Egyre népszerűbb csapatépítő program például a vitorlázás a magyar tengeren. Még akkor is (vagy épp azért, mert) még mindig sokan tartják a kevesek sportjának.
A tavasz (vagy inkább a hirtelen jött nyár) beköszöntével egyre többször merül fel a kérdés a vendéglátósoktól: milyen áfakulccsal értékesíthető a fagylalt?
A Volvo teljes jogú tagja a prémium kategóriának, de van egy szegmens, ahova eddig még nem szállt be, ez pedig az Audi A8, a 7-es BMW és a Mercedes-Benz S-osztály által fémjelzett luxusautók köre. A svédek egyelőre nem is tervezik, hogy egy ilyen négykerekűt mutassanak be, de a Pekingi Autószalonra azért elvisznek egy érdekes koncepciót, amivel azt mutatják meg, hogy bizony ők is képesek lennének…
Háromezer adag fagyit osztanak szét Rómában a nélkülözők, köztük a hajléktalanok között Ferenc pápa névnapja alkalmából - jelentette be hétfőn a Vatikán.
Biológiai úton gyérítik a szúnyoglárvákat országszerte. Az idei első akcióról Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője beszélt.
Újfajta zsidógyűlölet terjed Franciaországban - figyelmeztet az a kiáltvány, melyet háromszáz közéleti személyiség írt alá, és amely a Le Parisien című napilapban jelent meg a hétvégén. A nyilatkozat leszögezi: a jelenség a radikális iszlámból fakad, de azt a francia szélsőbal egy része is táplálja.
Életének 78. évében vasárnap elhunyt Csete Ildikó Magyar Örökség díjas textilművész, temetéséről később intézkednek - közölte a család hétfőn az MTI-vel.
Áprilisban a februári történelmi csúcsnál kissé alacsonyabb szinten maradt a GKI konjunktúraindexe, az üzleti várakozások hibahatáron belül romlottak, a fogyasztóiak viszont tovább javultak - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel.
Az autórajongók számára nem sok szebb dallam létezik egy hörgő V8-asnál, a Jaugar pedig pontosan tisztában van ezzel, így nem meglepő, hogy a nemrég bemutatott F-Pace SVR -ről készült rövid reklámfilmben ez az egyik fő elem. Persze azért a látványról sem feledkeztek meg a marketingesek, a végeredmény pedig kétség kívül letaglózó lett – azt hiszem ezek után bárki képes lenne megkívánni az autót.
Hamarosan itt van Ferenc pápa névnapja, ennek tiszteletére Rómában közel háromezer adag fagyit osztanak szét a szegények és a hajléktalanok között-jelentette be a Vatikán hétfőn.
Újfajta zsidógyűlölet terjed Franciaországban - figyelmeztet az a kiáltvány, melyet háromszáz közéleti személyiség írt alá, és amely a Le Parisien című napilapban jelent meg a hétvégén
68 éves korában elhunyt Magyari Béla, aki Farkas Bertalan tartalékaként megkapta a kiképzést, hogy az űrbe utazhasson - közölte a családhoz közeli forrásokra hivatkozva az Index
A pénz nem minden, legalábbis ami a tehetségek megtalálását illeti. Ahhoz ugyanis, hogy egy vállalatra vonzó munkahelyként gondoljanak a fiatalok, nem feltétlenül a magas bérezés, hanem sokkal inkább az aktív közösségi média jelenlét és a munkavállalók tanulási és fejlődési lehetőségeinek támogatása lehet a megoldás. Hiszen, ha éttermet vagy hote
Több tízmilliárd euró, azaz több ezer milliárd forintnyi fejlesztési forrást csoportosítana át az Európai Unió a közép- és kelet-európai tagországoktól a pénzügyi válság által súlyosan meggyötört déli tagállamokba. Varsóban és en azonban nem sok jóra lehet számítani.
Az államháztartás központi alrendszere 871,9 milliárd forint hiánnyal zárta az első negyedévet, amelyen belül a központi költségvetés hiánya 882,8 milliárd forint, az elkülönített állami pénzalapok 16,3 milliárd forintos deficittel zárt, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 27,2 milliárd forintos többletet értek el - erősítette meg az előzetes adatokat részletes jelentésében a…
Miért van az, hogy sokszor alig eszek és akkora a hasam, mintha két hónapos terhes lennék. Roppant kínos, amikor társaságban vagyok és szélgörcsökkel kell küzdenem.
Tovább csúszik a döntés mintegy 70 innovatív gyógyszer és terápia társadalombiztosítási támogatásáról. Számítások szerint ezek a várólistás készítmények több ezer magyar ember, közöttük onkológiai, valamint szív- és érrendszeri...
Terepjárósított limuzint eddig talán csak a Volvótól láthattunk az S60 Cross Country személyében, a Lada most viszont sokkal olcsóbban hozhat hasonló modellt.
Anthony Gallnál kevesen ismerik jobban Kós Károly építészetét és világát: bejárta Erdély minden zegét-zugát – vonattal vagy autóstoppal –, és ott született meg az első épülete is.