Itt a Despacito őrület. Csak a hivatalos oldalukon több mint 2 milliárd megtekintésnél jár a klip. Mitől lesz egy bugyuta dalocskából milliárdok által dúdolt világsláger? Presser, Geszti, Caramel és Lovasi próbálja megfejteni a rejtélyt, no meg azt is latolgatják, hogy mikor lesz nekünk magyaroknak is ilyen dalunk. Sváby András riportfilmje a Despa
Nagy az igény a termelői piacokra, az őstermelőknek értékesítési lehetőségre van szükségük, a vásárlók pedig egyre inkább keresik a jó minőségű hazai termékeket - mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán szombaton.
A jelenlegi hőséghullám nagyon megviseli az idősek szervezetét. Ebben a korban ugyanis már nem működik tökéletesen a szervezet hőszabályozó mechanizmusa.
Kihúzták az Ötöslottó 31. heti nyerőszámait, amelyet ezúttal is élőben közvetített a Pénzcentrum. Ezen a héten sem volt telitalálatos szelvény, jövő héten már 2 milliárd 727 millió forint lesz a tét. Az Ötöslottó nyerőszámai...
Az evangélikus püspök szerint keresztényként "nem olyan igazgatási-technikai kérdésekre kell megfelelnünk, mint hogy például a kerítés vagy a sűrűbb zöldhatár-járőrözés-e a hatékonyabb megoldás, hanem arra, hogy a gyűlölet vagy az irgalmasság hangja válik-e normává."
Hogy ne csak a zenei élményektől legyen hangos a Sziget Fesztivál, hanem a magyar film kiemelkedő alkotásai is teret kapjanak, a Magyar Nemzeti Filmalap ismét felállítja a Mozi Sziget-sátrat a legnagyobb hazai fesztiválon. Elsősorban a legfrissebb alkotásokból, illetve az elmúlt év premierfilmjeiből állították össze a programot, de a közelmúlt fesz
A Trónok harca és a Star Wars után újabb szuperprodukciónak ad otthont a horvátországi Dubrovnik, a hírek szerint ugyanis a 25. James Bond-filmet az Adria-parti városban forgatják.
London kész 40 milliárd eurót fizetni az Európai Uniónak a kilépési megállapodás részeként - írta honlapján a Sunday Telegraph című brit konzervatív vasárnapi lap három névtelenül nyilatkozó londoni kormányforrásra hivatkozva.
Eljárást indított Ukrajnában az ügyészség a Scooter német technozenekar tagjai ellen, mert pénteken felléptek egy zenei fesztiválon az Oroszország által jogellenesen elcsatolt Krímben - tudatta egy interjúban Ukrajna berlini nagykövete.
A tartós hőség veszélye miatt már csak első- és másodfokú figyelmeztetések vannak érvényben több megyében. Emellett csaknem az egész országra a heves zivatarok és a felhőszakadás veszélye miatt is első- és másodfokú figyelmeztetéseket adtak ki vasárnapra.
Franciaországba 271 dzsihadista tért haza miután Irakban vagy Szíriában harcoltak szélsőséges szervezetek fegyvereseiként és az ügyészség mindannyiuk ellen vizsgálatot indított - jelentette ki a Le Journal du Dimanche című, vasárnaponként megjelenő lapnak adott interjúban Gérard Collomb francia belügyminiszter
Korábban nem tapasztalt, feltérképezetlen tartományokba kényszerítette a klímaváltozás a Földet. A tengerszint emelkedése, a pólusok jégsapkáinak olvadása és sorra dőlő hőmérsékleti rekordok csak a leginkább egyértelmű jelei annak...
Az első csípővizsgálatot a kisbabán már születés után, pár naposan elvégzi az újszülött gyógyász. Sokakban felmerül a kérdés, hogy miért nem elég ennyi? A válasz pedig nagyon egyszerű: a csecsemők nagyon gyorsan, hétről-hétre nőnek, fejlődnek, változnak. Ezért szükséges az ellenőrző és szűrővizsgálatok ismétlése, hiszen ez az időszak az alapja a gy
Két településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: a Zala megyei Babosdöbréte lakói polgármesterre, a Tolna megyei Bölcske lakói pedig településvezetőre és képviselőkre is szavazhatnak
Mára virradóan ismét megdőlt a legmagasabb minimum hőmérséklet rekordja. Eddig ezen a napon a legmagasabb minimum-hőmérsékletet 2012-ben Tevelen mérték, 25,3 fokot. Ma hajnalban Szeged-belterületen 25,6 fokot mértek. Megdőlt a rekord Budapesten is, az eddigi rekord Budapest-belterületen 2012-ben 23,7 fok volt, ma hajnalra Budapest Lágymányoson 25,1
Idén a nyári gumiabroncsok eladása 10 százalékkal meghaladta az előző évit, a magyar autósok 68 ezer forintot költöttek átlagosan új nyári gumi vásárlására - közölte az Automax Kft
Vasárnapra virradóan ismét megdőlt a legmagasabb minimum hőmérséklet rekordja. Eddig ezen a napon a legmagasabb minimum-hőmérsékletet 2012-ben Tevelen mérték, 25,3 fokot.
Már több mint 100 cég regisztrált az online számla tesztoldalán, a 2018. július 1-jén debütáló e-számlázás a gazdaságfehérítés újabb fontos állomása – tájékoztatta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t.
A tartós hőség veszélye miatt már csak első- és másodfokú figyelmeztetések vannak érvényben több megyében. Emellett csaknem az egész országra a heves zivatarok és felhőszakadás veszélye miatt is első- és másodfokú figyelmeztetéseket adtak ki vasárnapra.