Csökkent tavaly az Európába érkező menekültek és migránsok száma, bizonyos esetekben azonban nőttek a rájuk leselkedő veszélyek - derült ki az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) szerdán ismertetett jelentéséből, amely szerint megváltozott a kontinens felé irányuló migráció.
A legfrissebb adatok szerint ma Magyarországon 114 bejegyzett nyugdíjas szövetkezet működik. Ezek a szervezetek pedig nem csak 3-5 milliárd forint értékű szerződésállománnyal rendelkeznek, de mintegy 8-12 ezer nyugdíjas visszatérését is segítették már a hazai munkaerőpiacra. Az impozáns számok ellenére azonban nyugodtan mondhatjuk: van még tartalék
Bizonyos celebek még a szokásosnál is büszkébbek arra, hogy babát várnak, így nem ritka, hogy valamilyen fotózás keretein belül örökítik meg magukat hatalmas pocakkal.
Moszkvának fontolóra kell vennie az amerikai, vagy az amerikai cégek által Oroszországban gyártatott áruk kereskedelmének korlátozását, válaszul az Egyesült Államok által ellene bevezetett szankciókra - jelentette ki Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök a szerdán az orosz parlament alsóházában elmondott beszédében.
Az uniós mezőnyben a középmezőny élén - a kilencedik helyen - található a magyar lakáspiac 7,6 százalékos áremelkedéssel. A legnagyobb drágulást Írországban, Portugáliában és Szlovéniában mérték. Az új lakások éves szinten...
A címvédő Honvéd 4-1-re kikapott a vendég Videoton csapatától a labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójából elhalasztott szerdai mérkőzésen, s a székesfehérvári együttes ezzel beérte pontszámban a listavezető Ferencvárost.
A venezuelai vezetés javasolta Spanyolországnak a diplomáciai kapcsolatok helyreállítását - közölte Jorge Arreaza, a dél-amerikai állam külügyminisztere szerdán brüsszeli látogatása során.
Több ezer hamis Facebook-profilon keresztül próbálhatták meg befolyásolni a magyar választást. Legalábbis ez derült ki a Facebook alapítójának, Mark Zuckerbergnek (33) a szenátusi meghallgatása során.
Nem változott a forint árfolyama az euróval szemben szerdán a bankközi piacon, a dollárral szemben viszont kisebb, a svájci frankkal szemben pedig nagyobb mértékben erősödött
Kétség sem fér ahhoz, hogy Magyarországon demokratikus és legitim módon nyerte meg a választásokat a Fidesz-KDNP pártszövetség, ami egyben a kommunizmus végérvényes vereségét és a szélsőségesek fölött aratott győzelmet is jelenti - hangsúlyozta Tőkés László fideszes európai parlamenti képviselő az MTI-hez eljuttatott közleményében szerdán
A közös őstermelői kártyák tulajdonosai csak egyenként, a saját kérelmük ügyében intézkedhetnek, az agrártámogatás igénylőinek pedig személyes ügyintézést javasolnak.
A Demokratikus Koalíció kikérte és szerda délután nyilvánossá teszi az összes szavazókör kézzel írt jegyzőkönyveit, hogy azokat össze lehessen vetni az interneten közzétett eredményekkel
Dzsudzsák Balázs két gólt szerzett, így csapata, az al-Vahda FC 3-0-ra legyőzte az al-Dzsazíra együttesét az egyesült arab emírségekbeli labdarúgó Elnök Kupa szerdai negyeddöntőjében.
Az egyetem rektorhelyettese az ATV-ben elárulta, hogy bizonyos szempontból biztonsági szempontból nyitnak kampuszt Bécsben, de bíznak abban, hogy megegyeznek a magyar kormánnyal.
A Fidesz frakcióvezetője szerint az Európai Parlament (EP) folytatja azt a példátlan nyomásgyakorlást Magyarországgal szemben, amelyet a bevándorláspolitikában elfoglalt kormányzati álláspont miatt alakított ki
Mark Zuckerberg, a Facebook közösségi portál alapítója és elnök-vezérigazgatója kongresszusi meghallgatásának második napján, szerdán elkerülhetetlennek nevezte a közösségi média bizonyos fokú szabályozását. Ezzel együtt is ma...
Vlagyimir Putyin orosz elnök felszólította Benjámin Netanjahut az izraeli miniszterelnökkel szerdán folytatott telefonbeszélgetésében, hogy tartózkodjon a szíriai helyzetet destabilizáló cselekedetektől - közölte a Kreml sajtóirodája.
Minden döntéshozó egyet értett abban, hogy az amerikai gazdaság növekedése erősödhet, az infláció pedig élénkülhet a következő egy év során, így további fokozatos kamatemelések jöhetnek - ez derült ki a Fed Nyíltpiaci Bizottsága...
Pedig Németh Szilárd még azt is kiszámolta, hogy neki 16 milliárdot köszönhetnek a csepeliek. De hálátlanok voltak a szavazók, másodszorra is. És nemcsak ő járt így.
Túlélők is vannak, de 257 ember meghalt az algériai főváros közelében, amikor - nem sokkal a felszállás után - lezuhant egy katonákat szállító repülőgép. Az áldozatok többsége katonatiszt és azok családtagjai. A katasztrófa okát még vizsgálják, közben nemzeti gyászt hirdettek az országban. Ez volt Algéria történelmének legsúlyosabb légi katasztrófá
Dzsudzsák Balázs két gólt szerzett, így csapata, az al-Vahda FC 3-0-ra legyőzte az al-Dzsazíra együttesét az egyesült arab emírségekbeli labdarúgó Elnök Kupa szerdai negyeddöntőjében.
Csökkent tavaly az Európába érkező menekültek és migránsok száma, bizonyos esetekben azonban nőttek a rájuk leselkedő veszélyek - derült ki az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) szerdán ismertetett jelentéséből, amely szerint megváltozott a kontinens felé irányuló migráció