Az Amerikai háztartások teljes adóssága legutóbb 2008-ban volt csúcson, most azonban új rekord született: 12,7 ezer milliárdra nőtt a kintlévőségük. A Fed legújabb statisztikája szerint az amerikai háztartások teljes adóssága - ide...
A Miniszterelnökség valóban beindította a „panelbontással” kapcsolatos háttértárgyalásokat. Hosszú vizsgálódásokról döntöttek, aminek nyomán – az érdekképviselők nem cáfolt emlékei szerint – a nagyarányú panelbontás máris lekerült a napirendről.
10 éven keresztül gyötörte gyermekét a Christine Copley nevű nő, aki olyan hatékonyan művelte a borzalmasabbnál is rosszabb dolgokat saját fiával, hogy a szerencsétlen végül szinte teljesen érzéketlenné vált a kegyetlenségekkel szemben. A ma már 38 éves férfinek sikerült túlélnie irtózatos gyermekkorát, de az általa csak szörnyként jellemzett anyjá
Az ugandai látogatáson tartózkodó német külügyminiszter hangsúlyozta, hogy ha az Európai Unió nem talál mielőbb megoldást a menekültek elosztására, akkor a két évvel ezelőttihez hasonló válsághelyzet alakulhat ki. Sigmar Gabriel szerint, ha az EU továbbra is halogatja a kérdés rendezését, Olaszország határainak megnyitására kényszerül, mert túl sok
Napi kétezer utas választja az új 100E járatot, mely így 1,8 millió forint bevételt termel minden nap - árulta el a BKK a 444.hu kérdésére. Vagyis az első hónap tapasztalatai alapján úgy tűnik, hogy megérte elindítani az új reptéri...
A Fidesz szerint bár Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje kettős beszédet folytat a témában, valójában arra készül, hogy lebontsa a határvédő kerítést
Folytatódhat az építőipari termelés bővülése, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) arra számít, hogy idén az ágazat 0,5 százalékponttal járul hozzá a bruttó hazai termék (GDP) éves növekedéséhez, míg tavaly csökkentette azt - mondta Marczinkó Zoltán, a tárca kiemelt vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az M1 aktuális
Abban szinte biztosak lehetünk, hogy az autonóm autózás jelenti a jövőt, noha arra még nagyon sokat kell várnunk, hogy az összes autó képes legyen vezetni önmagát. A fejlesztések mindenesetre villámgyors ütemben zajlanak, de úgy tűnik, hogy az autógyártók számára még jó ideig nem lesz nyereséges ez a technológia. A költségek csökkentése érdekében pedig néhány gyártó úgy gondolja, hogy az egyéni…
A lengyel kormánypárt arra készül, hogy korlátozza a külföldi tulajdont a médiaszektorban - olvasható a Teneo Intelligence szerdai elemzésében. A cég szakemberei szerint, ha nem lépnek vissza a tervtől, akkor az tovább ronthatja a kapcsolatot...
Női csapat alapítására buzdítja a Manchester United vezetőit az angol labdarúgó-szövetség (FA). Az észak-angliai klub az egyetlen az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő egyesületek közül, amelynek nincsen női szakága.
A Széchenyi Tőkebefektetési Alap (SZTA) cégportfóliójába tartozó vállalkozások csaknem 64 százaléka növelte árbevételét 2016-ban, amely így összesen 14,5 milliárd forintot ért el – közölte tegnap az alap. Az elmúlt öt évben az SZTA összesen 12,8 milliárd forint értékben fektetett tőkét 89 vállalkozásba, amelyek háromnegyedében még mindig aktív tul
A régi vadnyugat hagyományai szerint él és dolgozik Cordell Walker (Chuck Norris), a modern idők texasi kopója. Szilárdan hisz a szemet szemért, fogat fogért elvben, és ennek megfelelően is cselekszik. Így érthető, hogy a szabályzat nem szentírás számára… A Walker, a texasi kopó című akciósorozat hétfőtől péntekig a tv2-n látható délidőben.
A hungarikumok és más nemzeti értékek is bemutatkoznak a Sziget fesztiválon a Hungarikum Faluban, ahol skanzen, táncház és népi játékok is várják a látogatókat
Horvátországban kisebb pánikot keltett, hogy Fiume (Rijeka) környékén többször is rengett a föld az elmúlt két napban, de a horvát szeizmológiai intézet megnyugtatta a lakosságot, hogy az országban a földmozgások nem ritkák, és nem jelentenek kirívó eseményt
Bugár Béla a kormánypárti Híd elnöke koalíciós partnerét, a Szlovák Nemzeti Pártot (SNS) bírálja a Szlovákiában kialakult kormányválság miatt. A legerősebb ellenzéki párt, az SaS közben jelezte, hogy az SNS kilépése esetén hajlandó támogatni egy kisebbségi Smer-Híd alkotta kormánykoalíciót.
A tartós hőségben a Balaton vize is csaknem 30 Celsius-fokig emelkedett a napokban - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtök délutáni hírfolyamában
Tanulatlanok, munkanélküliek, frusztráltak és egyáltalán semmit nem tudnak az iszlám vallásról - általánosságban ez mondható el azokról a külföldiekről, akik csatlakoznak az Iszlám Államhoz.
Soha nem látott ételkínálattal várja a Sziget fesztivál a látogatókat: kínai, mexikói konyha, vegán ételek, gluténmentes övezet, burgerek, fánkok. Az italok továbbra is mindenütt ugyanannyiba kerülnek: egy korsó sör 700 forint, a félliteres víz 430, jóllakni 2000 forint alatt nem nagyon lehet.
Egy hónapja tart a férfi-kosárlabdaválogatott felkészülése a szeptemberi Európa-bajnokságra, és a csapat csütörtökön elutazott Kazanyba egy roppant erős tornára. A napok a tervezettek szerint zajlanak a kecskeméti edzőtáborban, ám a keretet illetően vannak még fontos kérdőjelek.
Számottevő gyengüléssel kezdték a csütörtöki kereskedést a vezető amerikai részvényindexek, a Dow Jones már 120 pontos gyengülésben van. Egyelőre nagyon kevés a jó teljesítmény, az Apple viszont lefelé lóg ki a sorból.Nem javul...
Ami azért meglepő, mert a magyar kormány egymilliárd forintot adott az eszéki fociakadémiának arra hivatkozva, hogy magyarok játszanak, akik akár magyar válogatottak is lehetnek. A horvát tehetségek eladása Mészáros Lőrincet gazdagítja.