Több százan mentek az utcára a vidéki városban támogatni a zendülő katonákat. Ha a hadsereg is elkezd szétesni, nem marad sok támasza a venezuelai kormánynak.
Hét független jelölt közül az eddigi alpolgármestert, Szinayné Csarmasz Bernadettet választották meg vasárnap a Zala megyei Babosdöbréte új polgármesterének.
Végső elkeseredésében döntött úgy Wolf Mercédesz (28), hogy kilép teste fogságából, az Update módszerben látta a kiutat, ami végül meg is hozta neki az eredményt.
A pornóipar sokak szerint igen rossz hatással van az emberekre, mert arra késztetik a párokat, hogy pontosan azt kell csinálni az ágyban a kedvesünkkel, mint a filmekben.
Az érthetetlen okokból versenyezni engedett, doppinggal kétszer lebukó Gatlin utolsó versenyén verte meg a visszavonuló Usain Boltot, a közönség nem díjazta.
Egyre több lakáshitelnél jár le az árfolyamgát 5 éves időtartama. Az elmúlt 5 évben az adósok 180 forintos árfolyamon törlesztették a svájci frank hitelt, miközben a valós árfolyam ennél magasabb
A címvédő Budapest Honvéd és a legutóbb második Videoton is 2-0-ra nyert idegenben a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójában, ezzel holtversenyben az élen állnak.
A Videoton az új szerzemény Ezekiel Henty, valamint Danko Lazovic találatával nyert 2-0-ra Mezőkövesden a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójának vasárnapi játéknapján
Vészesen közeledik a szeptemberi 24-i németországi választás, a jelenlegi kancellár, Angela Merkel pártcsaládjának azonban nincs oka az aggodalomra. Legalábbis, ha hihetünk a közvéleménykutatásoknak. Hét hét van hátra a Bundestag-választásig...
A holland hatóságok 170 tojásjelölő kódszámot tettek közzé, amelyekkel pontosan be lehet azonosítani a Fipronil rovarirtó szerrel szennyezett tojásokat
Németország keleti tartományaiban negyedszázaddal az újraegyesítés után is többet dolgoznak, de kevesebbet keresnek az emberek mint a nyugati tartományokban - írja a Kölner Stadt-Anzeiger.
Újraválasztották Baranya István korábbi független polgármestert a Tolna megyei Bölcskén vasárnap, időközi önkormányzati választáson, amelyet önfeloszlatás miatt rendeztek
Lemondott a Momentumban betöltött elnökségi tagságáról Kádár Barnabás, a Nolimpia-kampány koordinátora, aki másfél éve tagként kezdte a munkáját, majd igazgató lett, tudta meg a 24
Diana magánéletének legintimebb részletei kerültek nyilvánosságra a walesi hercegnő halálának közelgő huszadik évfordulója alkalmából vasárnap este bemutatott dokumentumfilmben, amelyet sokak felháborodása ellenére sugárzott a Channel 4 brit televízió
Fontos határidő közeleg az Egyesült Államokban és a kötvénypiaci befektetők már el is kezdtek rá készülni. Az amerikai költségvetési hivatal számításai szerint a tengerentúli törvényhozóknak legkésőbb október közepéig meg...
Fontos határidő közeleg az Egyesült Államokban és a kötvénypiaci befektetők már el is kezdtek rá készülni. Az amerikai költségvetési hivatal számításai szerint a tengerentúli törvényhozóknak legkésőbb október közepéig meg...