A pletykamalom még tegnap is csúcsra járt, de végül meglepetések nélkül, olyan formában mutatkozott be a BMW M5 új generációja, amilyenre számítani lehetett. Mindez nem jelenti azt, hogy izgalmak nélkül maradunk: a 600 lóerő és a kikapcsolható összkerékhajtás önmagában sokat ígér – pedig ez csak a felszín.
A dühöngő férfi először összetört egy autót, azután több másikra felugorva összetörte a szélvédőiket. Az egyiknek letörte a visszapillantó tükrét és bedobta vele egy közeli lépcsőház ajtajának üvegét.
Az elmúlt napok nagyobb esései után mára már némi megnyugvás látszódik a tőzsdéken, a vezető részvényindexek 0,1 és 0,8 százalék közötti pluszban nyitottak. A nyersanyagpiacon az olaj és az arany ára is esik.Emelkedik Európa 2017.08.22...
Bő egy évtizede nem nőtt olyan gyorsan a nettó reálbér Magyarországon, mint júniusban. Az inflációt is figyelembe véve egy átlagkereső 12,2 százalékkal több jövedelemből gazdálkodhatott júniusban, mint tavaly ugyanekkor. Országos...
Az aratás környékén minden évben fellángolnak a gabonákban található gombatoxinok veszélyeiről szóló összeesküvés-elméletek. Van okunk tényleg izgulni miattuk?
A termékek jelölésében és a védjegyek piacán is rendet tenne az agrártárca annak a húszpontos akciótervnek a részeként, amelynek célja az élelmiszerek minőségének javítása és a vásárlói tudatosság növelése – nyilatkozta a Magyar Időknek Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára.
Újabb történelmi mérföldkőhöz érkezik el a napenergia 2017-ben, ez év végén ugyanis a fotovoltaikus napelemek telepített globális összkapacitása várhatóan utoléri és meghaladja majd az atomerőművekét. A napelemek hódítása pedig...
A pletykamalom még tegnap is csúcsra járt, de végül meglepetések nélkül, olyan formában mutatkozott be a BMW M5 új generációja, amilyenre számítani lehetett. Mindez nem jelenti azt, hogy izgalmak nélkül maradunk: a 600 lóerő és a kikapcsolható összkerékhajtás önmagában sokat ígér – pedig ez csak a felszín.
Utoljára 99 évvel ezelőtt volt olyan, az Egyesült Államok több tagállamán is "átvonuló" teljes napfogyatkozás, amelyre tegnap este került sor. Az Egyesült Államokban a nyugati parttól a keleti partig, egy, az egész országot átszelő sávban volt látható, ahogy a Hold rövid időre teljesen kitakarja a Napot, így annak csak külső légköre, koronája látha
A mikro- és kisvállalatok többsége már leginkább online intézi banki ügyeit, mintegy 40 százalékuk azonban továbbra is személyesen keresi fel a bankfiókot - derül ki a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. országos, reprezentatív, 500 vállalkozás megkérdezésén alapuló kutatásából.
Mintegy 150 millió forintnyi bírságot szabtak ki a munkavégzéssel összefüggésbe hozható szabálytalanságok miatt a munkaügyi hatóság emberei – derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaügyi osztályának első féléves összefoglaló jelentéséből. A munkahelyi balesetek száma enyhén csökkent a tavalyi év azonos időszakához képest, ám így is megközelítő
A Fővárosi Ítélőtábla elutasította Dr. B. Krisztián ügyvédjének az előzetes megszüntetését kérő indítványát. A doki így nem kerül szabadlábra, továbbra is rácsok mögött várja a tárgyalást.
Az augusztus harmadik hetében végrehajtott munkálatokkal véget ért az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) által koordinált idei országos szúnyogirtási program - közölte honlapján az OKF.
Az Országos Egészségpénztár adatai szerint sok a betöltetlen védőnői pozíció az országban. Ennek egyik oka, hogy többen mennek évente nyugdíjba, mint ahány fiatal pályakezdő munkába áll - írja a Magyar Hírlap.
Az Európában elkövetett terrortámadások nem békeidőben történnek, hanem háborús helyzetben, ahol muszlim katonák merényleteket követnek el - jelentette ki Földi László biztonsági szakértő kedden az M1 aktuális csatorna műsorában
A pénzügyi fogyasztók biztonságát is erősíti, hogy júliustól - az eddig papíralapú helyett - csak elektronikus hatósági vizsgát tehetnek a jövő pénzügyi, biztosítási vagy tőkepiaci közvetítői. Szigorodtak a közvetítői képzésre...
Donald Trump nem jelentett be konkrét számokat az esetleges afganisztáni csapatnövelésről Afganisztánban, és nem kívánt határidőt sem szabni egy majdani kivonulást illetően, amelynek szerinte "méltóságteljesnek" de nem elhamarkodottnak kell lennie
A Nézőpont Intézet ügyvezetője szerint idő- és ötletszerűtlen volt az Országgyűlés hétfői rendkívüli ülésének összehívására vonatkozó ellenzéki kezdeményezés
Júniusban a bruttó átlagkeresetek 14,4 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz képest, a növekedés ismét gyorsult az előző havi, 12,9 százalékos ütemet követően