Délután egytől már fel is függesztik a reggel indult pályázatot, annyi a jelentkező. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tájékoztatása szerint fél nap alatt 9900 pályázat érkezett az Otthon Melege Program háztartásinagygépcsere-alprogramjára. (MTI)
Az Azonnali több Momentum-közeli forrásból is úgy értesült, hogy a masszívan veszteséges bodajki Nyitás Fesztiválról távoznia kellett Ungár Péternek, az LMP elnökségi tagjának, miután részegen inzultusba keveredett egy biztonsági őrrel.Arról, hogy ez pontosan mit jelent, megverte őt az őr, vagy vissza is ütött, Ungár hetekkel később egy Madách téri
Az úszás a legmegfelelőbb sportok egyike azok számára, akik hátfájástól szenvednek. Egyrészt erősíti a törzsizmokat, másrészt nem terheli meg nagyon a gerincoszlopot, így a hátfájás problémájától érintett páciensek fájdalom nélkül edzhetnek, azonban nem minden úszásnem megfelelő a számukra!
Az eddigi leghatározottabb figyelmeztetést fogalmazta meg a brit jegybank kormányzó-helyettese arra vonatkozóan, hogy a "cliff edge" Brexit veszélybe sodorhatja a pénzügyi rendszer stabilitását.
A Patagotitan nevet kapta a világ legnagyobb dinoszaurusza, mely mintegy 76 tonnát nyomott, hossza 37 méter, magassága majdnem 6 méter lehetett - olvasható a fajt leíró friss tanulmányban.
Az újabb amerikai szankciókra adott válaszként Moszkva teljesen kiszorítja a dollárt. Az oroszok és a kínaiak már 2014 óta koordinálják lépéseiket a dollár ellenében. De a kisebb államok könnyen vékony jégre tévedhetnek, ha olajüzleteikben megkérdőjelezik a dollár egyeduralmát.
A kétszeres Kossuth és kétszeres Jászai Mari-díjas színésznő emberfeletti erővel küzd azért, hogy jobban legyen. Azt tervezem, hogy lesz még film és színdarab is, amiben szerepelni fogok” - idézi Törőcsik Marit a Ripost.
Zinédine Zidane, a Real Madrid edzője szerint az MU elleni Szuperkupa-győzelemnek "két záloga" volt, José Mourinho pedig a vesztes mérkőzés ellenére is több dolognak tudott örülni.
A tegnapi legfelső szintű tanácskozás után sem ért véget Szlovákiában a kormánykoalíciós válság, azonban a Fico-kormányt alkotó három párt, a Smer (Irány), a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) és a Híd-Most vezetői egyetértettek abban, hogy a jelenlegi koalíciónak nincs alternatívája.
Egy kazah utazási irodánál, a Chocotravelnél úgy gondolták, hogy itt az ideje kicsit megtolni a marketingszekeret – így előálltak egy olyan reklámmal, amelyről azóta is beszél a világ. Mission complete. Vagyis nem egészen.
A magyar turizmus növekedése megállíthatatlannak tűnik, hiszen júniusban is látványosan növekedett a vendégforgalom. Örömteli, hogy a német nyelvterületről érkezők száma jelentősen nőtt.
Néhány napja került nyilvánosságra az a tíz oldalas dokumentum, melyben a Google egyik szoftverfejlesztője arról ír, hogy szerinte biológiai okai vannak annak, hogy kevés nő dolgozik az IT szektorban. A férfit elbocsátották a cégtől - írja a 24.hu
Tinédzserek lopták el a kisfiúnak összekuporgatott motorkerékpárt, mire az édesanya Facebookon sírta ki bánatát. Akkor még nem is gondolta volna, mi vár rá másnap.
A durva kirohanásairól elhíresült újságíró, Bayer Zsolt művei is bekerülnek a Nemzeti Könyvtárba, ahol a magyar irodalom legjelesebb műveit gyűjtik össze.
A néhány hónapos futamidejű állampapírok hozama már jó ideje a nullához közelít, eközben a hosszabb lejáratok nemzetközi szinten nullaközeli megtérüléshez mérten vonzó hozama is csökken. Mindez egybevág a meglévő állami szándékkal, amely szerint minél hosszabb elköteleződést remél a kormány az országot finanszírozó befektetőktől, legyen szó lakossá
Már négy bank érintett a legújabb adathalász-támadássorozatban, de a bűnözők egy ötödik pénzintézet ellen is támadást készíthettek elő - mondta a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivője. Binder István kifejtette: több tucatnyi jelzést kaptak azoktól, akiknek titkos adatait e-mailben és sms-ben kaparintanák meg a támadók.
A Market Építő Zrt. nyerte a Fővárosi Állat- és Növénykert által a Pannon Park kivitelezésére kiírt nyílt közbeszerzési eljárást. A park, ami a Kárpát-medence múltbéli, évmilliókkal ezelőtti élővilágát igyekszik felidézni...
Patthelyzet alakult ki a német pártok között hét héttel a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választások előtt, ugyanis a konzervatív uniópártok (CDU/CSU) és a liberális Német Szabaddemokrata Párt (FDP) támogatottsága éppen ugyanannyi, mint az összes többi párté együtt - derül ki a Forsa közvélemény-kutató intézet szerdán ismertetett felméréséből.
Az átlaghoz képest több étkezési őszi búza termett az idén: az étkezési és a takarmánybúza aránya általában harminc-hetven százalékos, az idén viszont fele-fele arányú - hangsúlyozta a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán a Vas megyei Chernelházadamonyához tartozó Kukucsa majorban
A magyar atlétika története első vágtázóérmének megszületéséhez tanúskodhattunk hétfőn este Londonban a 16. felnőtt világbajnokságon. Baji Balázs csodával határos gátas bravúrja kötelez és kapukat nyit.