2018. április 22. vasárnap

ápr. 22
7:30
Jégeső csaphat le az országra, durva hidegfront érkezik (Ripost)
Vasárnap még csak néhol kell záporra számítani, a hétfő azonban nem kegyelmez.
ápr. 22
7:33
Egy vagyont adtak magyar muzeális borokért (Infostart)
Rekordáron keltek el a Grand Tokaj Zrt. muzeális aszúi a Tokaji Borlovagrend hatodik alkalommal megrendezett Nagy Tokaji Borárverésén, szombaton Tokajban.
ápr. 22
7:36
Tragikus hír érkezett. Váratlanul elhunyt a 49 éves színész (Blikk)
Senki nem sejtette, hogy ekkora a baj.
ápr. 22
7:36
Károly veszi át a stafétát (USAracing)
A jelenlegi 53 tagállam közül egyébként – az Egyesült Királyságon kívül – tizenötnek ma is II. Erzsébet királynő az alkotmányosan elismert államfője.
ápr. 22
7:36
A Nyugat-Balkán folyóira tervezett vízierőművek fajkihalást okoznának (NRGreport)
Szinte minden tizedik európai halfajt a kihalás szélére sodorják a nyugat-balkáni térség folyóira tervezett vízierőművek a Grazi Egyetem kutatói vezetésével készült nagyszabású tanulmány szerint.
ápr. 22
7:38
A Nemzeti Közművek újabb CNG-töltőt nyitott Budapesten (NRGreport)
A Föld Napja közeledtével a Nemzeti Közművekhez tartozó NKM Mobilitás Kft. megnyitotta harmadik közforgalmú, környezetbarát CNG, vagyis sűrített földgáz töltőberendezését. Az új töltő a Ferihegyi repülőtérre vezető út mellett a 2-es terminál közvetlen közelében üzemelő MOL-töltőállomás területén található.
ápr. 22
7:39
A tüntetés után ismét az Oktogonon volt az after party (444.hu)
Az oda induló bulizók közül páran rázendítettek a Kossuth-indulóra.
ápr. 22
7:42
Zsidró Tamás elárulta, hogy gondolkodik-e az újraházasodáson (ATV)
Bochkor Gábor ebben a műsorban is hozza magával kritikus, provokatív stílusát és természetesen az elmúlt hét legérdekesebb híreit. 4 vendég, 5 nézőpont: szórakoztató beszélgetés az ország legjobb arcaival, ahol kiderül, ők hogyan látják a világot. #Bochkor ma este 20:00-kor az ATV-n.
ápr. 22
7:42
Ettől betonkemény a világhírű ducimodell feneke: Elképesztő edzésterv (Ripost)
Tévedés azt hinni, hogy a telt nők lusták a sportoláshoz! Ashley Graham kőkemény edzéstervét sokan megpróbálták már végigcsinálni, de keveseknek sikerült. De nézzük csak meg közelebbről, miről is van szó!
ápr. 22
8:03
Ilyen gyémántot még sosem látott a világ (Infostart)
Hajlékonnyá válik a világ legkeményebb természetben előforduló anyaga, a gyémánt, ha nanoméretű tűkké alakítják - mutatta be felfedezését egy nemzetközi kutatócsoport a Science című tudományos folyóiratban.
ápr. 22
8:03
A vasárnapi sportprogram és televíziós közvetítések (Sport365)
Ma is minden igényt kielégítő a sportkínálat.
ápr. 22
8:06
Borzasztóan néz ki a lába. Megszólalt súlyos pénteki autóbalesete után a magyar zenész (Blikk)
Ijesztő, ami történt.
ápr. 22
8:06
Csont és bőr: Cinthya Dictator-t durván támadják a rajongói! (Femcafe)
Megint a teste miatt lett céltábla Cinthya Dictator. Pedig élete egyik legnagyobb örömhírét akarta csak megosztani.
ápr. 22
8:15
Sokba kerül Budapesten lakást bérelni (Portfolio)
Idén az első három hónapban a fővárosban a lakások átlagos havi bérleti díja valamivel több mint 122 ezer forint, a négyzetméterre vetített átlagos havi bérleti díj 2824 forint volt - derül ki a Rentingo.com lakás- és lakótárskereső...
ápr. 22
8:24
Végre idehaza mondanánk A-t (Azenpenzem)
A Papp László Sportarénában ma megkezdődik a divízió I/A jégkorong-világbajnokság. Magyarország kilencedik alkalommal házigazdája hoki-vb-nek, s eddig kétszer sikerült teljesíteni a célt.
ápr. 22
8:27
Csodás magyar siker: a gímszarvasok menthetik meg az idős embereket? (Infostart)
Megfejtették a gímszarvas géntérképét, a kutatómunka eredményei a humán gyógyításban is hasznosíthatók - adta hírül a Somogyi Hírlap.
ápr. 22
8:27
Jó nők, nagy stukkerek és izgalmas kalandok - generációk sora nőtt fel Belmondo filmjein (Blikk)
Belmondo fogalom. Generációk sora nőtt fel a filmjein, a legtöbbje még ma is nézhető, élvezhető. A legendás francia színész, mindenki Bébelje 85 éves lett.
ápr. 22
8:30
Irán: ha Trump felmondja az atomalkut, erőteljes urándúsításba kezdünk (ATV)
Teherán készen áll az urándúsításra, ha Washington felmondja a 2015-ben kötött többhatalmi atomalkut - hangsúlyozta szombaton az iráni külügyminiszter New Yorkban újságíróknak.
ápr. 22
8:33
Rekordáron keltek el a Grand Tokaj Zrt. aszúi (ProfitLine)
Rekordáron keltek el a Grand Tokaj Zrt. muzeális aszúi a Tokaji Borlovagrend hatodik alkalommal megrendezett Nagy Tokaji Borárverésén, szombaton Tokajban.
ápr. 22
8:33
120 ezer forint felett az átlagos albéleti díj Budapesten (ATV)
Idén az első három hónapban a fővárosban a lakások átlagos havi bérleti díja valamivel több mint 122 ezer forint, a négyzetméterre vetített átlagos havi bérleti díj 2824 forint volt - derül ki a Rentingo.com lakás- és lakótárskereső online portál legfrissebb elemzéséből.
ápr. 22
8:33
Őszintén mesélt élete legnehezebb időszakáról Bereczki Zoltán (Ripost)
A színész-énekes Ábel Anitát avatta be legféltettebb titkaiba, sőt azt is elárulta, hogy kemény éveken van túl...
ápr. 22
8:33
Kétségbeejtő dolgot vettek észre a felrobbant hajtóművű repülőgép utasairól készült képen (Ripost)
Egy légiutas-kísérő vette észre a képen, hogy mennyire figyelmetlenek az utasok.
ápr. 22
8:33
Fenyő János felesége máig őrzi a véres ruhákat (Ripost)
Keveset lehet hallani az 1998-ban kivégzett médiacézár családjáról.
ápr. 22
8:36
Csodatétel előtt: így üti a harci dobot a válogatott edzője (Sport365)
Az orosz Jekatyerinburg ellen érhet a csúcsra a magyar csapat.
ápr. 22
8:36
A magyar gazdaság felkészült az átállásra (AQUA)
Magyarország növekedési ütemének fenntartásához a kormány különböző programokkal, támogatásokkal és a szakképzés fejlesztésével kíván hozzájárulni.
ápr. 22
8:36
A legszegényebbek körében tarolt a kormánypropaganda (HírTV)
A Fidesz választási szólamai azokra voltak a legnagyobb hatással, akik elszigetelten vagy kiszolgáltatottságban élnek.
ápr. 22
8:36
Legyőzte a botox! Darabjaira hullik a Jóbarátok sztárjának arca! (Femcafe)
Hét éve nem kapott filmszerepet, teljesen rákattant a plasztikra. A jelek szerint már bánhatja.
ápr. 22
8:38
Kulcsár Edina az édesapjáról vallott: Ezért nincs rajta egy képen sem (Femcafe)
Nagyon őszinte volt.
ápr. 22
8:39
Hatalmas az öröm a királyi családban. Itt a gólyahír (Blikk)
Katalin hercegné úszik a boldogságban.
ápr. 22
8:41
Figyeljen oda: hatalmas összeget fizethet, ha erre nem figyel oda a telkén (Blikk)
Magyarországon minden ötödik ember allergiás a parlagfűre és bizony jókora gondokat okozhat.
ápr. 22
8:42
Öngyilkos merénylet Kabulban, többen meghaltak (USAracing)
A pokolgépes merénylet célpontja egy választási regisztrációs iroda volt, ahol az emberek átvehetik igazolványukat, amellyel részt vehetnek a választásokon.
ápr. 22
8:42
Pizza, pillanatok alatt (vg.hu)
Egy fiatal csapat azt vállalta, hogy a pizza megrendelését követő 15 percen belül a vevőnél csönget a futáruk az étellel. Terjeszkedést terveznek az országban és rövidesen a „határokat sem ismerik”.
ápr. 22
8:45
A baba alig lélegzett, amikor kivették a kocsiból. Döbbenetes, mi okozta. Minden szülőnek tudnia kell (Blikk)
Ez történt a babával! Ijesztő!
ápr. 22
8:45
Itt vannak a legfrissebb adatok: ez fontos lehet, ha albérletet akar a fővárosban (Blikk)
Idén az első három hónapban a fővárosban a lakások átlagos havi bérleti díja valamivel több mint 122 ezer forint, a négyzetméterre vetített átlagos havi bérleti díj 2824 forint volt - derül ki a Rentingo.com lakás- és lakótárskereső online portál legfrissebb elemzéséből.
ápr. 22
8:45
Tíz év múlva nem is emlékszünk majd erre a tárgyra, ha az EU-n múlik (Blikk)
Teljesen át kell alakítani a mindennapjainkat, ha nem akarjuk tovább mérgezni magunkat.
ápr. 22
8:54
Meghalt Kicsi Én, 49 éves volt (ATV)
Évek óta alkoholfüggőséggel küzdött, április elején alkoholmérgezés gyanújával került kórházba.
ápr. 22
8:54
Emily Ratajkowski őrjítő testének titka: ezért tökéletes az alakja (Femcafe)
Milliók szeretnének úgy kinézni, mint ő.
ápr. 22
9:03
Élvezzük ki a napsütést, amíg lehet: több megyére is figyelmeztetést adtak ki, ez vár ránk a következő napokban (Blikk)
Remélhetőleg mindenkinek sikerült kiélveznie a kellemes nyárias időt az elmúlt napokban, most ugyanis változás jön az időjárásban.
ápr. 22
9:03
Döbbenet: simán otthagyta a Nagyharsányon elgázolt nőt a vétkes sofőr (Blikk)
Nagyharsány - Elütött egy nőt, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott a sofőr a helyszínről.
ápr. 22
9:06
Felcsút minden lakosára nagyjából 26 milliónyi támogatás jut (HírTV)
Két ciklus alatt csaknem 50 milliárd forint jutott a településre. Pár kilométerrel arrébb, Óbarokon járda sincs.
ápr. 22
9:06
Ma jó kedvű lehetsz, és ne akarj ennél többet - Egymondatos horoszkóp - április 22. vasárnap (Glamour)
Nem ma kell megváltani a világot
ápr. 22
9:09
Bérlakások - Budapest belvárosában a legnagyobb a kereslet (Kripto Akadémia)
A fővárosban a lakások átlagos havi bérleti díja több mint 122 ezer forint.
ápr. 22
9:11
Tanítanék Mozgalom: még nem tudjuk, merre tovább (Kripto Akadémia)
"Jelenleg a társadalom forrong, és nem látszik még, hogy hová vezet mindez."
ápr. 22
9:12
"Megérdemelte???" Az interneten célpont lett a rákos 16 éves fiú. Iszonyatos, amit a kortársaitól kapott (Blikk)
Ő közben harcol az életéért.
ápr. 22
9:13
Karambol az M0-áson Ecsernél (Kripto Akadémia)
Egy sávon halad a forgalom az M3-as autópálya felé.
ápr. 22
9:15
Meghalt a világ legidősebb embere (vg.hu)
Tadzsima Nabi a dél-japán Kikai város kórházában hunyt el, ahol már január óta ápolták.
ápr. 22
9:18
Mindent dobj el! Pippa Middleton gyereket vár! (Glamour)
Egy évvel az esküvő után jön is a baba
ápr. 22
9:18
Marx most lenne 200 éves, ezért elkezdtek 0 eurós bankjegyeket árulni, amin az ő arcképe van (FinTechRadar)
Karl Marx Rheinland-Pfalz-ban született 1818. május 5-én. Ebben a városban nyomtatják a 0 eurós bankókat, a kommunista filozófus 200. szülinapjára.
ápr. 22
9:21
Öngyilkos merénylet Kabulban (Gondola)
Öngyilkos merénylet történt vasárnap délelőtt Kabulban, a támadásban több ember meghalt, de az áldozatok száma egyelőre nem ismert
ápr. 22
9:23
Ismét lelőttek egy papot Mexikóban (Gondola)
A 33 éves Juan Miguel Contreras Garciát a középnyugati Jalisco szövetségi államban lévő Tlajomulco de Zuniga településen gyilkolták meg, a parókián

Keresés