A címvédő Győri Audi ETO KC kettős győzelemmel jutott a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjébe, miután az idegenbeli 26-20-as sikert követően a negyeddöntő szombati, hazai visszavágóján 30-28-ra legyőzte a montenegrói Buducnost Podgoricát.
Elfogadhatatlannak és jogellenesnek nevezte az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek a Szíriával szembeni katonai fellépését Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy szombati moszkvai tanácskozáson
Bár a meccs elején hátrányba került, végül magabiztos győzelmet aratott a már bajnok Bayern München a német labdarúgó Bundesliga 30. fordulójának szombati játéknapján.
A bajnok Budapest Honvéd sokáig hátrányban volt a Puskás Akadémia vendégeként, ám a vége előtt nem sokkal Danilo fejesgóljával egyenlített, így egy ponttal távozott a felcsúti Pancho Arénából a labdarúgó OTP Bank Liga 26
„(...) szeretném jelezni, hogy mi is itt Dublinban megtettük, amit megkövetelt a haza. Az elvárásokat túlszárnyaló létszámmal egy nagyon pozitív és eredményes találkozón vagyunk túl ezen a napfényes dublini napon” - írta Nóra a kép mellé az ír fővárosból.
A folytatásban magára talált a Loki is, így az egyre feszültebb hangulatú mérkőzésen változatos játékot láthatott a közönség, gólt azonban már egyik csapat sem szerzett.
Eddig országuknak szereztek kvótát, a következő olimpiára, a 2020-as tokióira viszont már egyénileg kvalifikálhatnak a súlyemelők a sportág nemzetközi szövetségének (IWF) döntése értelmében.
Többen voltak jelen tavaly a munkaerőpiacon foglalkoztatottként és kevesebben munkanélküliként, összességében a gazdaságilag aktívak száma és aránya gyarapodott, ezzel párhuzamosan az inaktívaké tovább csökkent.
Közeledik a feldolgozottság a száz százalékoshoz az országgyűlési választáson, de a legszorosabb körzetekben sem fordult a sorrend. Ez a 10 legélesebb párharc:
Adócsökkentéseket és széleskörű szociális reformokat hirdetett meg Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök a kormányzó Jog és Igazságosság varsói kongresszusán
Orbán Viktort és a magyar példát dicséri a világhírű esszéíró a Figaróban A világ egyik legfontosabb napilapjában, a Le Figaro hétvégi számában jelent meg Eric Zemmour világszerte ismert, saját országában páratlanul sikeres esszéista és újságíró cikke Orbán Viktorról és a magyar modell eredményességéről
Állami temetésen vettek végső búcsút szombaton a dél-afrikai Sowetóban az apartheid elleni küzdelem 81 éves korában, április 2-án elhunyt rendíthetetlen harcosától, Winnie Mandelától, Nelson Mandela néhai dél-afrikai elnök, Nobel-békedíjas politikus második feleségétől
Az LMP budapesti székházában szombaton tartották a visszalépő egyéni képviselőjelöltek fegyelmi tárgyalását, ahol Sallai Róbert Benedek odament Hadházy Ákoshoz és megütötte