Axwell & Ingrosso, Oliver Heldens, Craig David, Alesso, Elle Eyre, Martin Solveig, a Vini Vici, Carnage, a Disciples, Princess Nokia, Night Lovell és NGHTMRE is fellép a Balaton Soundon július 4-től 8-ig Zamárdiban - közölték a szervezők.
Szöges ellentét feszül a lakossági nyugdíjtervek és a tényleges megtakarítások között. Bár a 30-59 éves magyarok több mint fele úgy látja, hogy még a 30-as évek előtt meg kellene kezdeni a spórolást a nyugdíjas évekre, a 30-as korosztály 58 százaléka még hozzá sem kezdett. Mindössze a magyarok negyede rendelkezik kifejezetten nyugdíjcélú megtakarít
Átadták az Invitech Solutions Budapestet lefedő LoRa-technológiájú hálózatát, ami egy Internet of Things (IoT - interneten keresztül összekapcsolt, irányított eszközök hálózata) platform - írja a 24.hu. A Long Range (nagy hatótávolsággal...
A Szlovénia és Horvátország között természetes határt képező Kupa folyóba fulladt egy közel-keleti migráns, aki Szlovéniába próbált bejutni illegálisan, halálának pontos körülményeit egyelőre nem sikerült tisztázni- írta a Jutarnji List című horvát napilap pénteken
A hagyományos fogyasztóvédelmi ügyek, a jótállás és szavatosság mellett idén is a webáruházak, valamint a termékbemutatók ellenőrzése lesz a fogyasztóvédelem legjelentősebb feladata – mondta Keszthelyi Nikoletta, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára pénteken az M1 reggeli műsorában.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Karcagon nyitotta meg hatodik NAK Szolgáltató Központját, a falugazdászi körzetközponttal egy fedél alatt többek között tájékoztatási, tanácsadási szolgáltatásokat is nyújtanak a gazdálkodóknak, vállalkozásoknak, külső szakmai partnerek bevonásával. A kamara további szolgáltatóközpontokat nyit.
Szépen hízik a boltos vásárlás, immáron 2013 második fele óta. De a drága cikkek – bútor, mosógép, televízió, laptop és autó – esetében még van lemaradás.
Megérkezett az Európai Bíróságra az a kereset, melyet az Európai Bizottság nyújtott be Magyarország ellen a külföldi egyetemek, a többi között a Közép-európai Egyetem (CEU) működési feltételeit meghatározó magyar szabályozás miatt indított kötelezettségszegési eljárásban - közölte pénteken a luxembourgi székhelyű bírói testület.
Nagyot ugrott az Amazon nyeresége a tavalyi utolsó negyedévben: a profit először lépte át az egy milliárd dolláros határt, nem is akármennyivel 1, 86 milliárd dollár lett, az egy részvényre jutó eredmény 3,75 dollár lett az egy évvel korábbi 1,54 dollár után. Elemzők 1,88 dollárt vártak.
Nem talált semmi törvénytelent, így lezárta az illetékes ügyész a portugál pénzügyminiszterrel szembeni vizsgálatot, azaz megtarthatja posztját és az Eurócsoport elnöki tisztségét is Mario Centeno - derült ki csütörtökön. Közben...
A hepatitis D a máj hepatitis D-vírusfertőzés által okozott gyulladását jelenti. A fertőzés károsítja a májsejteket és megzavarja a szerv működését. A hepatitis D vírus (HDV) akkor tudja megfertőzni a szervezetet, ha egyidejűleg vagy korábban az egyén hepatitis B vírussal (HBV) is megfertőződik/megfertőződött. A hepatitis D vírus ugyanis csak a B v
A látássérültek csak tanú jelenlétében vehetik át a könyvelt postai küldeményeket. Az ombudsman szerint ez sérti a jogaikat, a feladat az lenne, hogy biztosítsák a postai szolgáltatás akadálymentességét.
Székely László ombudsman szerint sérti az egyenlő bánásmód követelményét a Magyar Posta azon gyakorlata, amely szerint minden esetben és automatikusan csak nagykorú tanú jelenlétében engedi átadni a postai könyvelt küldeményt a vak és gyengénlátó címzett számára
Sikerült épségben felszínre hozni 955 embert egy dél-afrikai aranybánya mélyéről, ahol azért rekedtek, mert a Free State (Szabadállam) tartomány térségében tomboló vihar miatt előző nap megszakadt az áramellátás.
Még az olasz választások előtt újabb nagyobb összeget fordít a világ legnagyobb hedge fundja, a Bridgewater Associates arra, hogy az olasz bankok és biztosítók esésére fogadjon. Ezzel már 3 milliárd dollárt tett Ray Dalio cége például...
Az elmúlt egy hétben két népszerű terméket is teszteltek Magyarországon. Egyikben a párizsik, míg másikban a málnaszörpök játszották a főszerepet. Előbbiek közül egy termék víztartalma haladta meg a megengedett szintet, így párizsiként...
A saját konyhájában érte baleset Paudits Bélát. A Jászai Mari-díjas színész nekiesett a sütője üvegtetejének, aminek következtében csúnyán megsérült a veséjénél is.
Az indoklás idén is ugyanaz, nevezetesen, hogy Trump alapelve: „erővel a békéért” (peace through strength) – erősítette meg a hírt csütörtökön Henrik Urdal, az oslói Békekutató Intézet igazgatója a norvég Nettavisen című honlapnak; Trump immár harmadszor jelölt, 2016 óta folyamatosan felterjesztik
Drasztikusan visszaesett tavaly azon vállalkozások száma, amelyek a megújuló alapú energiatermelésükhöz kértek támogatást. A kérelmek szinte kizárólag napelemes erőművekre vonatkoztak.
Megérkezett az Európai Bíróságra az a kereset, melyet az Európai Bizottság nyújtott be Magyarország ellen a külföldi egyetemek, a többi között a Közép-európai Egyetem (CEU) működési feltételeit meghatározó magyar szabályozás miatt indított kötelezettségszegési eljárásban - közölte pénteken a luxembourgi székhelyű bírói testület.
A dollár gyengülése hagyományosan az árupiaci árfolyamok emelkedését szokta előidézni, és miután az utóbbi hetekben a zöldhasú trendszerűen gyengült az euróval szemben, felmerül a kérdés: okozhatja-e az olajárak megugrását az...
Theresa May brit miniszterelnök szerint az Európai Unióval tervezett szabadkereskedelmi egyezménynek nem szabad kizárnia, hogy Nagy-Britannia hasonló kereskedelmi megállapodásokat köthessen a világ többi részével, így tehát a briteknek...
A gyógyszeripar gazdaságunk egyik húzóágazata, versenyképességünk emelésének egyik kulcsszereplője - jelentette ki Varga Mihály a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének elnökségi ülésén. A szövetség képviselői...
Nem maradt sok ideje annak, aki tisztán elektromos meghajtású autóhoz szeretne állami támogatást igényelni, a keretösszeg terhére május 1-jéig lehet pályázni – hívta fel a figyelmet az e-Mobi Elektromobilitás Nonprofit Kft. ügyvezetője. Ugron Gáspár Gábor arról is beszélt lapunknak, hogy a társaság számos módon segíti az érdeklődőket a sikeres pály