A lengyel jegybank monetáris tanácsa a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az alapkamat 1,50 százalékos szintjén szerdai kamatdöntő ülésén.
Az idén folyósított lakáshitelek több mint kétharmada fix kamatozású volt. Az emberek keresik az ilyen termékeket, amelyek átlagos hitelköltsége egy év alatt közel 1 százalékkal csökkent, s így – a változó kamatozású konstrukciók drágulásával számolva – már versenyképes árazás mellett érhetők el a piacon.
Az Európai Bizottság intézkedéscsomagot terjesztett elő az európai fogyasztói jogok és azok érvényesítésének megerősítése érdekében – közölte az uniós bizottság szerdán.
Április 16-tól a gépjármű-kereskedők és a szervizek állnak a jogkövetésre ösztönző, utólagos adótraffipax fókuszában. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az ellenőrzések megkezdése előtt majd egy hetet biztosít a hibák javítására, az alkalmazotti jogviszonyok rendezésére, illetve a bevallani elmulasztott adó összegének megfizetésére - mondta Tállai
A világ jóléti társadalmaiban súlyos probléma az élelmiszer pazarlás. Egy átlagos magyar család például évente 50 ezer forintnyi ennivalót dob ki. Ennek megakadályozása érdekében indított programot `Maradék nélkül!` címmel a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A program vezetője Kasza Gyula azt mondja, hogy azok a fogyasztók, akik maguk is e
A Nemzeti Választási Iroda elnöke szerint a választás hivatalos végeredményét csak szombaton állapítják meg, az arra érkezett panaszok háromnapos jogorvoslati határideje tehát nem ma, hanem kedden 16 órakor jár le. Pálffy Ilona hangsúlyozta, hogy a bejelentéseket nem a választási irodának, hanem a választási bizottságnak kell kivizsgálnia. A pártok
Összesen 19 ezer lej (1,25 millió forint) bírságot rótt ki a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) fegyelmi bizottsága szerdán a vétkesekre amiatt, hogy a Juventus Bucuresti és a sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK hétfői mérkőzése előtt magyargyalázó, erőszakra uszító, és rendkívül vulgáris számot játszottak a voluntari stadionban.
Mark Zuckerberg, a Facebook közösségi portál alapítója és elnök-vezérigazgatója kongresszusi meghallgatásának második napján elkerülhetetlennek nevezte a közösségi média bizonyos fokú szabályozását.
A herecsavarodásról minden fiatal férfinek vagy fiúgyermek szülőjének érdemes tudnia. Legfőképpen azért, mert a kórkép időben történő felismerésével és kezelésével megelőzhetőek a szövődmények. De mi is az a herecsavarodás?
A vasárnap éjjel ismertté vált magyar választási eredményeket követően kedd reggelig mintegy másfél egységet erősödött a forint az euróval szemben, de azóta megakadt az erősödés, amelyben az orosz piaci feszültség fertőző hatása...
Elsőre meglepőnek tűnő hírt közölt az egyik berlini lap. Elengedte a rendőrség azt a hat férfit, akik a gyanú szerint késes támadásra készültek a berlini félmaraton közben a hétvégén.
A magyar választási eredmények ismertté válásától kedd reggelig mintegy másfél egységet erősödött a forint az euróval szemben, de azóta megakadt az erősödés, amelyben az orosz piaci feszültség fertőző hatása mellett egy technikai...
Mark Zuckerberg, a Facebook közösségi portál alapítója és elnök-vezérigazgatója kongresszusi meghallgatásának második napján elkerülhetetlennek nevezte a közösségi média bizonyos fokú szabályozását.
A címben levő feltevések nem kacsák, reális lehetőségek a mai hírek alapján. Trump Szíriát lőné az oroszokra való tekintet nélkül is, Zuckerberg mindenfélét megígért a Facebook-kal kapcsolatban, és a Tesco részben áremelésekkel tudta javítani eredményességét. A tőzsdék hangulata összességében pocsék volt, de a BUX alig esett.
A világon ma egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a nagy multinacionális cégek a környezetvédelemre. Így tesz a világhírű élelmiszeripari multicég, a Nestlé is.
Magyarország – Több ezer hamis Facebook-profilon keresztül próbálhatták meg befolyásolni a magyar választást. Legalábbis ez derült ki a Facebook alapítójának, Mark Zuckerbergnek (33) a szenátusi meghallgatása során.
Wallis Simpson többször elvált amerikai asszony és a kedvéért a brit trónról lemondó – és a monarchiát ezzel súlyos válságba sodró – VIII. Eduárd románcának emléktárgyaiból rendez online aukciót májusban a gyűjtemény tulajdonosa, remélve, hogy sikerül profitálnia a Harry herceg és Meghan Markle esküvője körüli felhajtásból.
"A dolgok állása a világon valóban nyugtalanságot kelt. A világon a helyzet egyre kaotikusabb. Ennek ellenére bízunk abban, hogy a józan ész végül felülkerekedik, hogy a nemzetközi kapcsolatok konstruktív mederbe terelődnek és hogy...
Megkezdődik a csípőszúnyogok elleni biológiai védekezés a Balaton térségében április 16-17-én, az előzetesen tervezettnél jóval nagyobb területen - közölte Balassa Balázs, a munkát koordináló Balatoni Szövetség elnöke szerdán az MTI-vel.
Lázár János szerint az a feladatuk és kötelességük, hogy naggyá tegyék Magyarországot, és "a Fidesz következő négyévi kormányzása legyen az eddigi legjobb". És nem hagyhatta szó nélkül a hódmezővásárhelyi változásokat sem.
A Jobbik országos választmányának küldöttei egyhangúan felszólították a párt országos vezetését, hogy hívja vissza európai parlamenti mandátumából Morvai Krisztinát, amelyet a Jobbik elnöksége szerdai ülésén ellenszavazat nélkül meg is szavazott.
A brit Szerencskerékben induló Jonny egy viszonylag egyszerű megfejtésre volt az ötezer fontos nyereménytől, valamint egy spanyolországi utazástól, ám egy elképesztő nyelvbotlás közbeszólt...
Megkezdődik a csípőszúnyogok elleni biológiai védekezés a Balaton térségében április 16-17-én, az előzetesen tervezettnél jóval nagyobb területen - közölte Balassa Balázs, a munkát koordináló Balatoni Szövetség elnöke szerdán az MTI-vel.
2018-ban is pályázhatnak majd az Élvonal programba azok a vezető kutatók, akik az utóbbi 10 évben nyújtott teljesítményük alapján a világ tudományos élmezőnyébe tartoznak - hívta fel a lehetőségre a figyelmet ma a Nemzeti Kutatási...
Az ellenzéki politikus szerint az ellenzék becsapja magát, ha a választási csalásra fogja a vereséget. Szerinte egy közös listával sokkal jobb eredményt lehetett volna elérni, ezért egy konkrét ajánlatott tett: a 8. és a 15. kerületi időközi választáson tegyenek egy próbát.