A gyerek medence elengedhetetlen ezekben a napokban! A hőséget túlélni csakis a vízben pancsikolva lehet. De hogy 2-3 naponként takarítsd a medencét, mert bezöldült a víz? Az igazán túlzás! Pedig muszáj. Ám erre is van megoldás!
Az FC Barcelona csütörtökön este bejelentette, hogy megszűnt a szerződése Neymarral, miután a brazil labdarúgó kifizette a 222 millió eurós (67,7 milliárd forintos) kivásárlási árát.
Az Iszlám Állam terrorszervezet még mindig népirtást folytat Irakban a jazidi kisebbség ellen, miközben a nemzetközi közösség nem tesz eleget azon kötelességének, hogy megtorolja ezt a bűncselekményt – közölte az ENSZ Szíriával foglalkozó független vizsgálóbizottsága csütörtökön azzal kapcsolatban, hogy a dzsihadisták három évvel ezelőtt indítottak
A porfíria nagyon ritka betegség, ezért felismerése sokszor nehézségekbe ütközik. Lényege a hemoglobin felépítésének a zavarában rejlik. Bár a betegségre való hajlam örökletes, megjelenését a stressz, az alkohol és bizonyos gyógyszerek idézhetik elő az arra hajlamos embereknél.
Az atv.hu elérte Bienerth Gusztávot Moszkvában, és az úszószövetség elnöke interjút adott portálunknak. Munkatársunknak kijelentette: nem mond le. De ha az elnökségi tagok nem akarnak tovább dolgozni, azt természetesen elfogadja! A közgyűlést a Masters világbajnokság, illetve az indianapolisi ifi verseny után hívja össze - derült ki szavaiból.
A 34 esztendős középhátvéd 2007-ben a Sheffield Unitedtől igazolt a liverpooli együtteshez, s több mint 340 mérkőzésen lépett pályára a csapat színeiben.
Hosszú Katinka a szerdai két első és egy második hely után aranyéremmel zárta szereplését Moszkvában, a rövid pályás úszó világkupa-sorozat idei nyitóállomásán.
Szereti szétválasztani az élete szerepeit Zsédenyi Adrienn, azaz Zséda (42). Amikor színpadon áll, akkor teljes energiájával arra a történetre koncentrál, amit el szeretne mondani.
Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke először hétfőre hívta össze a testület rendkívüli ülését, de az a kormánypárti képviselők távolmaradása miatt határozatképtelen volt.A csütörtöki ülés napirendjén viszont az aktuális nemzetbiztonsági kérdések mellett a belügyminiszter és a honvédelmi miniszter által benyújtott, a közbeszerzési törvény hat
Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke először hétfőre hívta össze a testület rendkívüli ülését, de az a kormánypárti képviselők távolmaradása miatt határozatképtelen volt.A csütörtöki ülés napirendjén viszont az aktuális nemzetbiztonsági kérdések mellett a belügyminiszter és a honvédelmi miniszter által benyújtott, a közbeszerzési törvény hat
Komoly visszhangja volt a nyugat-európai országok által meghozott új szabályozásoknak, amelyek a magyar fuvarozókat is erősen érintik. Dittel Gáborral, a NiT Hungary ügyvezető főtitkárával ezekről az intézkedésekről, várható hatásaikról, valamint a visszavonásukra tett lépésekről beszélgettünk legújabb videónkban.
Korlátozzák a forgalmat en a budai alsó rakparton egy szombat esti futóverseny miatt, a közösségi közlekedés egyes járatainak menetrendje is változik - közölte a i Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
A szélsőségessé válás megelőzésére indított kezdeményezést hét minisztérium és több civil szervezet Ausztriában, mivel az országban magas azon emberek száma, akik radikális iszlám terrorszervezetekhez csatlakoztak vagy szimpatizálnak azokkal – közölte a Die Presse című osztrák lap csütörtöki száma.
Nyomoz a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a BKK jegyértékesítési rendszerének ügyében - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata.
Nyomoz a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a BKK jegyértékesítési rendszerének ügyében - közölte csütörtök este az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata az MTI-vel.
Nyugdíjas polgárháborúról vizionált Facebook-bejegyzésében Vona Gábor, a Jobbik-elnöke. A Fidesz mellett a Nyugdíjasok Szociális Fóruma és az Idősek Tanácsa is elhatárolódott a kijelentéstől és bocsánatkérésre szólította fel a politikust. A Lokál budapesti nyugdíjasokat kérdezett a felháborító sorok kapcsán.
A második negyedévben folytatódott a táblagép-világpiaci forgalom csökkenése, ütemét azonban mérsékelte néhány nagy keresletnek örvendő olcsóbb típus megjelenése - állapítja meg az amerikai International Data Corporation (IDC) távközlési és informatikai piackutató intézet csütörtökön kiadott elemzése.
96 éves korában nyugdíjba vonult Fülöp herceg. Erzsébet királyné férje utoljára jelent meg hivatalos minőségében a nyilvánosság előtt. Mintegy hét évtizedes pályafutása alatt több mint huszonkétezerszer képviselte a királyi családot, és több mint ötezer beszédet mondott. Részletek a videóban.