Európa és Amerika vezető tőzsdéi is erősödéssel zárták a keddet, vegyes képet mutatnak ugyanakkor szerda reggel az ázsiai piacok. Kora nyári melegre készülhetünk, felhővel és záporokkal együtt.
Felhő, napsütés, zápor egyaránt várható a hét harmadik napján. A hőmérséklet a legtöbb helyen meghaladja a 20 fokot, ami legalább 5 fokkal magasabb a sokévi átlagnál
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) és a Budapesti Értéktőzsde mellett a Magyar Államkincstárral is együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá a Pénziránytű Alapítvány a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztése, és a megtakarításokkal, befektetésekkel kapcsolatos ismeretek bővítése érdekében.
Költségvetési csalás miatt javasol vádemelést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága tizenegy emberrel szemben, akik a gyanú szerint őrzésvédelmi és egyéb betanított munkák szervezésével félmilliárd...
Erősen lassult a fogyasztói és a termelői árak emelkedésének üteme márciusban Kínában, ami arra utalhat, hogy a világ második legnagyobb gazdasága veszít lendületéből a vártnál nagyobb tavalyi, 6,9 százalékos növekedés után.
A Nestle 2025-re minden csomagolását újrahasznosíthatóvá vagy újrafelhasználhatóvá tenné. Ezzel a svájci élelmiszeróriás is csatlakozott azon élelmiszeripari cégek közé, akik ígéretet tettek a műanyag hulladék visszaszorítására...
A kedvezőtlen nemzetközi hangulat miatt iránykeresésre vagy kisebb csökkenésre számít a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője.
A Nestle 2025-re minden csomagolását újrahasznosíthatóvá vagy újrafelhasználhatóvá tenné. Ezzel a svájci élelmiszeróriás is csatlakozott azon élelmiszeripari cégek közé, akik ígéretet tettek a műanyag hulladék visszaszorítására...
Egy fővárosi, elsősorban Olaszországból beszerzett élelmiszereket forgalmazó cég raktárhelyiségeiben tartottak ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei, az ellenőrök a helyszínen több mint 4700 kilogramm élelmiszert vontak ki a forgalomból.
A május 20-i menetrendi módosítás után a zónázó – gyorsított – szerelvények alig több mint egy óra alatt járják végig a 2-es vonalat a jelenlegi másfél helyett.
Olyan szolgáltatást nyújtani, ami egyébként is mindenki számára elérhető saját otthonában, nem hangzik nagy üzletnek, a Bubbles-nek mégis sikerült lefednie először Budapestet, majd az ország nagy részét, most pedig már a nemzetközi...
Az Orbán Viktor kormányfő által említett demográfiai fókuszú kormányzás a nemzetnek és a családoknak kedvező intézkedéseket jelent - erről beszélt Kovács Zoltán kormányszóvivő szerda reggel a TV2 Mokka című műsorában.
Kormányváltás helyett, amit az ellenzéki pártok akartak, új kifejezés született: valójában ellenzékváltás történt Magyarországon a vasárnapi országgyűlési választáson.
Ötödik helyen áll Budapest a lakásárak emelkedésében a világ nagyvárosai között - derül ki a Knight Frank, TheGuardian oldalán megjelent elemzéséből. A magyar fővárost csak Berlin, Izmir, Reykjavik és Vancouver előzte meg. Bár Budapest...
Marad az Európai Parlamentben a Demokratikus Koalíció két politikusa, Niedermüller Péter és Molnár Csaba, holott a következő magyar országgyűlésbe is mandátumot szereztek vasárnap
Bejelentette a Bank of America, hogy nem nyújtanak hitelt többé olyan cégeknek, amelyek "katonai-jellegű" lőfegyvereket gyártanak civileknek. A döntéssel többé-kevésbé a Citigroup nyomdokába léptek. Más bankok, mint a Wells Fargo, egyelőre...
Ausztráliában minden kriptotőzsdének regisztrálnia kell az ország pénzügyi felügyeleténél, a lépéssel a kiberbűnözés, a pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás kockázatát csökkentik - írja a Reuters. A blockchain és az ICO-k...
Ötödik helyen áll Budapest a lakásárak emelkedésében a világ nagyvárosai között - derül ki a Knight Frank, TheGuardian oldalán megjelent elemzéséből. A magyar fővárost csak Berlin, Izmir, Reykjavik és Vancouver előzte meg. Bár Budapest...
Ötödik alkalommal díjazta Magyarország legvonzóbb munkáltatóit a Randstad Hungary: a lista élén a Mercedes-Benz végzett, míg az Audi Hungaria sorozatos győzelmeinek köszönhetően belépett a nívódíjasok közé.
Egy fővárosi, elsősorban Olaszországból beszerzett élelmiszereket forgalmazó cég raktárhelyiségeiben tartottak ellenőrzést idén márciusban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.
Egy fővárosi, elsősorban Olaszországból beszerzett élelmiszereket forgalmazó cég raktárhelyiségeiben tartottak ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei, s az ellenőrök a helyszínen több mint 4700 kilogramm élelmiszert vontak ki a forgalomból.
Egy fővárosi, elsősorban Olaszországból beszerzett élelmiszereket forgalmazó cég raktárhelyiségeiben tartottak ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei, az ellenőrök a helyszínen több mint 4700 kilogramm élelmiszert vontak ki a forgalomból
A magyarországi édesipari vállalkozások árbevételének növekedése 2012 óta folyamatos – derül ki az OPTEN adataiból. A növekvő cégszám mellett kimutatható alkalmazotti létszám csökkenése ugyanakkor aggodalomra adhat okot.
A legfrissebb adatok szerint ma Magyarországon 114 bejegyzett nyugdíjas szövetkezet működik. Ezek a szervezetek pedig nem csak 3-5 milliárd forint értékű szerződésállománnyal rendelkeznek, de mintegy 8-12 ezer nyugdíjas visszatérését is segítették már a hazai munkaerőpiacra. Az impozáns számok ellenére azonban nyugodtan mondhatjuk: van még tartalék
Mindig lesz ingyenes verziója a Facebooknak - mondta el Mark Zuckerberg a tegnapi kongresszusi meghallgatásán, ami arra utal, hogy valóban gondolkodtak egy fizetős változaton. Néhány nappal korábban a Facebook operatív igazgatója, Sheryl...