Felmondta a tavaly szeptemberben kötött koalíciós szerződést a kormányzó szövetségben részt vevő második legerősebb szlovák tömörülés, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke .
A hulladékgazdálkodással kapcsolatos lakossági szemléletformálásra, a környezettudatos gondolkodás erősítésére 200 millió forint összegben írnak ki pályázatot civil szervezetek, önkormányzatok és egyházak részére - közölte V....
Aki nem a férje, Károly brit trónörökös volt. Egy testőr volt a szerelme, halálának pedig Diana szerint köze volt a viszonyukhoz. Erről beszél a most nyilvánosságra került felvételeken.
Bruttó 3 forinttal emeli a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdától a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik – értesült piaci forrásból az MTI.
A civilizált társadalmakban - elsősorban a mozgásszegény, ülő életmód következtében - tíz emberből nyolc-kilenc szenved valamilyen mozgásszervi fájdalomtól. Szerencsére számos hagyományos gyógyító eljárást ismerünk, amelyek hatásmechanizmusára ugyan a nyugati orvoslás nem, vagy csupán az utóbbi időben talált magyarázatot, mégis kiváló eredménnyel m
Júniusban 5,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom. Továbbra is a nem élelmiszerek közé sorolt tartós fogyasztási cikkeké a főszerep. A forint erősödése is szerepet kaphat a jövőben.
A brit Tesco bejelentette, hogy hamarosan megszünteti az 5 penny-be kerülő zacskóit. A vásárlók mostantól dönthetnek: megveszik a drágább szatyrot, vagy figyelnek arra, hogy zacskó nélkül ne induljanak el bevásárolni. Nemrég...
Visszavontak a piacról három pirotechnikai terméket, mert veszélyesnek bizonyultak - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a police.hu oldalon hétfőn.
A lakásvásárlással, -bérléssel vagy -kiadással járó adminisztráció egyik legfontosabb eleme a közművek szabályos átíratása. Ha jól csináljuk, sok kellemetlen meglepéstől óvhatjuk meg magunkat. Elkerülhetjük például, hogy az előző tulajdonos vagy bérlő számláit nekünk kelljen kifizetnünk. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal egy haszno
Hosszúszárnyú bálna rontott alulról egy turistákat szállító hajónak az ausztrál partoknál, egy utas eszméletét vesztette, hárman csonttörést szenvedtek - közölte a hajó kapitánya.
Felmondta a tavaly szeptemberben kötött koalíciós szerződést a kormányzó szövetségben részt vevő második legerősebb szlovák tömörülés, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke hétfőn - jelentette az SNS sajtóosztályának közlésére hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.
Az Európai Unió tagországai átlagosan a bruttó hazai termékük (GDP) egy százalékát költik szabadidős, kulturális és vallási tevékenységek támogatására; a tagállamok GDP-arányos listáját Magyarország vezeti 2,1 százalékkal – derült ki az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) hétfőn közzétett jelentéséből.
Kisiklott két üres vasúti kocsi a budapesti Déli pályaudvaron, ahol emiatt csak korlátozottan tudnak szerelvényeket indítani és fogadni hétfő délután - közölte a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-vel.
Kisiklott két üres vasúti kocsi a budapesti Déli pályaudvaron, ahol emiatt csak korlátozottan tudnak szerelvényeket indítani és fogadni hétfő délután - közölte a Mávinform sajtóügyeletese.
Sem a hölgyeknél, sem a férfiaknál nem történt változás az élbolyban, viszont Gálfi Dalmát leszámítva a magyar teniszezők rontottak pár helyet a listán.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal felhívja az interneten vásárlók figyelmét, hogy az Európai Unión kívülről - például Távol-Keletről vagy az USA-ból - postán érkező árukat kötelező vámkezeltetni. Az interneten megrendelt áruk 22...
Átlagosan 68 ezer forintot költött új nyári gumi vásárlására a magyar autós idén, a legjobban a dél-koreai márkák fogytak. Az Automax elemzése szerint tavalyhoz képest 10 százalékkal bővült az eladás, ami egyben balesetmentesebb közlekedést hozhat: a gépjármű-tulajdonosok már nem várják meg, hogy tükörsima legyen az abroncs, akkor cserélnek, amikor
- Kisiklott két üres vasúti kocsi a i Déli pályaudvaron, ahol emiatt csak korlátozottan tudnak szerelvényeket indítani és fogadni hétfő délután - közölte a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-vel.
Kegyetlenül felakasztottak egy kutyát Solt közelében, egy szántóföldön. Az esetben az az egyik legszörnyűbb, hogy a szerencsétlen állat nyakát egy bálamadzag vágta át.
A hulladékgazdálkodással kapcsolatos lakossági szemléletformálásra, a környezettudatos gondolkodás erősítésére 200 millió forint összegben írnak ki pályázatot civil szervezetek, önkormányzatok és egyházak részére - közölte a Földművelésügyi Minisztériumnál (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón
Két rangos Szuperkupával – a némettel és az angollal – melegítettünk a hét végén az európai klubfutballszezonra. Mindkét mérkőzésen tizenegyesek döntöttek, s a bajorok, illetve az Ágyúsok nevettek a végén. Giroud kiszorult az Arsenal kezdőjéből, de az ő lövése juttatta a salátástálhoz Arséne Wenger együttesét.
Súlyos károkat okozott az Erdélyen vasárnap délután és este végigsöpört vihar, amely a múlt heti szélsőséges hőség után érte el a térséget - jelentette a helyi média.
Holnap este eldől, hogy a portugál futballzseni vagy a honfitárs edzőkirály a jobb! Az Európai Szuperkupa-meccsen (kedd, m4, 20.45) Cristiano Ronaldóval (32) a soraiban a Bajnokok Ligája-győztes Real Madrid és a José Mourinho (54) által a kispadról irányított Manchester United csap össze. Habár remek viszonyban vannak egymással, ezúttal csak az eg
Júliustól létesülhetnek nyugdíjas-szövetkezetek a dolgozni akaró idősek továbbfoglalkoztatására. Az ötletet a diákszövetkezeti forma adta, a cél az országos munkaerőhiány mérséklése.