Nap mint nap szembesülhetnek a felé tartók - főleg a hétvégén, de más napokon is, és persze főként a Balaton és a főváros közti szakaszon, - hogy néhány helyen kilométeres sorokban, sétatempóval lehet csak előrejutni.
Lehet, hogy mi kedves gesztusnak szánjuk a mosolygós smiley-t, de lehetséges, hogy a címzettben nem kelt pozitív hatást. Akár még negatívan is befolyásolhatja a kommunikációt - írja a 24.hu
A torontói tornán döntős Jelina Szvitolina és Caroline Wozniacki is egy helyet, Babos Tímea négy helyet lépett előre a női teniszezők világranglistáján, melyet továbbra is a cseh Karolina Pliskova vezet.
Frissült az Apple térképes szoftverének adatbázisa, így végre a i, debreceni, szegedi, miskolci, győri és pécsi tömegközlekedés és a MÁV-START járatinformációi is elérhetőek az Apple saját térképében, a Maps-ben.
Meglehetősen eseménydúsra sikerült a találkozó, melyen a bajnok Real Madrid pazar gólokkal 3–1-re legyőzte a hazai pályán játszó kupagyőztes Barcelonát.
Csak 3:2-re kaptak ki a Bronxtól, de hatalmas csalódásként élték meg ezek a szurkolók. Úgy érezték, mindenképpen le kell vezetniük a feszültséget. Ott és akkor.
Még nem tudni, hogyan fogja kifizetni új ügyvédjeit Joaquin "El Chapo" Guzman, de a drogbáró jogi védelmét az állam által kijelölt szakemberek helyett inkább dörzsölt sztárügyvédekre bízná
Jó hangulatban telik ma a nyugat-európai tőzsdéken a kereskedés, a vezető részvényindexek értéke több, mint egy százalékot emelkedett. Délután az amerikai részvénypiacon is folytatódik az optimista befektetői hangulat, a főbb részvényindexek...
Jelentősen megugrik a nyári időszakban a lakásbetörések száma, a tolvajok már a rövidebb családi nyaralást is kihasználhatják. A bűnözők legtöbbször ékszereket, kisebb műszaki cikkeket visznek magukkal. A biztosítók azt tanácsolják, kérjük meg rokonainkat, szomszédainkat, hogy figyeljenek oda ingatlanunkra, emellett a közösségi oldalakon se reklámo
Ahelyett, hogy kivizsgálta volna a bántalmazást a kisdiákot tanácsolta el az intézményből az igazgató - közölte a hivatal.Az alapjogi biztos segítségét egy édesanya kérte, akinek gyermekét állítása szerint bántalmazta az intézmény egyik tanára. Miután ezt az anya szülői értekezleten szóvá tette, az igazgató a gyermek tanulói jogviszonyának megszünt
Az elmúlt napokban nagy sztori az Appeninn-részvény, az árfolyam közel negyven százalékot emelkedett négy kereskedési nap alatt, ami az elmúlt időszak oldalazását tekintve igen kiemelkedőnek számít. Ha így folytatja, beállhat azoknak...
Kiesett egy miskolci társasház ötödik emeleti lakásának ablakából egy hatéves kisfiú hétfőn dél körül, a mentők életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
Legkevesebb 310 ember meghalt a heves esőzések okozta földcsuszamlásban hétfőn a nyugat-afrikai Sierra Leone fővárosától, Freetowntól délre található Regent hegyvidéki városában - közölte Patrick Massaquoi, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) egyik helyi szóvivője.
Valószínűleg több százan haltak meg egy földcsuszamlásban hétfőn a nyugat-afrikai Sierra Leone fővárosa, Freetown közelében - közölte Victor Foh sierra leonei alelnök.
Az gyakorlatilag nem kérdés, hogy a jelenlegi kancellár, Angela Merkel által vezetett CSU/CDU pártcsalád megnyeri majd a szeptemberi német szövetségi választásokat, viszont nagyon nem mindegy, hogy képesek lesznek-e kormányalakításra...
A nyugat-afrikai ország fővárosa, Freetown közelében történt a tragédia. A fővárosi kórház egyik halottkémjének beszámolója szerint eddig több mint kétszáz holttestet szállítottak intézményükbe. (MTI)
81-20-as összesített gólkülönbséggel várta a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázók seregét felvonultató Millenium (így, egy n-nel) csapata a Masters-világbajnokság 40 pluszos korcsoportjának döntőjét, ahol a Szentpétervár gárdája volt az ellenfél.
Az euró bevezetéséért indít népszavazási aláírásgyűjtést egy új párt, a Polgári Világ. Pukli István egykori iskolaigazgató is benne van, az elnök Keresztény Zoltán jogász - írta az Index.
Emlékeznek még a Commodore-64 típusú számítógépre? A mai negyvenesek gyermekkorának vágyott tárgya volt ez, akinek ilyenje volt, az volt a legnagyobb májer.
A melbourne-i vérfürdő vízilabdás hősének, Zádor Ervinnek a gyerekei is elindulnak a i masters-vb-n. A DIGI Sport híradójának arról is meséltek, hogy miért hozták haza az Egyesült Államokból apjuk hamvait.
Remekül sikerült a világrekordot jelentő összegért igazolt Neymar (25) bemutatkozása a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatában, melynek vasárnapi bajnoki mérkőzésén egy-egy gólt és gólpasszt jegyzett a brazil csatár.
Valószínűleg több százan haltak meg egy földcsuszamlásban hétfőn a nyugat-afrikai Sierra Leone fővárosa, Freetown közelében - közölte Victor Foh sierra leonei alelnök.
Az Otthon Melege Program háztartási nagygép-csere alprogramját az észak-magyarországi régióban is óriási érdeklődés övezte, eddig 10 ezernél több pályázó jelezte támogatási igényét
Eszem ágában sincs meneszteni Dabóczi Kálmánt, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatóját - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Tarlós István főpolgármester, cáfolva a Népszava mai értesülését. Mégis marad pozíciójában...
Állandó dobhangok, gyönyörű viseletek, zsúfolásig megtelt előadósátor, lenyűgöző seregszemle több száz lovassal, íjászokkal és sportolókkal. Mindhárom napon ott kellett lenni, hogy érezzük: igenis korszerű dolog a hagyományőrzés, és őseink kultúrája nemcsak köztünk, hanem a testvérnépeink között is erős kapocs. A Kárpát-medence második legnagyobb
A Tesco áruházlánc a július 8-ai munkavállalói demonstráció óta nem reagált a szakszervezetek követeléseire, ezért a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) a mai nap felszólította a cég vezetőségét, hogy jelöljön ki egy...
A robotadó bevezetését javasolja a Párbeszéd. A párt szóvivője elmondta: az Európai Unió munkahelyeinek több mint a felét veszélyezteti az automatizáció, ami újfajta munkanélküliséget teremthet.
Az euróövezet feldolgozóipar gyengébben teljesített a vártnál júniusban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn közzétett kimutatása alapján.
Nagy volt a verseny Claudiáért, egymásra licitáltak a tévék, végül mégis régi munkahelye mellett döntött a sztárműsorvezető. Ennek oka sem titok: onnan kapta messze a legjobb ajánlatot. Liptai Claudia tavasszal bejelentette, hogy...
Akár a háromszorosára is nőhet a következő évtizedben az átvevőhelyi csomagkézbesítés piaca Kelet-Közép-Európában, köszönhetően az e-kereskedelem dinamikus fejlődésének és az innovatív megoldások terjedésének – derül ki a Roland Berger stratégiai tanácsadó cég legfrissebb tanulmányából.