Új szemtanúk kerültek elő a csaknem 40 évvel ezelőtt vízbefulladt színésznő, Natalie Wood ügyében; vallomásuk Wood férjére, Robert Wagnerre terelte a gyanút.
A hazai befektetők a korábbi ralikhoz képest kevésbé profitáltak az elmúlt hónapok nagy magyar részvénypiaci emelkedéséből, ennek részben az az oka, hogy a magyar befektetők már nem csak hazai részvényekben gondolkodnak. Sőt, olyan...
Mintegy kilencven, többségében pakisztáni migráns vízbe fulladhatott a líbiai partok közelében, miután az őket szállító embercsempészek bárkája elsüllyedt - közölte a Nemzetközi Migrációs Szervezet (OIM).
Egy tinédzser lány, miután alulmaradt az osztálytársával való verekedésben, hazament erősítésért. Az amerikai édesanya ezután felszállt az iskolabuszra, ahol már ketten estek neki a lány osztálytársának.
Több mint ezer jelentkező közül egy magyar testvérpár által alapított start-up vállalkozást is beválogattak azon tíz európai start-up közé, amelyek részt vehetnek az előremutató válsághelyzet-kezelési módszerek és technológiák...
Csütörtökön elromlott a hangulat a világ tőzsdéin, ma az ázsiai tőzsdék is jellemzően esnek, Európában is folytatódik a lejtmenet, a DAX 13 ezer pont alá került.Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken 2018.02.02 12:00Egyre nagyobb esés bontakozik...
Története egyik legrosszabb növekedési adata ellenére „túlélte” az elmúlt negyedévet a Facebook. A közösségi platform terjeszkedése lassul, de a bevételei nőnek.
Évtizedekkel később fejtették meg azt a sírkőbe vésett rejtvényt, amelyet egy orvos készített két elhunyt, rejtvényimádó feleségének Ontario egyik városában.
Kevesebb olaj- és földgázt termelt ki idén januárban Oroszország, mint egy évvel ezelőtt, emellett az olajexport is elmaradt a 2017 januáritól. Pénteken közölt adatok szerint Oroszországban januárban 46,306 millió tonna kőolajat bányásztak...
Tojással vagy záptojással lehet dobálni a melegfelvonulás résztvevőit – mondta a Momentum egyik politikusa. A párt szerint Nemes Balázs pont a Momentum miatt távolodott el a szélsőségektől.
Első fokon elveszítette a nagyváradi önkormányzat ellen a kétnyelvű - román és magyar - utcanévtáblák kihelyezése érdekében indított pert a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO)
Az utóbbi évek pályázataival, négymilliárd forintos ráfordítással sikerült elérni, hogy félmillió embert helyben élő háziorvos, 137 ezret fogorvos lásson el - mondta el az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára
Nem át- hanem újjáépítik a magyar Forma-1-es pálya lelátóit és kiszolgáló épületeit, és utána önfenntartóvá tenné a létesítményt - mondta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója.
A hazai ingatlanárak immár ötödik éve folyamatosan nőnek, az építkezési kedv és az új beruházások rekordokat döntenek. 2017 egyértelműen az újlakás építések éve volt, az első kilenc hónapban mintegy 8000 új lakás épült...
A helyszínen tájékozódtak a Paksi Atomerőmű földrengés-biztonságosságáról a létesítmény környékén fekvő településeket tömörítő Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás Ellenőrző Bizottságának tagjai.
Székely László ombudsman szerint sérti az egyenlő bánásmód követelményét a Magyar Posta azon gyakorlata, amely szerint minden esetben és automatikusan csak nagykorú tanú jelenlétében engedi átadni a postai könyvelt küldeményt a vak és gyengénlátó címzett számára.
Áldatlan állapotok uralkodnak Fokvárosban, a dél-afrikai térséget ugyanis akkora szárasság sújtja, hogy hacsak nem érkezik valamilyen kisebb csoda folytán egy nagyobb eső, úgy legkésőbb április 22-re elfogyhat a város teljes vízkészlete. A vezetés sorra hozza a megszorító intézkedéseket, a lakosság mellett a turisták is megszenvedik a hiányt. Mi ve
A Magyar Suzuki Zrt. kiválóan szerepelt a 2017-es hazai eladások terén: a személyautóknál abszolút elsőként zárt a vállalat, így ismét régi fényében tündököl a gyártás terén több modell esetében is magyar érdekeltségű japán márka. És úgy látszik, hogy idén is folytatódik a remek tendencia, a legfrissebb sajtóanyag értelmében ugyanis az idei év első hónapjában is szárnyal a Suzuki Magyarországon.
Tavaly júliusban több mint háromezer ember adatai szivárogtak ki az amúgy is több problémával működő BKK-s online jegyértékesítési rendszerből. Az adatvédelmi hivatal bizonyította: a kiszivárgott adatok valósak voltak, a közlekedési céget 10 millió forintos bírság megfizetésére kötelezték, a rendszert fejlesztő és üzemeltető T-Systems Magyarország
Több mint 200 kutyát fogadtak be Szerbia egyik legszigorúbban őrzött fegyintézetében egy projekt keretében, amelynek célja a fogvatartottak visszaillesztése a társadalomba.
A magyar gyógyszergyártás világszínvonalú, a gazdaság húzóágazata, fontos szerepe van a versenyképesség javításában - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének (Magyosz) elnökségi ülésén tartott beszédében.
Támogatja a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) szavazóinak többsége a Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unióval (CSU) 2013-ban kezdett nagykoalíciós kormányzás folytatását - mutatta ki egy pénteken ismertetett felmérés
Facebook-oldalán kért nyilvánosan bocsánatot Mihai Tudose volt román miniszterelnök az erdélyi magyar autonómiatörekvésekkel és a zászlóhasználattal összefüggésben tett „fellógatós” kijelentéséért. A két héttel ezelőtt a kormányzó párton belüli hatalmi harcba belebukott politikust kedden hallgatta meg, majd szólította fel bocsánatkérésre a diszkrim
Megerősített szolgálatot rendelt a Magyar Közút – közölte az InfoRádióval a szervezet kommunikációs vezetője. Pécsi Norbert elmondta: péntektől az egész országban újra az évszaknak megfelelő télies idő várható.