja kitalálni, hogy az Egyesült Államok milyen katonai beavatkozást tehet, miután Trump elnök közölte: "tűzzel és dühvel" sújt le az elszigetelt országra, ha...
A dél-koreai haderő teljes, alapos átvizsgálását és fejlesztését javasolta szerdán Mun Dzse In dél-koreai elnök annak érdekében, hogy sürgősen növeljék az ország védelmi képességeit Észak-Korea rohamosan fejlődő nukleáris és rakétatechnológiájával szemben.
Programok százaival és születésnapi meglepetésekkel várja a látogatókat a ma kezdődő, 25. Sziget Fesztivál. Kádár Tamás, a Sziget cégvezetője lapunknak elmondta: a fesztivál idén is hozza a tőle megszokott minőséget, de a jubileum alkalmából különleges programok is lesznek. Az érkező százezrek biztonsága természetesen idén is prioritás.
Te hogyan akarsz dolgozni? Erre várnak őrült, igazi moonshot ötleteket augusztus 12. éjfélig egy tweet hosszúságú üzenetben, vagyis 140 karakterben, amit egy egy perces videóval is ki lehet egészíteni.
Rajnai Zoltán az Óbudai Egyetem dékánja, az M1 csatorna aktuális műsorában közölte a kétéves akkreditált levelező információbiztonsági képzést diplomásoknak indítják, az első évfolyamban harminc-negyven hallgatóval - írja az MTI.
A rendőrség kizárja a gépjárműveket Balatonboglár teljes parti központjából a Boglári Szüreti Fesztivál idején. Terrorvédelmi okokra hivatkozva a huszonhat hektáros területen lévő húsz utcába csak az engedéllyel rendelkező lakók, ingatlan használók hajthatnak be, de ők is csak az ingatlanjukon tárolhatják a kocsijaikat – idézi a közleményt a balato
Az észak-koreai fenyegetettség hatására elromlott a hangulat a világ tőzsdéin, Ázsiában 1 százalék feletti eséseket látni, míg Európában fél százalék körüli mínuszban nyitottak a fontosabb részvényindexek, a délelőtt folyamán...
Járművel hajtott francia katonák közé egy ismeretlen Párizs Levallois-Perret nevű elővárosában szerda reggel, hat katona megsérült, közülük ketten súlyosan - tudatta a párizsi rendőrség.
Folyamatosan tovább romlik a török-német viszony, miután Németország nem hajlandó kiadni Törökországnak 4500 terrorizmus támogatásával vádolt személyt - jelentette ki Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerdán az M1 aktuális csatorna műsorában
Aki Magyarországon fesztiválra szeretne menni, annak szembesülnie kell azzal, hogy az elővételes jegy már nem elegendő a belépéshez. A Magyar Nemzet Online munkatársa tavaly a VOLT fesztiválon tapasztalta először, hogy a belépésre jogosító...