Több mint a negyedével múlja felül ma már a diplomás nők száma Magyarországon a férfiakét – összegzi a legfrissebb HVG hetilap a 2016-os kis népszámlálás nemrégi közzétett adatait.
Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi a Szíriát ért amerikai-brit-francia katonai csapás miatt - közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton Moszkvában. Oroszország a leghatározottabban...
Interjút adott a Magyar Időknek a Miniszterelnöki kabinetirodát vezető miniszter. Rogán Antal ebben kifejtette: csak egy esetben érthető meg, hogy az ellenzék ma az utcára vonul.
A februárban is folytatódó építőipari fellendülés nyomán kormányzati szereplők és elemzők egyaránt arra számítanak, hogy ezt az évet is kiemelkedő teljesítménnyel zárja az ágazat.
Június 3-án rendezik meg Szlovéniában az előrehozott parlamenti választásokat – jelentette be Borut Pahor államfő, aki még szombaton aláírja a parlament feloszlatásról szóló döntést is.
Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi a Szíriát ért amerikai-brit-francia katonai csapás miatt – közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton Moszkvában.
A Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet 8 jogerős büntetését töltő fogvatartottja jóvátételi munkavégzés keretében a X. kerületi Hangár utcai erdő rendezésében nyújt segítséget Föld napja alkalmából 2018. április 14-én.
Karbantartási munkálatok miatt ma és vasárnap a teljes vonalon pótlóbusz jár a csepeli (H7-es) HÉV helyett - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
35 év fölött, ha nem figyelünk oda magunkra, bizony itt-ott megereszkedik a bőrünk, megjelennek az első ráncok, renyhébb lehet az izomzatunk, és a narancsbőr is beköszönthet az életünkbe.
Bassár el-Aszad szíriai elnök eltökéltebbnek mondta magát szombaton a "terroristák" elleni harcban, mint valaha, reagálva a szíriai vegyifegyver-létesítmények elleni hajnali amerikai-brit-francia légicsapásokra.
Kína szerint a nemzetközi jog alapvető normáinak megszegését jelentik az Egyesült Államok, Franciaország és Nagy-Britannia által szombatra virradóra szíriai célpontok ellen végrehajtott légicsapások.
Mór ‒ Megszépül Szentes Károlyné otthona a Blikk nyereményéből. Ibolya 10 ezer forintot talált a Blikk Jackpot matrica lekapart csíkja alatt. Tavaly már tervezték, de elmaradt, most bepótolják a lakás kifestését.
A román vezetők pártállástól függetlenül egybehangzóan elfogadhatatlannak nevezték a vegyi fegyverek használatát, és szolidaritásukat fejezték ki az ország stratégiai szövetségeseivel szombaton, miután az Egyesült Államok, Franciaország és Nagy Britannia a szíriai rezsim állásai ellen intézett légitámadást
A cseh külügyi és védelmi tárca helyeselte a légicsapást, Zeman szóvivője viszont bírálta A cseh külügy- és védelmi minisztérium helyeselte a Szíria elleni légitámadást, amelyet az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország hajtott végre szombatra virradóra, Az ügyvezető kormányfő elkerülhetetlennek minősítette a légicsapást
Ideális helyzetben általában a húsvét utáni időszakban indul meg a nyári abroncsok cseréje. Azonban nem minden autótulajdonos gondolja át ennek fontosságát, és a nyári időszak során is fennmaradnak a téli abroncsok. Ezzel nem csupán...
Az év első három hónapjában a Kaspersky Lab kutatói nagymértékű APT aktivitást észleltek főként Ázsiában – a kiberincidensek több mint 30 százalékát sorolhatjuk ide az első negyedév időszakából. A közel-keleti régióban is megfigyelhető volt az APT-k tevékenysége, számos új technikával kiegészülve. De milyen trendek várhatók?
A Professzionális Labdarúgók Szövetsége (PFA) nyilvánosságra hozta azon játékosok névsorát, akik közül kikerül az idei Premier League-szezon legjobbja. A hatos lista felét a Manchester City delegálja.