Az ipari termelés volumene 4,0 százalékkal haladta meg júniusban az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 6,5 százalékkal emelkedett - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken, első becslése alapján
Akár 8 évig terjedő börtönt is kaphat az a 18 éves fiatalember, aki nemrég a BKK e-jegyrendszerének hiányosságaira hívta fel a figyelmet. Az információs rendszer vagy adat megsértését bünteti a törvénykönyv, és miután a BKK közérdekű...
Évről évre egyre többen engedhetnek meg maguknak legalább egy hétnyi nyaralást, a jobb eredmények mögött elsősorban a családok javuló jövedelmi viszonyai állnak - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az MTI-nek
És az MTI még szemlézi is: „Frank Tibor Amerika-szakértő szerint káosz és kapkodás jellemzi Donald Trump kormányzását az Egyesült Államokban, a gyakori személycserék és álláspontváltozások arra utalnak, hogy az elnök «bajban van»”.
Az elemzők 280 millió dollárnyi profitra számítottak a Royal Bank of Scotlandtől, erre a bank a második negyedéves gyorsjelentésében az elemzői várakozásokra csúnyán ráverő, 894 millió dolláros profitról számolt be. A brit nagybank...
A dél-koreai titkosszolgálat elismerte, hogy a választók interneten keresztüli manipulációjával megpróbálta befolyásolni a 2012-es elnökválasztás kimenetelét a konzervatívok javára - derült ki az ügynökség csütörtök esti közleményéből.
Jóval több támogatója van a Momentumnak annál a kettőnél, mint aki most a nyilvánosság előtt is megjelent – mondta a mozgalom szóvivője reggeli műsorunkban.
A Stephen King-regényfolyamból készült A setét torony mellett egy romantikus tinidrámát és egy francia vígjátékot is bemutatnak a héten a magyar mozikban.
Liam Gallagher, az Oasis volt énekes négy szám után félbeszakította koncertjét, és távozott a színpadról a Lollapalooza fesztivál nyitónapján, helyi idő szerint csütörtök este - tudósított a Chicago Tribune.
Soha nem utazott még egy hónap alatt annyi magyar turista Horvátországba, mint idén júliusban, amikor számuk meghaladta a 200 ezret, de év végéig a tavalyit szintén meghaladó adatokat várnak a magyaroktól - mondta el a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletvezetője.
Milyen további betegségeket "vonz" például a cukorbetegség? Az ilyen összefüggések feltárásában segít az új, brit-magyar fejlesztésű multimorbiditási térkép. A 250 legfontosabb betegség közti kapcsolatot bemutató hálózatról Bagdy Györgyöt, a Semmelweis Egyetem tudományos rektorhelyettese beszélt az InfoRádióban.
Frank Tibor Amerika-szakértő szerint káosz és kapkodás jellemzi Donald Trump kormányzását az Egyesült Államokban, a gyakori személycserék és álláspontváltozások arra utalnak, hogy az elnök "bajban van".
Újra elkészítette átfogó budapesti újlakáspiaci elemzését a Futureal-csoporthoz tartozó Cordia Zrt. A 2017 első félévi jelentés szerint továbbra is nagy a kereslet, az átlagos négyzetméterár 655 ezer forintra nőtt, a kerületi átlagos négyzetméterárak 300 ezer és 1,1 millió forint között szóródnak, új projektekben 5400 lakás értékesítése kezdődött
Hatalmas tűz ütött ki péntekre virradóra a világ egyik legmagasabb lakóépületében, a 79 emeletes dubaji Torch-toronyban, de a lakóit időben kimenekítették, és a tűzoltóknak körülbelül két és fél óra alatt sikerült eloltaniuk a lángokat
Miközben Európában gyengén indul a nap, a BUX hasít, elsősorban a Molnak köszönhetően. A dollár tovább gyengélkedik, a forint még mindig nagyon jól tartja magát.
Soha nem utazott még egy hónap alatt annyi magyar turista Horvátországba, mint idén júliusban, amikor számuk meghaladta a 200 ezret, de év végéig a tavalyit szintén meghaladó adatokat várnak a magyaroktól - mondta el a Horvát Idegenforgalmi Közösség i képviseletvezetője pénteken az MTI-nek.
Már negyedik egymást követő profitjáról számol be negyedéves szinten a japán nyugdíjalap, amely a japán és a globális részvénypiac menetelésének és ezzel együtt a jen gyengülésének hatására 46 milliárd dollárnyi nyereséget könyvelt...
Komoly visszhangja volt a nyugat-európai országok által meghozott új szabályozásoknak, amelyek a magyar fuvarozókat is erősen érintik. Dittel Gáborral, a NiT Hungary ügyvezető főtitkárával ezekről az intézkedésekről, várható hatásaikról, valamint a visszavonásukra tett lépésekről beszélgettünk legújabb videónkban.
Optimista hangulatban indult a kereskedés a magyar tőzsdén, kilőtt a Mol, melynek árfolyama már több, mint két százalékot emelkedett. Továbbra is a Mol vezeti az emelkedést 2017.08.04 12:51A délutáni kereskedésben nincs sok változás...
Bella Thorne-t annak idején a Disney csatornán az Indul a risza Sissi-jeként ismerhettük meg. Azóta persze a nyíltan biszex, lázadó, sokszor botrányosan viselkedő színésznőről ezt senki meg nem mondaná.
A Kemény Dénes irányította Millennium csapata véresen komolyan veszi a jövő hétfőn kezdődő margitszigeti masters-vb-t, ezt Molnár Tamás nyelvbotlása is alátámasztja.
Az Autó Pult oldalán ritkán foglalkozunk kétkerekűekkel, de az APWorks legutóbbi bejelentése bizony megérdemli a figyelmet. Az Airbus leányvállalataként működő cég ugyanis bemutatta az első nagyközönség számára is elérhető, háromdimenziós nyomtatóval készült motorkerékpárt. Az újdonság igencsak testhezálló nevet kapott: a Light Rider típusjelet adták neki a gyáriak.
Évről évre egyre többen engedhetnek meg maguknak legalább egy hétnyi nyaralást, a jobb eredmények mögött elsősorban a családok javuló jövedelmi viszonyai állnak - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az MTI-nek.
Az utóbbi években számos kampány ösztönzi a magyar vásárlókat, hogy hazai termékeket vegyenek a külföldieket helyett. Ezeknek már láthatóan megvan a hatásuk, bár továbbra sem minden termékkategóriában keresik a magyar árucikkeket....