Nagy dobásra készül a Volkswagen: a mai divatoknak megfelelően SUV irányba bővül az R modellsorozat. A 300 lóerős Golf után ezúttal a Tiguan jelentkezik potens csúcsmodellel, különösen, hogy a lemezek alatt az Audi RS modellekből is ismerős 2,5 literes, öthengeres turbómotor fog tevékenykedni.
Ismét fellebbent a hír arról, hogy a Škoda a Dacia nyomába ered: vagyis igazán költséghatékony modellel igyekszik felpezsdíteni kínálatát. A márka a 2020 körül érkező családi olcsó modellhez még stratégiai partnereket keres, a csehek célja pedig főleg a fejlődő országok piacának meghódítása lesz.
Heves hóviharok dúlnak a Marson, kizárólag éjszakánként - derül ki egy tanulmányból, amely megváltoztathatja a vörös bolygóról kialakult eddigi elméleteket.
Júliusban is a júniusi rekordalacsony, 10,8 százalékos szinten maradt a horvátországi munkanélküliségi ráta - derül ki a horvát statisztikai hivatal keddi közléséből.
Az idei Vásárhelyi Forgatagon összesen 361 program várja a közönséget, egyebek mellett lesznek családi és gasztronómiai rendezvények, bemutatkoznak a civil szervezetek, illetve megszervezik a marosvásárhelyiek világtalálkozóját is.
Chrissy Teigen (31) modell meglepő őszinteséggel beszélt arról, hogy komoly alkoholproblémákkal küzdött. – Egyszerűen túl sokat ittam. Hozzászoktam, hogy miközben a hajamat vagy a sminkemet csinálták, ittam egy pohár bort. Aztán a pohár bor már a show előtt is kellett. Aztán még pár pohár következett a show után.
Szerkezetátalakítást és technológiai fejlesztéseket javasol a magyar alma versenyképességének megőrzésére a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), október közepétől pedig almafogyasztást népszerűsítő kampányt indít - közölte a testület kedden az MTI-vel.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint a nyáron történtek alapján továbbra is helytálló az az állítás, hogy Európában a biztonsági helyzet soha nem volt ilyen rossz, és a terrorfenyegetettség sem volt ilyen súlyos, mint most.
Amerikai kutatók "megcsapolták" elit futók és evezősök mikrobiomját és olyan baktériumokat azonosítottak, amelyek segíthetik őket jó eredmények elérésében.
Vádat emeltek Romániában a Digi cégcsoport több jelenlegi és volt vezetője ellen egy korrupciós ügyben, amelyben a telekommunikációs vállalatot megvesztegetéssel gyanúsítják.A Romániában, Magyarországon, Spanyolországban és Olaszországban telekommunikációs szolgáltatásokat biztosító vállalat vezérigazgatója, Serghei Bulgac is a vádlottak között van
Ma a Groupama Arénában ad koncertet napjaink egyik legsikeresebb énekese, Robbie Williams (43). Az angol zenész szólistaként még egykori bandájánál is sikeresebb lett. Róla szól a Blikk e heti sorozata.
Donald Trump korábbi kivonuláspárti nyilatkozataival szemben az Egyesült Államok néhány ezer fővel növeli katonai jelenlétét Afganisztánban - mondta el a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója kedden az M1 aktuális csatorna műsorában.
Amy May Shead (29) néhány éve még ígéretes jövő elé nézett. Sikeres, fiatal nő volt, aki a brit iTV csatornán futó reggeli műsor, a This Morning producereként dolgozott. 2014. április 14-én néhány barátjával re utazott, ahol ellátogattak egy étterembe. Amy egy magyar nyelvű üzenettel jelezte a pincéreknek, hogy súlyos földimogyoró-allergiában szenv
Csak úgy forr a levegő Stadler József (66) körül a Balaton partján! A könyvét dedikáltatók között ugyanis rengeteg a csinos fiatal lány, akik, ahogy az egykor jól menő vállalkozó mondta, többet is el tudnának képzelni az exmilliárdossal, mint egy saját kezű aláírás az önéletrajzi kötet első oldalán.
A Széchenyi Tőkebefektetési Alap (SZTA) jelenlegi és korábbi portfóliócégeinél 2017 közepére csaknem 2000-rel nőtt a munkavállalók száma a befektetések előkészítésekor jegyzett adatokhoz képest. Míg a portfóliócégek a – különböző években végrehajtott – befektetéseket megelőző időszakokban összesen közel 950 főt foglalkoztattak, addig a NAV adatbázi
Végre előkerült Debreczeni Zita, akit a Potyautas előző részében hiába próbált hívogatni a férje, Gianni Annoni. Zita nem köntörfalazott, az anyósülésen ülve rengeteg érdekes titkot elárult a magánéletükből. Például azt is, hogy állnak a gyermekvállalással, de egy meglepő történet is napvilágra kerül: hogyan lett majdnem rémálom az álomesküvőjükből
Európa egyik legvérmesebb szurkolótábora érkezhet Magyarországra. A Videoton focicsapata az Európa-liga utolsó selejtezőkörének visszavágóján (az első meccs 0-0 lett) a szerb Partizan Beogradot fogadja csütörtökön, amelyet szurkolói miatt többször is súlyosan megbüntetett már az európai szövetség.
A CIG Pannónia 2,484 milliárd forint nyereséget ért el az első félévben, az egy részvényre jutó eredménye 40,2 forint volt - jelentette be a társaság kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapjáén megjelent nemzetközi számviteli előírások (IFRS) szerint készített konszolidált gyorsjelentésében.
Már nem kell sokat várnia a Queen rajongóinak a zenekarról szóló filmre. A legendás brit rockegyüttesről szóló Bohemian Rhapsody című alkotást az X-Men-filmek amerikai származású rendezője, Bryan Singer (51) jegyzi majd, és 2018-ban mutatják be.
Az, hogy kit mennyire visel meg egy migrénes roham, egy torok- vagy vesegyulladás, egyéntől függ. Ugyanakkor gondoljunk csak arra: mennyivel kínzóbbnak érezzük a bajunkat, ha rákoncentrálunk, s milyen gyakran megtörténik, hogy szinte megfeledkezünk róla, ha éppen nagyon leköti valami más a figyelmünket. Összeállításunkban néhány példát gyűjtöttünk
Jelentősen megugrottak a hazai kkv-k pénzügyi várakozásai – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás adataiból. Átlagosan 8,5%-os árbevétel-, és 5,1%-os profitnövekedésre számítanak a következő egy évben, ami 2006 óta a legmagasabb előrevetített várakozás. Pénzügyeik jövőbeni alakulását tekintve a mikrovállalkozások a legoptimistábbak, árbevétel é
Felkerült a külföldről támogatottnak minősülő szervezetek listája az úgynevezett Civil Információs Portálra. Egyelőre összesen 32 szervezet található meg rajta - írta az Index.
Hiába kérte a kivitelezést végző cég az egyik kábeltévé szolgáltatót, hogy helyezze át a vezetékek tartó oszlopát Nagykanizsán, mert a tervezett út közepén áll az oszlop. Miután több mint fél évet vártak és nem történt semmi, úgy döntöttek, hogy azt a bizonyos útbekötést megépítik. Meg is tették, így az oszlop most ott áll a kereszteződés egyik ágá
Majdnem két évre sötétségbe borította a Földet az a hatalmas mennyiségű korom, amely a dinoszauruszok kipusztulását okozó aszteroida becsapódását követő globális erdőtüzek révén került a légkörbe. A sötétség következtében a növények nem jutottak elég fényhez a fotoszintézishez, a bolygó felszíne pedig drasztikusan lehűlt.
Csütörtöktől várhatóan október 31-éig forgalomkorlátozások lesznek a budapesti Nyugati téren, mert elkezdik a 3-as metróvonal felszíni pótlásához szükséges út- és forgalomtechnikai munkákat - közölte a BKV Zrt. kedden az MTI-vel.
Nem mindenkinek fáj ugyanazért a háta: a panaszok mögött a legkülönfélébb okok húzódhatnak meg. Befolyásolja a hát egészségét az is, hogyan végezzük a munkánkat, napi dolgainkat. A szakértők 3 különböző hátfájástípust különböztetnek meg, amelyek más és más panaszokat okoznak, és másféle kezelést is igényelnek. Tesztünk segítségével kiderítheti, ön
Emberfeletti megpróbáltatások, csapatjáték, a félelmek legyőzése, önmaguk megismerése – ezek várnak arra a 16 emberre, akik augusztus 28-tól a Survivor című műsorban küzdenek az RTL Klub képernyőjén.
Mark Wahlberg volt az elmúlt 12 hónap legjobban fizetett filmszínésze a világon; a Forbes magazin kedden bemutatott listája szerint 68 millió dollár adózás előtti bevételre tett szert 2016 júniusa és 2017 júniusa között.